Amint vidáman játszottak egymással, mint a macskák

Aki azt hinné, hogy az élet egy saját és két kölcsönbe kapott macskával egyszerű, az súlyosan téved. Aki azt hinné, hogy a magamfajta madzagos nőszemély* szabadsága úgy telik, hogy idilli csöndességben, a lombok lágy susogása mellett üldögél a hintaszékben, és különb-különbféle pihe-puha madzagokkal játszadozik, akárcsak a különb-különbféle pihe-puha macskafélék körötte, az megint csak súlyosan téved. A kedves, pihe-puha macskafélék ugyanis féltékenyebbek egymásra, mint a kétéves gyerekek, így aztán hajnalonként, amikor az ember még aludna, a macska viszont már nagyon is éber, és az éberségével csak a bendőjében lakozó éhség vetekszik, rendszeresen ébredünk állati visításra, mert a kedves, pihe-puha macskafélék úgy verekszenek össze a tányérkákban fellelhető utolsó falatokon, mintha az ádáz Erünniszek keltek volna életre a közvetlen közelünkben. S bár kifejezetten figyelünk rá, hogy egyiküknek se kedveskedjünk túlságosan a másik kettő jelenlétében, ám a mi saját Milánunk mégis megkapja a neki kijáró külön gondoskodást, valamint arra is, hogy tartsuk magunkat a kialakult szokásokhoz, amiket két vendégünk távollévő gazdája gondosan felírt nekünk, például hogy Cipő csakis tiszta tányérkából hajlandó elfogadni az ételt, Cila esetében pedig ügyeljünk rá, hogy a reggeli tejecskéje mindig friss legyen (bár ez a fajta túlzottnak tűnő urbánus gondoskodás idegen az én konyhai maradékon nevelkedő falusi macskákhoz szokott gondolkodásomtól), így is résen kell lennünk, mert minden egyes simogatást vagy külön falatot éber és sértett tekintetek figyelnek. Egyetlen szerencsém, hogy a kedves, pihe-puha macskák eredeti vadállati természete nemcsak az ételért és a figyelemért vívott harcban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a nap jó részét nagymacska rokonaikhoz hasonlóan alvással töltik, így aztán a folyton kiújuló konfliktusok határolta időből azért mégis jut elég egy kis madzagozásra is.

* - Hát téged minden reggel mindenféle madzagok között talállak meg?! - kérdezte a szabadságunk negyedik napján későn kelő természetű férjem.

Feltűnt nekem, milyen pillantást váltottak közvetlenül belépésük után

Ha valaki élete első ottalvós táborába megy egy egész hétre (tegyük hozzá, nem egészen önként, mert ez egy erősen ajánlott gólyatáborféle, ami utólag minden bizonnyal tök jó lesz, sőt, kiiirály, vagy esetleg egyenesen zseniáliss!,  előzetesen viszont zűrös, félelmetes és mi lesz velem ott egyedül, s bár a részvétel jövőbeli szociális megtérülését rögtön beláttuk, az előzetes félelmeket azért ez a jövőbeli hasznosság csak részben enyhítette), annak kell valami otthoni meleg. Jó esetben (hiszen mégiscsak nyár van, sőt kánikula) inkább csak látványában meleg ez az otthoni dolog, de viselés közben nem annyira, ellenben feltétlenül puha és kényelmes. Legyen ugyanakkor kedves és szerény darab, olyan, ami nem vall hivalkodásra, ám legyen menő is és vonzó, mert az egy gólyatáborban azért fontos; és - már ha ennyi sok elvárás között még elfér egy olyan is, ami a ruhatárat kezelő személyzet számára fontos - legyen strapabíró, például jól mosható.
A tesztidőszak elkezdődött, bízom a jövő heti pozitív visszajelzésben.

Részletek: Ravelry

YOLO

Vajon hogyan tegyek én eleget a horatiusi parancsnak (carpe diem), avagy hogyan azonosuljak Jézus tanításával (ne aggódjatok a holnapért!), avagy hogyan sajátítsam el a buddhista meditáció gyakorlatát (erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van), avagy hogyan feleljek meg a modern pszichológiai irányzatok ajánlásainak (éld meg a pillanatot!) - egyszóval ezt az olyan sok korban és olyan sokféleképpen kimondott hasznos élettanítást mégis hogyan alkalmazzam a saját életemben, ha azt tapasztalom, hogy július második felében (másképpen: a nyár kellős közepén) bemegyek egy üzletközpontba, hogy fürdőruhát vásároljak, ám az üzletekben már csak a hiányos (bár leárazott) maradék pironkodik, mert a jelen pillanatra koncentráló tudatos bikiniket sajnos kiszorították a jövő miatt stresszelő őszi hosszúnadrágok és kardigánok?!

Gyors sikerélmény instant alapanyagokból, sütés nélkül

Hozzávalók:

Elkészítés:

1. Mérjük ki az első alkotórészt: a megfelelő helyen vágjuk le a kinőtt szoknya szűk derékrészét.
2. A vastag pamutból szeljünk egy akkora adagot, ami megfelel a célszemély derékbőségének, formázzunk belőle karikát és varrjuk össze. (A gyakorlottabbak két trapézból is összeállíthatják ezt a hozzávalót, ami tovább hangsúlyozza a derék karcsúságát - ebben az esetben azonban vigyázzunk a kalóriabevitelre!)
3. Adagoljuk ki az utolsó alkotórészt: a szoknya és a derékrész méretének megfelelően vágjuk le a felesleget a póló aljából.
4. Állítsuk össze a kész darabot: alulra kerül a szoknyarész, erre rétegezzük a derékrészt, majd a tetejére illesztjük a levágott pólót.
5. Ízlés szerint készítsünk a díszítéshez félretett maradékokból rózsát, fonatot, csigabigát vagy bármilyen alakot, amelyekkel kicsinosíthatjuk a kész művet. 

Azonnal, még melegen is fogyasztható, de másnap is jó, és remélhetőleg sokáig eláll.

Újdonság számomra olyan hangot hallani, mint a magáé

A kézimunkás lányok virtuális valósága se nagyon különbözik egy kis falu közösségétől: ha egy új vegyesbolt nyílik, oda előbb-utóbb mindenki betér, van, aki csak nézelődni, mások meg kisebb-nagyobb beszerzéseket is megejtenek. Naná, hogy a nyitás után nem sokkal már én is ott kíváncsiskodtam az Árnika bolt kirakata előtt, és naná, hogy találtam olyat, aminek nem lehetett ellenállni: a pamut csipkefonal ára verhetetlen az itthon ebben a kategóriában elérhető változatokhoz képest, nem beszélve a színekről. A kép elkészülése óta kötöttem egy próbát is, jelentem a pamut nyakassága csak nyomokban maradt meg a csipke finomsága mellett ebben a fonalban, kifejezetten könnyű vele bánni. Ha törzsvásárló leszek, biztosan nem a csomagban rejlő kis ajándékok miatt - bár nem tagadom, hogy azok is levettek a lábamról.

Mivel csak néhány fotót szerettem volna lőni a legújabb zsákmányról, ezért szakértő segítséget most nem kértem, de a képekbe mégis beleszólt, pontosabban belenyúlt a család azon tagja is, aki veleszületett vizuális tehetsége révén az enyémnél jóval kiválóbb ízléssel tudja szépen elrendezni a dolgokat.

És ami a fő, van egy új körülmény, amely nagyon felajzott most

Éppen ideje volt belekezdeni valami újba, és rögtön jó sokat haladni is vele.

A csoport mint szuperorganizmus

Azt tapasztalom, hogy ha az ember örömet akar szerezni valakinek, akkor hirtelen nagyon sok önzetlen segítője akad. Így esett ez most is, amikor egyik pillanatról a másikra nagy szükségünk lett egy olyan személyre, aki fel tud díszíteni különféle tárgyakat sújtásos technikával - megesik az ilyen, kinek jó fogorvos kellene, kinek könyvelő, nekünk most valaki, aki ehhez ért. Mert az természetes  dolog, nemde, hogy ha egy olyan pedagógusnak keresünk ajándékot, akinek szívügye a digitális nevelés, ám mellesleg ügyesen kézimunkázik is, és a neten megtaláljuk neki az ideálisnak tűnő, de több szempontból sem elérhető ajándékot, akkor mindent elkövetünk, hogy mégis valami hasonlót szerezhessünk be. A blogján keresztül szólítottuk meg Timit, akit rögtön felvillanyozott a feladat, és nemcsak elvállalta az osztály ajándékaként beszerzett bambusz pendrive elkészítését, de még azt is kikötötte, hogy ő a maga munkáját csak úgy, szívességből tenné hozzá. A munka során a zsinórok kiválasztásától a végleges ragasztásig folyamatosan küldte a fázisfotókat, kérdezte a véleményünket, amitől én kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a mestercukrász megkérdezi a kuktát, aki addig csak a nyársat forgathatta, de a lisznek, tojásnak meg a cukornak a közelébe se ment, hogy szerinte megfelelő-e a piskótatészta állaga. A pendrive persze gyönyörű lett, az átadás óta minden alkalommal ott lógott a gazdája nyakában, amikor találkoztunk, ami vélhetően azt jelenti, hogy neki is tetszik. Ráadásul még ajándékot is kaptam, amitől meglehetősen zavarba is jöttem, de hát úgy látszik, a sújtásos lányokban a kedvesség is úgy kacskaringózik zabolátlanul, ahogy a színes zsinórok a kezükben.

A fotózásra már nem maradt időm, a képeket is Timi készítette

Köszönjük itt is, Timi!