Egyszer azt is látták, hogy babaruhát hímez, ragyogó, pompás aranyfonállal

Ha azt írnám, hogy az idei adventben nem a karácsonyi ajándékok készítése kötötte le az energiáimat, akkor a mondat írása közben bizonyára keserűen kacagnék ezen az eufemizmuson, ami jó, mert kacagni még keserűen is érdemes. Mondjuk inkább úgy, hogy az idei év végén bebizonyosodott, hogy régebben nevetségesen naiv elképzeléseim voltak az egyedülálló anyaságról a valósághoz képest, mert egészen más hosszabb-rövidebb ideig egyedül tartani a frontot a háttérben egy társsal, mint tartósan berendezkedni erre az állapotra, a háttérben legfeljebb nagy halom mosatlan ruhával és mindenféle fenyegető határidőkkel. Az mindenesetre biztató, hogy ha a munkával, betegségekkel és ünnepi készülődéssel súlyosbított decembert ügyesen abszolváltam egymagam a gyerekekkel, akkor a január, a február, a közelgő tavasz és a következő évek is menni fognak.
Egyetlen ajándékot mégis be tudtam fejezni, igaz, ez még egy novemberi névnapra készült volna, de végül annak is mérhetetlenül örültem, hogy a Szenteste előtti éjszakán elkészültem a ruhácskával is, így odatehettem a fa alá a legkisebbnek. Régen okozott valami, pláne ilyen apróság, ilyen nagy sikerélményt - ugye nem csoda, ha ezek után végül is derűlátóan várom a következő évet?

Ha nem fűtünk be, megfagyunk, mint a kutyák. Megértettétek?

A hideg meglehetősen egyértelmű dolog. Ha egyszer bekúszik a kabát alá, egykettőre befészkel a bőrünk alá is, onnan meg már nagyon nehéz kikergetni; jobb tehát elkerülni az ilyesmit. Egy téli fonaltól az ember azt várja, hogy hasonlóan egyértelmű legyen: magától értetődően meleg, kézenfekvően praktikus és nyilvánvalóan puha is.
A klímaberendezések és fűtött garázsok ellentmondásos világában persze már a hideg sem a régi, legalábbis az nem, ahogyan viszonyulunk hozzá. Manapság senki nem lepődik meg, ha az üzletek nyáron hosszú ujjú ruhákat kínálnak a hűtött irodákban dolgozóknak, télen meg papírvékony, béleletlen kabátokat a meleg buszokon zötykölődőknek. De legkésőbb ilyenkor, novemberben eljön az igazság pillanata: a pillanat, amikor - központi fűtés ide, izzasztó metrószerelvény oda - elkezdünk vágyni valami megbízhatóan meleg, védelmezően puha holmira, és az sem árt, ha az a holmi gyorsan elkészül. Az ilyen pillanatokban jön jól a téli fonalakkal szembeni elvárásoknak tökéletesen megfelelő Phil Looping. Holott nem tartalmaz alpakát, finom bolyhossága, melegsége és puhasága miatt kifejezetten alpaka-érzetű fonal, igazán szép kötésképpel. Dolgozni vele és viselni egyaránt élmény, a csavart minta pedig annyira jól áll neki, hogy volt merszem blokkolás nélkül fotózni, holott az még rendezettebbé tehette volna az összképet.

Köszönöm az 1001 fonalnak a kipróbálás lehetőségét!

Ravelry

Az idő szóra az angyal kuncogni kezdett

Gyerekkoromban egy tündéri doktornénim volt, akihez nagyjából tizenkét éves koromtól egyedül hordtam gyulladt mandulákat, fájós fület, csikaró hasat. A találkozásaink rendre azzal kezdődtek, hogy alaposan megnézett magának, megállapította, hogy nyúzott vagyok és pihennem kellene, majd azzal végződtek, hogy a betegség gyógyulásához szükséges időt megfejelte még 3-4 nap szabadsággal, hogy pihenni is legyen időm a gyógyulás után. A "betegszabadságaim" tehát nettó egy hétről indultak, de a két hetes hiányzás sem volt ritka.
Manapság nem divat sokáig betegeskedni, se gyereknek, se felnőttnek. Taknyos ovisok ballagnak be reggel a csoportszobába, lázas gimnazisták sietnek a matekórára, nehogy lemaradjanak az anyaggal, és a munkahelyeken is gyakori, hogy a köhögős kolléga sorra fertőz mindenkit ahelyett, hogy otthon iszogatná a mézes teát - a félelem, hogy elveszítjük a fonalat (vagy a munkahelyünket), hogy pótolhatatlanok vagyunk, ezért tengernyi felhalmozódott munka vár majd, amikor visszatérünk, vagy éppen, hogy pótolhatóak vagyunk, és ez a távollétünkben ki is derül, a félelem tehát erősebb, mint az alapvető ösztön, ami még a beteg állatokat is irányítja, amikor elvonulnak a többiektől, elbújnak, elfekszenek a gyógyító időtlenségben.
A múlt héten borogatást cseréltem, forró teákat töltöttem bögrékbe, kedvenc ételeket főztem, és kötöttem egy nagylányos, bohókás sálat, remélve, hogy jó időben dekorációs elemként, rossz időben, többször megtekerve melengető darabként segíti majd a visszatérést az iskolai hétköznapokba. Akkora sikere lett (amit én a mókás kukacformának és mindenekelőtt a gyönyörű, látványos színátmenetekkel operáló fonalnak tulajdonítok, amit a megadottnál sokkal vastagabb tűvel kötöttem), hogy megrendelést kaptam egy fiús verzióra is.

Ravelry

Tragédia egy képben

A pillanat, amikor harmadszor is elkezdem radikálisan visszabontani ugyanazt a hónapok óta készülő csipkekardigánt.

A sárgarigók se járnak iskolába, a gyíkok se járnak, mégis egészen jól megélnek

Minden évben depressziós leszek, amikor elkezdődik az iskola. Szeretem a gyerekeim társaságát, különösen, ha sem őket, sem engem nem szorít semmilyen időkényszer vagy feladatteljesítés  - és mi másról kéne szólnia a nyári szünetnek (vagy legalábbis egy részének), ha nem erről: a nemszorításról meg a társaságról.
Manapság, ha egy terméket vagy szolgáltatást el akarnak adni nekünk, két kifejezést kiabálnak felénk nagy hangon: rugalmasság és a személyre szabottság (feltételekben, választható terméktulajdonságokban, ügyintézésben). Óvatlanul azt hihetnénk, hogy az egész világ (legalábbis a pénzért megszerezhető része) olyan ütemre táncol, amilyenben fütyüljük alá a dallamot, de elég egy pici egyéni (fizikai, szellemi, esetleg esztétikai) érzékenység, ami miatt nem felel meg a "kifejezetten az igényeinkre kifejlesztett, speciális" izé, ráébredünk, hogy a valóban szabad választásnak komoly gátjai vannak, és sokszor a mindennapos megszokásaink se alakíthatók kedvünk szerint, inkább úgy kell a sokféle kötelezettség és kényszerítettség közé betuszkolni őket, ahogyan a japán metró tömegsűrítő szakemberei tuszkolják be szegény utasokat a szerelvényekbe.
A nyárban, a szünetben tehát az a jó, hogy az életritmusunk sátorvasait végre nem oda cövekeljük, ahol éppen van hely a nagy zsúfoltságban, hanem oda, ahová valóban szeretnénk - ahol éppen elfáradunk, vagy ahonnan jobb rálátás nyílik a csillagokra -, hogy szabadon hurkolhatjuk szépséges mintákba a rendelkezésünkre álló időt, és a napokat kedvünk szerint színezhetjük együtt tarkára. Nem könnyű mindettől elbúcsúzni, úgyhogy bánatomban készítettem egy kicsi táskát, amiben elfér egy könyv, pénztárca és telefon az iskolaév tankönyvkupac nélküli, szabadabb napjain.

A szünet utolsó ajándéka a nyári napokra emlékeztető,
de egész évben hordható kistáska

Nem felejtettem el az érdemeit, ámbár tudom, hogy van egy sajnálatos jellemhibája

– Nagyon megérdemlik a győzelmet ezek a lányok! – mondja a sportriporter a tévében a magyar kajakos olimpikonokra, és nem lehetetlen, hogy a német sportriporter is hasonló szavakkal méltatja a második helyezetteket, mondván, nagyon megérdemelték volna, ők is, az aranyat. Mert ki nem, ugye, aki négy évig (s előtte sokszor évtizedekig) hajt, dolgozik, küzd, áldozatot hoz, lemond, salátát választ somlói galuska helyett, fájdalomcsillapítóval edz, infúzióban kapja a csodás és lehetőleg legális izomnövelő szereket, szponzorokkal kedveskedik, kamerába mosolyog, s világversenyeken futam után zihálva nyilatkozik okosakat. Tömérdek erőfeszítés azon az egy szem dobogón, csoda, hogy össze nem roskad.
Nem szeretem az érdem-retorikát. Egyrészt, mert meggyőződésem, hogy a világ általában nem az a hely, ahol a javakat érdem szerint adják; másrészt, mert ahol jutalmat osztanak, oda mindig kell egy osztó is - s ki legyen az, aki - sokszor érzelmileg terhelt helyzetekben - megmondhatja, mit érdemel a másik, vagy mit nem? Magunkról beszélve is szebb lenne a mert megérdemlem frázisa helyett arról beszélni: mert szeretném, mert vágyom rá, mert jó volna nagyon.
Ezt az egyszerű nyári felsőt tehát nem azért kötöttem a nagylányomnak, mert megérdemelte, hanem mert szeretem látni az örömét, és nem is azért, mert én megérdemeltem a flow-élményt, hanem mert baromira jól esett.

Ravelry

Nos, tegye a kezét a szívére, és mondja meg őszintén

– Szerinted megcsal? – kérdezte szorongva a barátnőm tizenhét éves koromban, és én láttam a szemében, hogy nem akarja tudni az igazságot. Életemben először azt éreztem, hogy olyasmiben kérik a véleményemet, ami meghatározza egy másik ember boldogságát, de legalábbis középtávú közérzetét. Nem volt könnyű pillanat, mert szerintem ugyan nem csalta meg az illető, de azt biztosra vettem, hogy már nem szereti. Azóta, ahogy az évek múlásával a legtöbb emberé, az én véleményalkotói habitusom is sokat változott és finomodott. A kamaszlányos, a másik fájdalmának elkerülése érdekében a hazugságtól sem visszariadó mellébeszélésen túl formáltam már brutálisan őszinte véleményt, bölcsen visszafogottat, tényszerűt, hevesen érvelőt, részrehajlót, elragadtatottat, cinikusat, kizárólagosat, megengedőt, és még ezer félét, pillekönnyű és mázsás súlyú ügyekben egyaránt.
Most, hogy az 1001 fonal lehetőséget adott egyik fonalának a kipróbálására, könnyebb dolgom van, mint akkor, fiatal lányként: biztos vagyok benne, hogy a Scheepjes Bloom fonalában nem könnyű csalódni, és nyugodt szívvel állítom, hogy aki felfigyel érdekes egyéniségére és a flörtnél messzebb merészkedve komoly kapcsolatba kezd vele, az sokoldalú, szórakoztató partnerre talál benne.
A  csomagom négyféle színt rejtett, amiből a zöldet, a pirosat és a szürkét azonnal megszerettem, a sárga láttán viszont egy cseppet megriadtam: a sárgához eleve kurázsi kell, kalandvágy és elszántság, ez a markáns napraforgósárga pedig hajlamos elnyomni a tulipán pirosát, a krizantém levelének zöldjét vagy a bokrok alatt megbújó több éves avar szürkéjét, vagyis a többi gombolyagom színeit. Magamtól biztosan nem raktam volna össze ezt a négy színt, mégis - ahelyett, hogy egyszerűen elhagytam volna a sárgát - kihívásnak tekintettem, hogy összekomponáljam őket. Blokkokban mindezt nem tudtam elképzelni, ezért végül a színeket soronként váltva kissé angolos jellegű, nagyon egyszerű , szövethatású mintát* horgoltam, hozzá még annál is egyszerűbb formát választva.

Ravelry

A Bloom érdekes, kötött struktúrájú pamutfonal (az a fajta ami már a gombolyagban is úgy néz ki, mintha valaki már előkötötte volna a szálat), kifejezetten rugalmas, és a vastagságához képest határozottan könnyű. Bár maga a szál fogásra és viselkedésre is kissé zsinórszerű, a kész horgolt és kötött munka ebből a merevségből már csak annyit tart meg, amennyi  pamutokra általában jellemző.
Hogy a kötésélményt is kipróbáljam vele, készítettem egy olyan babaholmit, amiből mindig jó, ha van a háznál.

Ravelry

Ötös tűvel, pillanatok alatt elkészült, és ezen a kis darabon is jól látszik, hogy a Bloom jó pajtása a rövidített soroknak, a csipkeminták alapjait is jelentő jobbra és balra dőlő fogyasztásoknak vagy az i-cordnak is. Bár a Ravelryn látható adatlapja szerint főleg táskák, takarók, terítők és játékfigurák  készülnek belőle, ez a szép és látványos pulóver jól mutatja, mi mindenre képes egy kis kreativitással új játszópajtásom, a Bloom.

* A minta lényege nagyjából: az alapsorban egyráhajtásos pálcák és láncszemek váltakoznak, a következő sorban pedig az egyráhajtásos pálca fölé láncszem kerül, a láncszem fölé pedig úgy horgolok egyráhajtásos pálcát, hogy az eggyel lejjebbi sor egyráhajtásos pálcájának a tetejére hurkolok. Talán bonyolultnak hangzik, de a Ravelryn ráközelítve szerintem látszik a képeken a minta felépítése.