Sokáig nem értettem, mi vonzott annyira már első pillantásra Anett fonalában, csak azt tudtam, hogy a színe kedves nekem, és valahonnan nagyon ismerős. Sokáig töprengtem azon is, mi készüljön belőle, mert csak azt tudtam, hogy - bár 960 méternyi hossza erre ösztönzi az embert - nem akarok belőle kendőt kötni. Aztán eldöntöttem, és szép lassan elkészült ez az egy darabban kötött, varrás nélküli, könnyű nyári pulcsi. Akkor jöttem rá, hogy ezek egyik kedves gyümölcsöm, a gránátalma burkának színei: a halvány rózsaszín, az erősebb pirosak és a barnás cirmozás. A kötés során csak még jobban megszerettem a fonalat, és amióta elkészültem, csak ezt hordom: súlya gyakorlatilag nincsen, szellős, hiszen a vékonysága ellenére négyes tűvel kötöttem, és a hűvös reggeleken mégis meleg, hiszen gyapjú. Ha hibát akarok benne keresni (mindig akarok, erősen vonzódom a hibákhoz), akkor a méretezéssel nem vagyok teljesen elégedett: bár kötöttem próbát, az M-es méret kicsit nagy lett. Igaz, csak annyira, hogy ha spagettipántos felsőkre húzom fel, akkor néha kacéran lecsússzon a fél vállamról, ami bizonyos pillanatokban akár előny is lehet - ha az ember Vénusz gyümölcséhez nyúl, legyen készen a kacér pillanatokra.
|
|
Noha nagyon hálás vagyok a fotókért a család férfitagjainak (egyikük készítette őket, a másikuk a jó és kellően kacér hangulatról gondoskodott), az ember mindig többet akar: próbáltam olyan képet készíteni, ami visszaadja a tíz dekányi könnyűség viselésének érzetét is. Nem állítom, hogy sikerült, de valami ilyesmi:
Ezt olyan érzés volt olvasni, mintha én viseltem volna közben a pulcsit. Nagyon szép!
VálaszTörlésKöszönöm, Annamari, hogy itt vagy, és a kedves szavakat is! :-)
VálaszTörlésHuh! Csodás!
VálaszTörlésKöszönöm! :-)
TörlésM-es? neked? na,ott a hiba.
VálaszTörlésleheletkönnyűnek néz ki, nem érzem a súlyát én sem! csodás :)
Hát, ha egyszer az a méretem, általában.
Törlés10 deka, érted, az parizerből se sok! :-)
szuper
VálaszTörlésköszi :-)
TörlésMa reggel gránátalma levet ittam...frisset...üdítő...a pulcsid látványa (is)
VálaszTörlésNa, olyat még nem kóstoltam, de keresek és fogok!
TörlésJaj de szép! Olyan érzékletesen tudsz írni, és olyan ínycsiklandóan, hogy az embernek beindul a nyálelválasztása, és neki kell állnia kötni (pedig hónapok óta nem vette elő a türelmesen várakozó fonalait)...
VálaszTörlésTe csak ne hanyagold el a hűvös agyagtömbjeidet holmi fonalakért! Kivárják azok azt az időt, amikor majd úton-útfélen, gyerekvigyázás közben úgyse tudod mással elfoglalni a kezedet.
TörlésHát igen, van a szerelmetes elfoglaltságok közt is egy fontossági sorrend... :-) Nem beszélve arról, hogy a házimunkának is helyet kellene kapnia a sürgős csinálnivalók közt, ha nem is a szerelmetesség miatt, de praktikus okokból. Viszont mennyire jó az, hogy ennyi lehetősége van az örömre, már a gondolat is élvezetes: ha akarnék, köthetnék, itt vár a fonal!
TörlésÁlomszép lett!!
VálaszTörlésKöszönöm, Nina, most megint egy te-fonalad várakozik a sorban... :-)
TörlésNagyon szép !Pillekönnyű viselet lehet .
VálaszTörlésKöszönöm, Elinor!
TörlésAz az átölelős fotó olyan szép! A pulcsi is remek persze :)
VálaszTörlésIgen, az olyan gyerektől, aki már eddig ér az embernek, minden egyes ölelés kincs, azt mondják, hát jól eltettem ezt is. :-)
TörlésCsudi klassz! :))
VálaszTörlés:-) Köszi, Judit!
TörlésNagyon tetszik és a gránátalma nálunk is nagy kedvenc:)
VálaszTörlésÜdvözöllek nálam és köszönöm szépen! :-))
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésEszter, fantasztikus szépséget varázsoltál a fonalból!
VálaszTörlésHálás vagyok érte neked, nagyon. :-)
TörlésGyönyörű a pulcsid, és a képek hangulatát is imádom. :)
VálaszTörlésPont a napokban gondoltam rád, jó legalább így látni kicsit. :) Puszillak! :)
Köszönöm, Gabi - örülök, hogy benéztél! Remélem, legközelebb személyesen is! :-)
TörlésStílusa van, nagyon tetszetős stílusa - pulcsinak, írásnak egyaránt. Öröm látni, olvasni! Kívánok neked sok-sok örömteli percet ebben a pille-pulcsiban!
VálaszTörlésÓ, de kedves vagy, köszönöm szépen! :-)
TörlésSzepseges pilleseg, gratulalok!! :)
VálaszTörlésKöszönöm, Timici!
TörlésEz nagyon-nagyon szép! (Mindig is vonzódtál ezekhez a lenge kötöttekhez.)
VálaszTörlésAnnyira, hogy most is egy ilyesmit kötök, csak még vékonyabb fonalból....
Törlés