További hősökről

A hétvégén volt szerencsém kotlóstyúknak lenni tizennégy négy és hét év közötti leánygyermek mellett. A feladatom tulajdonképpen egyszerűnek tűnt, rá kellett vennem őket, hogy a) maradjanak csöndben és mellettem, b) adott időszakban egyenek, igyanak, pisiljenek, majd c) rendezett fellépőruhában vonuljanak a színpadra, azután d) műsoruk végeztével némán és gyorsan vonuljanak ki a színházteremből az öltözőbe, ahol e) várják meg szépen az anyukájukat.
Mondanom sem kell, nem maradtak se csöndben, se mellettem, nem akartak pisilni vagy a fellépés előtt három másodperccel kellett pisilniük, a kivonulás se néma nem volt, se gyors, sőt volt, akit úgy kellett elfognom, mert meglógott és ott akart maradni megnézni a nagyobb csoportokat is, és az öltözőben tizennégyen huszonhatféle sírós hangon kérdezték, hogy hol a ruhájuk, mikor jön már a mamájuk, és hová lett a süti, amit ott hagytak a széken.
Ilyenkor, év vége felé nemcsak a gyerekek fáradtak nagyon, hanem a pedagógusaik is, akik év közben nap mint nap az enyémhez hasonló élményekben fürödhetnek. Bámulom a jó pedagógusok töretlen szeretetét, amivel a gyerekek felé fordulnak, a kiapadhatatlan empátiájukat és a türelmüket, és mostanában egyre többször bámulom azt is, hogy lehetetlen körülmények között, ostoba rendeletektől korlátozva is végzik a dolgukat.
A füzet a kisfiam tanítónénijének készült, aki szerencsére jó pedagógus és nagyszerű ember. Nina finoman márványozott vásznára hímeztem a szépséges fonalaival, és a Kreatív Homokozó gárdája segített, hogy végül profi füzetborítóvá alakuljon. Nagy sikere volt, de a melléje adott, a fiam által festett, lakkozott, díszített fa tolltartónak még nagyobb.

A hímzett minta Lengyel Györgyi könyvéből származik