A megrendelő a végletekig igényes az igénytelenségben

A nagyapámat legtöbbször egy szál nadrágban láttam: aranybarnára sült, meztelen felsőtestén fegyelmezetten dolgoztak az izmok, ahogy kaszált, ásott a kertben vagy szénát hordott a pajtába. Estefelé, ha a kocsmába indult, felvett egyet a néhány nejloning közül, amit a szövetkezeti boltban vett neki nagyanyám, a vasárnapi misére készülve pedig elővette a jobbik, fekete nadrágját és a fehér ingét. Emlékszem még egy hatalmas fekete bőrkabátra meg egy pár fekete bőrcsizmára, amikben akkor láttam, ha nagy ritkán a városba jöttek télvíz idején, de ezeket a testesebb darabokat leszámítva az egész ruhatára belefért volna egy nagyobb bőröndbe.

Apám munkaruhája a melegítő volt. Kétévente egyszer kapott ruhapénzt, olyankor elment a városunk főutcáján lévő sportáruházba, vett egy új melegítőt meg egy pár edzőcipőt, aztán hazaérve ezeket betette a szekrénybe, hogy megkímélje őket, és hordta a megszokott, bejáratott régieket tovább. Volt néhány öltönye, amiket esküvőre vett föl meg érettségi találkozókra, ballagásra, de komfortosan csakis a puha, rugalmas mackóiban érezte magát.

A fiam már egy egészen más világban nő fel. Látja maga körül a metroszexualitásukat korán kivirágoztató gimnazista fiúkat, a grafitirajongó gördeszkásokat, a szelíd neopunkokat, a mára divatjamúlt emósokat, érzékeli a divat aktuális trendjeit és kifinomult ízlésre valló öltözködési tanácsokat ad a lányomnak és nekem (és kifinomultságon nem azt értem, amikor azt mondja, hogy hát, elég hülyén nézel ki!, inkább azt, amikor azt mondja, szerintem ehhez a fölsőhöz inkább a szűkebb nadrágodat vedd fel, mert ebben nagynak látszik a feneked, pedig valójában nem az). Mégis, ha a saját ruházkodásáról van szó, neki is sajátja a férfi felmenőire jellemző mértéktartó visszafogottság: hiúság bűnébe ritkán esik, a márkák hívó szavát nem hallja, a divat világába nem kíván belépni. Az ő szemében kétféle ruhadarab létezik: kényelmetlen és kényelmes. Irigylésre méltó helyzetemet csupán az nehezíti, hogy a számára kiválasztott ruhadaraboknak mintegy a kilencvenkilenc százaléka az előbbi kategóriába esik. Kényelmetlen lehet bármi, ami - akár csak néhány milliméternyi bőrfelületen - nyom, szorít, bök vagy dörzsöl, ami bevág, ami lóg, lötyög, begyűrődik, csavarodik vagy csúszkál. Így aztán elég nagy kihívás olyan kötött darabot készíteni neki, amit tényleg visel is. De azért nem adom fel, mert a fiúk megnőnek, velük együtt nő a kompromisszumkészségük is, és a remény, hogy egyszer sikerül.

Minta: Drops Sweater in ”Paris”

Fonal: Barka Gilice (kerekerdő, paprika, cseresznye

Ravelry oldal

Csak azokat a színeket vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékezünk

Sose öltözködtem különösebben merészen, sőt, egy  időben én is azoknak a fiatal lányoknak a táborát gyarapítottam, akik legbiztosabb választásként folyton feketében járnak, esetleg némi sötétbordóval vagy military zölddel kiegészítve. Meg volt olyan időszak is, amikor hipófoltos lila farmerem volt, narancs-zöld batikolt pólóval - de igazából egyik végletben sem éreztem jól magam, fiatal felnőttként sokáig néhány jól megválasztott, nem feltűnő színhez ragaszkodtam, ha ruhát kellett vásárolni.
Aztán jött a hobbim, és a kiváltságos néhány mellett szép lassan a elkezdtem más, új színeket is beengedni az életembe. Mert ami kész ruhában nem tetszik, vagy egyenesen taszít, az egy adott fonalban nagyon is vonzó lehet. Az egyik első darabom kötése közben jöttem erre rá: Bucilla festett gyönyörű, az őszi erdő színeit hordozó fonalat, amiben volt egy lilás árnyalat is. Lila, amivel engem addig ki lehetett kergetni a világból, mert csak azokat a ronda, mesterséges lilákat láttam meg, amik beleüvöltöttek az arcomba a fast fashion üzletek kínai olcsóságából - de nem volt szemem rá, hogy észrevegyem az éretlen padlizsán világos liláját, a tavaszi jácint sokféle bódító liláját, vagy nyári kánikulában a hófehér házfalak csöndes lila árnyékát.
A szín szó eredetileg azt jelentette: 'felület, külső'. Az, amit először, a legelső pillantásra észreveszünk. Csakhogy amikor az ember dolgozik egy fonallal, akkor a színe mellett ezer más dolgot is érzékel, a tapintását, a szagát, a rugalmasságát, a szerkezeti sajátosságait: nemcsak kötünk azzal a fonallal, hanem jó esetben egyre jobban kötődünk is hozzá, és így szeretünk meg szép lassan új színeket is, ahogyan az általunk szeretett emberek bosszantó tulajdonságait is eleinte csak elnézzük, később megszokjuk, aztán akár meg is tudjuk szeretni, elfogadva, hogy az is a lényükhöz tartozik. Ez, a fotón nem kifejezetten, de a valóságban nagyon is lila kendő a lányom egyik legkedvesebb tanárnőjének készült Nina simogatóan puha fonalából. 

Fonal: Nina festette Barka Cinege, 100 gr, 466 m, 4-es tűvel kötve
Minta: Spearmint Tea, ami Gumipóknak köszönhetően magyarul is elérhető

De én nem vagyok ilyen

Az üres tükörben zen-mestere alaposan lehordja Jan szant, amiért robogóját figyelmetlenül vezette: 

Ez a történet jutott az eszembe, amikor végiggondoltam, miért is lett nekem ez a - rám egyébként nem nagyon jellemző - vörös maxipulcsim vagy kis vörösöm, ha úgy tetszik. Mert a Barka boltban egyszer átpakolták a polcokat, én meg odatévedtem a Drops Alpacához, és onnantól nem eresztett ez a különös, kiismerhetetlen fonal, aztán pár héttel később Elinor pont egy olyan mintát mutatott meg, amit ki kellett próbálnom, és mivel meglepően könnyedén kötöttem meg a csipkés sapkát, amiről pedig azt hittem, nehéz lesz, ez más csipkés minták keresésére buzdított, ráadásul éppen akkoriban valaki úgy gondolta, hogy a születésnapomra fonalutalvány lenne a legjobb ajándék, s ez elég is volt a hét gombócra - amikor pedig ezek a szálak összetalálkoztak, éppen tél volt, színt akartam az életembe, erőteljes, lángoló színt, úgyhogy végül nem azt a csodálatos szürkét választottam, hanem ezt a csodálatos sötétvöröset.

Fonal: Drops Alpaca, vörös (3650)

Minta: Ladies Lace Dress, Tanja Steinbach
Több a ravelry oldalon.

Minden motring olyan, mint a többszörösen megcsavart végtelen

Azt figyeltem meg, és másoktól is azt hallom, hogy sokszor éppen a legutolsó simítás, egy szegély meghorgolása, egyetlen rövidke varrás, néhány gomb állnak a befejezettség útjában - és nemcsak azért, mert ezek az aprómunkák gyakran unalmasak. Miközben alig várom, hogy készen lássam a munkámat, hogy viselhessem vagy viselje az, akinek szánom, hogy betölthesse a rendeltetését, valami mégis visszatart, valami elnehezíti bennem a szándékot. Mintha attól félnék, hogy a végeredmény nem fog tetszeni, hogy nem fogom tudni elfogadni a kisebb-nagyobb hibákat, amelyek nélkül nem létezhet semmilyen élő vagy élettelen teremtmény. Vagy mintha attól tartanék, hogy amikor készen, a maga teljességében pillantom meg azt, amit létrehoztam, nem olyan lesz, amilyennek részleteiben vagy a terveimben láttam. És persze benne van ebben a késlekedésben az alkotás öröméről való lemondás kínja is: a kész munka után nem mindig jönnek azonnal új tervek, nem mindig van kéznél új alapanyag, és néha nincs miből új erőt meríteni, hogy nekikezdjünk valami másnak.

Talán ezért is szeretem nézegetni a még megkezdetlen gombolyagokat, az új motringokat (azon túl, hogy gyönyörűség nézegetni őket): mert egyszerre hordozzák a végtelen lehetőségeimet, a szabadságomat a választásban, és legfőképpen a bizonyosságot, hogy minden lezárás után megadatik az újrakezdés lehetősége.

A legfelsőt Peony Anett festette, a három alsó pedig Nina munkája.

A tél már nem tart sokáig, de lesz jövőre is

Ma reggel majdnem elfelejtettem leszállni a HÉV-ről, úgy belefeledkeztem Ahama új könyvébe.

Abszolút valóság

Egyszerűen lenyűgöz a kötött kelme szerkezete blokkolás előtt, amikor a gyönyörűséges hepehupák még plasztikusak, amikor a szaporításokból és a fogyasztásokból - a hiányokból és a többletekből - ívek épülnek és horpadások mélyülnek, mintha csak a saját személyes sorsunk hiányainak és többleteinek térképét nézegetnénk. Ilyenkor még minden irányban kiterjedése van a később már kétdimenziós felületnek . Ilyenkor még saját teste van a kötött anyagnak, ami blokkolás után már a kész ruhadarabot viselő test alakját veszi fel - veszteség és nyereség egyszerre. És lenyűgöz az is, hogy ez az összetett struktúra, a különféle formák és alakzatok teljessége egyetlen hosszú szálból jön létre, ahogyan a DNS-láncból az élet - egyetlen alázatos, alkalmazkodó, formálható és mégis diadalmasan erős fonalszálból.

Születésnapra

Az ember tizenegy évesen már odafigyel a divatra, úgyhogy nekem is oda kellett figyelnem, hogy ennek a felsőnek az oldalvonala éppen a megfelelő, divatos ívben kanyarodjon. A lányommal abban állapodtunk meg, hogy denevérujjú felső lesz, de nem túlságosan bő, mert akkor kényelmetlen lenne kabátot venni rá. Hogy nekem se legyen kényelmetlen, nem külön kötöttem az elejét meg a hátát, hanem egyben, alulról felfelé, a két oldalán egyre gyakrabban szaporítva*. Eleinte sokat bontottam, mert nem mindig találtam el jól a szaporítás megfelelő sorát, de a vége könnyen ment, és a tizenegy éves is elégedett.

Fonal: Zauberwolle, Oxyde, 4-es tűvel
Minta: saját

*Vagyis alul még csak tíz soronként szaporítottam a képzeletbeli oldalvarrásoknál, aztán nyolc soronként, öt soronként, két soronként, soronként, aztán az oldalsó középszem előtt is és után is, végül pedig minden sorban két-két szemet az "oldalvarrás" előtt és után. Így éppen megfelelő lett a kívánt ív. Az ujja kivágást elérve különválasztottam az elejét és a hátát, majd a végén a két vállát három tűs leláncolással zártam. Így aztán, mert nincs rajta varrás, kifordítva is bátran hordható.