Nescius occepto!

Könyörgöm, valaki, egy kellően hozzáértő személy, szórjon rám villámgyorsan "ne tudj új dologba kezdeni, amíg legalább egyet be nem fejeztél előtte" átkot!

Ha szép idő volt, az út könnyű és a hold fényes, az igazi, jó gyaloglást választották a kétes pihenők kockázata helyett

A Grafikus, aki persze zsenge korára való tekintettel még nem grafikus, nagyjából akkor lehet az, ha majd kétszer ennyi idős lesz, de mert négyéves kora óta töretlen elszánással állítja, hogy ő rajzolással fog pénzt keresni  (igaz, időközben annyit finomodott az elképzelés, hogy a dínókat rajzoló tudós-grafikusból mostanra történész vagy grafikus lett), tehát szívesen emlegetjük őt ezen a becenéven - szóval a Grafikus egy új párnát kért névnapjára. Horgoltat, természetesen. Vörös színekben, ha lehetséges. Elővettem hát a pamutfonalas zsákomat, és rögtön láttam, hogy egy szabályos mintákból álló vörös-variációra ebből bizony nem futja, mert hiába van még a tűzpirosból egy egész gombóc, ha a sötétbordóból csak tíz méter maradt; és azt is láttam, hogy az évek során rengeteg pamut maradék gyűlt össze, amivel kezdeni kellene valamit. Vettem a bátorságot tehát, és felülbíráltam a Grafikus kérését: úgy döntöttem, hogy nem párna lesz, hanem egy maradékfaló takaró, a stílusa a leendő tulajdonos színek és minták  iránti fogékonyságát hangsúlyozó boho, a technika pedig a nagy szabadságot adó as-you-go, ami módot ad rá, hogy kedvünknek és pillanatnyi hangulatainknak megfelelően válasszuk meg a haladás irányát és módját - szabad fordításban ahogy esik, úgy puffan. Nem is fogtam mellé, a takaró azóta a gazdája állandó kísérője lett, olvasáskor alábújik, tévézéskor beleburkolózik, rajzoláskor csak úgy a vállára teríti, mint egy dél-amerikai lámapásztor a poncsóját. Elégedett tehát, egyetlen apróság miatt van csupán, mint állítja, hiányérzete. Szeretne egy ugyanilyen, színes-mintás párnát is...

Ravelry
A színek sajnos nem olyan finomak, mint a valóságban,
de a valótlanul lefotózott valóság visszavalóságosítására alkalmas
képbizgető programmal ellátott gépünk még mindig tropa.

Új és érdekes mintákat a Pinteresten keresgéltem, de hasznos segítségem volt Ana Contreras és Julie Harrison leírása is.

Ellenpont, még mindig meghatározhatatlan kékeszöldben

Réges-régen, egy tél végi akcióban vásároltam kétféle színű, puha fonalat, amit aztán hosszú ideig rakosgattam, mire kitaláltam, hogy egy még annál is régebben kinézett és kedvenccé vált mintámat fogom megkötni belőle, aztán jött a nyár, el is múlt, majd jött még egy nyár, aminek a vége felé úgy gondoltam, hogy ha most nem, akkor soha nem fogok nekilátni, úgyhogy nekiültem, és a hűvösebb estéken apránként haladtam is, ősszel már inkább akadozva, mert mindig akadt más, fontos kötnivaló, de azért a szép ráérősen elkészült kardigán teste, jó volt kötni, izgalmas munka egyetlen darabban elkészíteni valamit, amin van gallér, gomboláspánt és még zsebek is; ám ha idáig kényelmesen haladtam, akkor innentől, mondhatjuk, kifejezetten vontatottan és döcögve, a két ujja aztán igazán lassan készült, mint a Luca széke, nem nagy öröm egy fél kilós munkát tekergetni a négy zoknikötőtű körül, amikre az ujjak vannak felszedve, ha valami, hát ez az egyben készült darabok hátránya, nekem legalábbis mindig ilyenkor, az ujjaknál lankad a lelkesedésem, de végül csak elfogytak a leírás utasításai és a szemek is a tű alól. Elkészült végre.

Ravelry

A tavaszi krókuszok elsősorban nagyméretű, csíkokkal tarkított virágaik miatt népszerűek

Egy szempillantás alatt megjött a tavasz, rögtön kellett hát egy könnyű, lótifuti pulcsi, hamarjában feltúrtam az itthoni fonalkészleteket, azonnal találtam is kifejezetten kikeletidéző türkizkék és türkizzöld fonalat, szélsebesen végigpörgettem a mintagyűjteményemet, pillanatok alatt kiválasztottam egy nagyon egyszerű szabású darabot,  egyszeriben láttam, hogy az én két színem nem elég kontrasztos az eredeti mintához, ezért - egyáltalán nem váratlanul - a számunkra egyébként is kedves csíkok mellett döntöttünk, aztán fürgén nekiláttam a kötésnek, és csakhamar kész is lett a könnyű dzsekik alá és önmagában is viselhető tavaszi adu ász.

Ravelry

A napevő sárkány végül kiköpte zsákmányát, úgyhogy idén is lesz virágos tavasz

Lassan kivirul az időjárás, és bár az igazi virágokra egy keveset még várni kell, a  jókedv meg az alkotókedv már kivirágzott errefelé. Amikor megláttam ezeket a karkötőket, nem bírtam ellenállni, vettem gyorsan többféle színű, sújtáshoz használatos zsinórt meg gyöngyöket, és kipróbáltam, tudok-e nagyon apró méretben is dolgozni. Hát tudni éppen tudok, az elkészült karkötővel - a hibáival együtt is - elégedett vagyok, és a legtöbb gondot nem is a zsinórok egyben tartása és összefogása okozta, hanem azoknak a fránya pici kapcsoknak és karikáknak a felszerelése a végzáró apparátusra - ám most még biztosabb vagyok abban, hogy aki rendszeresen és napi sok órában egy bizonyos, normál lépték alatt (vagy fölött) tevékenykedik, nagyon apró (vagy nagyon nagy) méretű anyagokkal dolgozik, annak előbb-utóbb sérül a valóságérzéke. Esetemben valószínűleg az előbbnél is előbb, én legalábbis biztosan hamar megkattannék, ha végleg erre a műfajra kellene váltanom. Tavaszi kirándulásnak viszont üdítő volt.
A hímzőfonalból horgolt rózsás fülbevalóból viszont örömmel vállalkoznék sorozatgyártásra is: az ingyenes minta egyszerű, könnyen követhető, és utolsó pillanatos ajándékként hamarabb elkészül, mint ahogy a hóvirágok kinyitják a szirmaikat reggelente.

Kézi erővel végzett bontás, nagy tapasztalattal

Minta nélkül próbálok egy pulcsit horgolni éppen, körben, és annyira erősen koncentráltam a nyakkivágás megfelelő ívére, hogy elfelejtettem szétválasztani az ujjaknál az elejét és a hátulját. Most van egy nagyon szép csövem ujjak nélkül, de gyönyörű ívvel a nyaknál.

Csak legkisebb, legkedvesebb lánya részére nem találta meg a megígért ajándékot

A január jelentős részét ágyban töltöttem - nem mintha úgy döntöttem volna, hogy minden eddiginél komolyabban veszem a téli álmot, hanem mert nem állt módomban kikelni onnét. A rám szabaduló idő egy részében képes voltam némi értelmes tevékenységre, dolgoztam, kiolvastam néhány könyvet, befejeztem néhány kézimunkát; más részében (inkább bávatagon, mint értelmesen) számomra addig ismeretlen sorozatokat néztem a neten; a harmadik részéről meg inkább ne is beszéljünk.
Így ismerem meg Lady Emily-t az egyik helyes sorozatból, akinek számtalan gyermeke született, ám a forgatókönyvírók kegyetlensége folytán e számtalanból éppen azt a kettőt veszíti el, akiket bevallottan a kedvenceinek tart. A film végeztével gyorsan megkérdeztem a gyerekeimet, hogy szerintük nekünk melyikük a kedvencünk, mire kifejezetten értetlenül néztek rám, mondván: természetesen egyikük sem (ami megnyugtató visszaigazolása annak a lassan évtizedes igyekezetünknek, hogy az egyébként nagyon is különböző, ezért különbözően kezelendő gyerekeink mégis egyenlőnek érezzék magukat), és okosan megállapították azt is, hogy ennek a kérdésnek két gyerek esetében, főleg, ha különböző neműek, nincs is igazából létjogosultsága: szerintük inkább azoknak lehet kedvencük, akiknek több (vagy egyenesen sok) gyerekük van.
A másféle gyerekeim közül viszont egyáltalán nem nehéz kedvencet választanom. A legutóbb elkészültek közül egy meleg, mégis légies gyapjúkendő az, amit még augusztusban kezdtem el Nina csodás árnyalatú fonalából. Először úgy gondoltam, hogy egy kisebb méretet kötök, ám a minta elragadott, és jóval nagyobb lett a kendő test, mint eredetileg gondoltam. Nina szerencsére nem ijed meg az ilyesfajta kihívásoktól: bár az eredeti, feketecseresznyés-csokoládés színkeverék pontos összetétele már nem volt meg, mivel ezt a fonalat nagyon régen vásároltam, egy darabka neki küldött maradék alapján ahhoz nagyon hasonló, de kérésemre nem pontosan egyező árnyalatúra festett még 400 méternyi fonalat a szegélyhez. A különbség élőben nem olyan szembetűnő, mint a képeken, és a színek is sötétebbek, teltebbek - de egyáltalán nem bántam, hogy a sok szobában töltött nap után végre szikrázó napsütésben sétálhattam és fotózkodhattam újra.

Még több kép és ingyenes minta: Ravelry