Minden létező a kellő időben jön és múlik el

A kötéshez, horgoláshoz kapcsolódó elemi tapasztalataimnak talán a legfontosabbika, hogy a tervek, álmok így vagy úgy, előbb vagy utóbb, időnként mindenféle transzformációk után, de valóra válnak. Nem mindig akkor, amikor szeretnénk, nem mindig úgy, ahogyan elképzeltük, nem feltétlenül abból a fonalból és megesik, hogy egészen más méretben, mint eredetileg gondoltuk - de a kötés akkor is olyan műfaj, ahol nem lemondunk az elképzeléseinkről, hanem addig pakolásszuk őket fonalas kosárból szöszös dobozba, amíg végül mégis megszületnek. És az egészben az a jó, hogy ha az ember erre az alapvető dologra rájön, arra, hogy csak ki kell várni a megfelelő időt, lelkiállapotot és a körülmények kedvező összjátékát, akkor már maga a pakolászás, a tervezgetés is öröm, hiszen ott van mögötte a bizonyosság, hogy egyszer úgyis sikerül.
Lassan két éve lesz, hogy ennek a pulóvernek a mintáját eltettem magamnak azzal a felkiáltással, hogy a következő köteményem mindenképpen ez lesz, és annak is több, mint fél éve már, hogy megvettem hozzá a megfelelő fonalat egy leárazáskor. De kivárta az idejét, elkészült ez is, és akkora sikere lett, hogy a gazdája nem engedte blokkolni sem.

Ravelry

Nem lehet eléggé örülni a télnek, muszáj egy órával meghosszabbítani*

Az még a könnyebbik dolog, hogy odébb toljuk az órák mutatóját, át a sötét oldalra, de ami ezzel jár (sötétség, hideg, az életkedv egyéntől függően enyhébb vagy fokozottabb megcsappanása), az az  igazi kihívás! El kell csomagolni a könnyű pamut felsőket, a bikinit és a parázson grillezett cukkinit, és ez rossz, viszont elő lehet venni a finom meleg kesztyűket, a narancsfényű sólámpákat meg gyömbéres sütőtöklevest, ami jó. Sőt, ha az ember nem kifejezetten tekinthető a síparadicsomok ördögének, sem a skandináv országok szerelmesének, akkor a tél igazi értelme az, hogy ilyenkor köthetünk jó néhány új, meleg ezt meg azt.
Nyár viszont, úgy hírlik, lesz jövőre is, és akkor újra elő lehet majd venni az idei utolsó igazán meleg napokra elkészült, nevében is napsütéses tájakat idéző felsőt.

Marokko pulcsi, tesztkötés muzsinak
részletek a Ravelryn

* Innen.

Hanem ideje felöltöznöd - tette hozzá összeszedve magát

Úgy alakult, hogy nagyon rövid időn belül három olyan hét is akadt, amikor különféle utazások miatt nélkülöznünk kellett a családfő jelenlétét, ami azzal járt, hogy az egyedülálló anya szerepében pörgethettem a mindennapjainkat. Mondanom sem kell, esténként, amikor már túl voltunk azon, hogy:
időben kelni, reggelit, tízórait készíteni, inkább nem szalámisat, hanem lekvárosat kérek, nem baj?, Jézus ereje, már ennyi az idő?!, ma se festem ki a szememet, a matekházi ne maradjon itthon!, érjük el ezt a villamost, aztán ki-ki a maga munkahelyén - iskolákban, irodában - a dolgozáson is, és összefutottam a lányommal, hogy elvegyem tőle a dögnehéz iskolatáskát, mielőtt balettra indult a suliból, én meg szaladtam tovább az öccséért, és hazafelé beugrottunk a könyvesboltba a Nagyenyedi két fűzfáért meg a sarki boltba vacsorának valóért, aztán lecke, egy adag mosást muszáj betenni, nem értem a matekpéldát, tésztát főzzek vagy rizst kértek?, igen, azonnal kikérdezem a törit, Milán, kérlek várj a sorodra, mindjárt kapsz kaját, el kéne menni fürdeni, igen, olvashatsz még egy negyed órát, de aztán villanykapcsolás, jaj, de csúnyán köhögsz, várj, hozok Stodalt, édes fiam, mi a nyavalyát szöszmötölsz még odakint, most már muszáj aludni!,  jó, éjt, jó éjszakát, én is szeretlek -
akkor nem a kötőtű volt az első gondolatom, hanem egy forró fürdő, amit végül inkább villámgyors zuhannyal váltottam ki. Az ilyen hetekben újra és újra megfogalmazódik bennem: érthetetlen, hogy ezt hogy bírja valaki hosszú távon. Nemrég olvastam az egyedülálló anyák társbérletének csodálatra méltó gyakorlatáról, de amíg (valószínűleg nem a közeljövőben) ez elterjed, addig is maradéktalanul tisztelem a gyermekeiket egyedül nevelőket, akiknek legalább olyan sokoldalúnak kell lenniük, mint egy Stephen West mellénynek, akik nem maradhatnak öt perccel tovább az ágyban reggel akkor sem, ha egész éjjel borogatást cseréltek, akiknek akkor is türelmesen kellene magyarázni a kémiai oldódást, ha a főnökük éppen határidős munkát sürget rajtuk, és akiknek senki nem nyom egy pohár bort a kezébe este, mesélj, milyen napod volt?

Inspired by Stephen West

Gyermek létére éppúgy lehetetlen volt ellentmondani neki, mintha tiszteletben megőszült ember lett volna

A hatályos magyar törvények kimondják, hogy minden gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, valamint azt is, hogy képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Addig tehát, amíg annak a bizonyos, nagy örömmel elkezdett újnak a csöppnyi gazdája nem járul hozzá a teljes fotók nyilvánossá tételéhez, amiket tegnap a szüleitől kaptam, kénytelenek leszünk ezekkel a részleges, de szerintem beszédes képekkel megelégedni.

Ravelry

Amint vidáman játszottak egymással, mint a macskák

Aki azt hinné, hogy az élet egy saját és két kölcsönbe kapott macskával egyszerű, az súlyosan téved. Aki azt hinné, hogy a magamfajta madzagos nőszemély* szabadsága úgy telik, hogy idilli csöndességben, a lombok lágy susogása mellett üldögél a hintaszékben, és különb-különbféle pihe-puha madzagokkal játszadozik, akárcsak a különb-különbféle pihe-puha macskafélék körötte, az megint csak súlyosan téved. A kedves, pihe-puha macskafélék ugyanis féltékenyebbek egymásra, mint a kétéves gyerekek, így aztán hajnalonként, amikor az ember még aludna, a macska viszont már nagyon is éber, és az éberségével csak a bendőjében lakozó éhség vetekszik, rendszeresen ébredünk állati visításra, mert a kedves, pihe-puha macskafélék úgy verekszenek össze a tányérkákban fellelhető utolsó falatokon, mintha az ádáz Erünniszek keltek volna életre a közvetlen közelünkben. S bár kifejezetten figyelünk rá, hogy egyiküknek se kedveskedjünk túlságosan a másik kettő jelenlétében, ám a mi saját Milánunk mégis megkapja a neki kijáró külön gondoskodást, valamint arra is, hogy tartsuk magunkat a kialakult szokásokhoz, amiket két vendégünk távollévő gazdája gondosan felírt nekünk, például hogy Cipő csakis tiszta tányérkából hajlandó elfogadni az ételt, Cila esetében pedig ügyeljünk rá, hogy a reggeli tejecskéje mindig friss legyen (bár ez a fajta túlzottnak tűnő urbánus gondoskodás idegen az én konyhai maradékon nevelkedő falusi macskákhoz szokott gondolkodásomtól), így is résen kell lennünk, mert minden egyes simogatást vagy külön falatot éber és sértett tekintetek figyelnek. Egyetlen szerencsém, hogy a kedves, pihe-puha macskák eredeti vadállati természete nemcsak az ételért és a figyelemért vívott harcban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a nap jó részét nagymacska rokonaikhoz hasonlóan alvással töltik, így aztán a folyton kiújuló konfliktusok határolta időből azért mégis jut elég egy kis madzagozásra is.

* - Hát téged minden reggel mindenféle madzagok között talállak meg?! - kérdezte a szabadságunk negyedik napján későn kelő természetű férjem.

Feltűnt nekem, milyen pillantást váltottak közvetlenül belépésük után

Ha valaki élete első ottalvós táborába megy egy egész hétre (tegyük hozzá, nem egészen önként, mert ez egy erősen ajánlott gólyatáborféle, ami utólag minden bizonnyal tök jó lesz, sőt, kiiirály, vagy esetleg egyenesen zseniáliss!,  előzetesen viszont zűrös, félelmetes és mi lesz velem ott egyedül, s bár a részvétel jövőbeli szociális megtérülését rögtön beláttuk, az előzetes félelmeket azért ez a jövőbeli hasznosság csak részben enyhítette), annak kell valami otthoni meleg. Jó esetben (hiszen mégiscsak nyár van, sőt kánikula) inkább csak látványában meleg ez az otthoni dolog, de viselés közben nem annyira, ellenben feltétlenül puha és kényelmes. Legyen ugyanakkor kedves és szerény darab, olyan, ami nem vall hivalkodásra, ám legyen menő is és vonzó, mert az egy gólyatáborban azért fontos; és - már ha ennyi sok elvárás között még elfér egy olyan is, ami a ruhatárat kezelő személyzet számára fontos - legyen strapabíró, például jól mosható.
A tesztidőszak elkezdődött, bízom a jövő heti pozitív visszajelzésben.

Részletek: Ravelry

YOLO

Vajon hogyan tegyek én eleget a horatiusi parancsnak (carpe diem), avagy hogyan azonosuljak Jézus tanításával (ne aggódjatok a holnapért!), avagy hogyan sajátítsam el a buddhista meditáció gyakorlatát (erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van), avagy hogyan feleljek meg a modern pszichológiai irányzatok ajánlásainak (éld meg a pillanatot!) - egyszóval ezt az olyan sok korban és olyan sokféleképpen kimondott hasznos élettanítást mégis hogyan alkalmazzam a saját életemben, ha azt tapasztalom, hogy július második felében (másképpen: a nyár kellős közepén) bemegyek egy üzletközpontba, hogy fürdőruhát vásároljak, ám az üzletekben már csak a hiányos (bár leárazott) maradék pironkodik, mert a jelen pillanatra koncentráló tudatos bikiniket sajnos kiszorították a jövő miatt stresszelő őszi hosszúnadrágok és kardigánok?!