A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik

Amikor a fiúk még kisfiúk, pontosabban lélekben még kisfiúk, életkorban viszont már nem annyira, hogy ne mehetnének komoly, nagyfiús, egy egész éjszakás ottalvós erdei iskolai kirándulásra (ahonnan a tanítónénik kedves tájékoztató esemesekben biztosítják a szorongó szívű és az üzeneteket egymásnak csatárláncban továbbító szülőket arról, hogy hogy finom palacsinta volt az ebéd, és néhány órával később arról is, hogy továbbra is mindenki jól van, este pedig tábortűz lesz), akkor szükséges lehet, hogy a Nagy Utazásra funkcionálisan bezacskózva csomagoljuk a szükséges holmit, jól érthető tájékoztatókkal látva el az egyes csomagokat: napocskát ragasztva a napos időre szánt rövidnadrágok, rövidujjúak csomagra, esőfelhőt és felfújt pofájú szeleket a hideg időre való melegítőre, esőkabátra, alvó holdat a pizsamás-fogkefés különítményre  - nem mintha harmadikban gondot jelentene az olvasható feliratok értelmezése, de ki mondana le az anyai kézzel rajzolt ikonok hordozta érzelmi többletről?
Amikor viszont a fiúk - több tucat ottalvós alkalommal a hátuk mögött - már legalább annyira nagyfiúk lélekben is, mint az életkoruk szerint - és tényleg hosszú, több száz kilométeres utazásra indulnak idegen országba, idegen emberek közé -, de azért megőriznek valamennyit az egészséges kisfiússágból is (hadd higgyük úgy: még jó sokáig), akkor elegendő egy aprócska, maroknyi  útitársat készíteni, adni neki egy igazán vagány nevet, és csupán felügyelni, hogy a bőröndbe tényleg minden egyéb fontos holmi is bekerüljön.

Ice Cube, a világjáró (és nagy füleiből ítélve valószínűleg génhibás) jegesmedve

Amikor aztán a világjárók hazaérkeznek, a gondos lánytestvér még ruhát is varrhat az útitársnak, vagány nevéhez illő vagány sildes sapkával.

Kézirat sosem ég el

A fonalakban az is szerethető, hogy fokozottan érvényes rájuk az anyagmegmaradás törvénye: fonal nem vész el - legfeljebb átalakul.
Az egynyári Ladik fonalból még két éve vettem néhány gombóccal, és azon nyomban el is kezdtem szép kis csipkés négyzeteket horgolni belőle, hogy összeillesztve klassz nyári fölsővé alakuljanak majd. Aztán, megesik az ilyesmi, sehogy se akart kialakulni az összkép, és ősz felé közeledve bevágtam az egész félkész holmit a szekrénybe, hogy onnan csak idén tavasszal kerüljön elő ismét.
Valószínűleg minden fonalas átélte már az ölni tudnék az anyagért érzését - na pont egy ilyen pillanatban találtam meg a Ladikot meg a kész kockákat, éppen nem volt kéznél más köthető, horgolható anyag, én meg az addikció révületében nekiestem, lefejtettem, ami megvolt, és megkönnyebbült sóhajjal nekiláttam egy - most már óvatosabb elvárásoknak megfelelő, körben horgolt - új pulcsinak. Találtam egy jól variálható alapmintát is hozzá, amit kisebb-nagyobb változtatások mellett háromnegyedes ujjakkal is megtoldottam (igaz, ez nem ment zökkenőmentesen), méghozzá kötött ujjakkal, mert mire idáig eljutottam, a fonalam már a végét járta, és a kötés ugyebár anyagtakarékosabb, márpedig a fonalnak, ezt is tudjuk, minden métere aranyat érhet.

Ravelry

Mindenféle szeszélyes kanyarulatokat tesznek

Biztosan vannak, akik szívesen feltennék a (bizonyos értelemben jogos) kérdést: minek vásárol meg valaki egy mintát, ha utána nem is azt köti vagy horgolja meg, hanem csűri-csavarja, itt elvesz belőle, ott hozzáad egy kicsit - de szerintem a fonalas műfajban (többek között) éppen az a jó, hogy a racionális, precíz lelkek éppúgy megtalálhatják benne az örömöt, mint a hebrencs különutasok. Sőt, a játéktér még ennél is tágasabb: akinek például a munkája nagy pontosságot követel, ám kevés kreativitást enged meg, az itt szabadon szökkenhet ötletről ötletre, akit meg az zavar, hogy az élete éppen túlságosan sokszínű és széttartó, az megnyugvást találhat egy lépésről-lépésre követhető, részletes mintaleírásban.
Az új fehér nyári kendőm horgolása közben, úgy látszik, mindkét állapoton áteshettem, mert három egységen át híven követtem az eredeti mintát, de az utolsó szakasz egyre nagyobb ívű csipkéi helyett egy sokkal egyszerűbb, szolid lezárást választottam, ami szerintem jobban illik a Barka Patakjához, ehhez az egyáltalán nem nagyratörő fonalhoz: simán megismételtem a második szakasz mintáját, most már csak középen szaporítva.

Ravelry

Nescius occepto!

Könyörgöm, valaki, egy kellően hozzáértő személy, szórjon rám villámgyorsan "ne tudj új dologba kezdeni, amíg legalább egyet be nem fejeztél előtte" átkot!

Ha szép idő volt, az út könnyű és a hold fényes, az igazi, jó gyaloglást választották a kétes pihenők kockázata helyett

A Grafikus, aki persze zsenge korára való tekintettel még nem grafikus, nagyjából akkor lehet az, ha majd kétszer ennyi idős lesz, de mert négyéves kora óta töretlen elszánással állítja, hogy ő rajzolással fog pénzt keresni  (igaz, időközben annyit finomodott az elképzelés, hogy a dínókat rajzoló tudós-grafikusból mostanra történész vagy grafikus lett), tehát szívesen emlegetjük őt ezen a becenéven - szóval a Grafikus egy új párnát kért névnapjára. Horgoltat, természetesen. Vörös színekben, ha lehetséges. Elővettem hát a pamutfonalas zsákomat, és rögtön láttam, hogy egy szabályos mintákból álló vörös-variációra ebből bizony nem futja, mert hiába van még a tűzpirosból egy egész gombóc, ha a sötétbordóból csak tíz méter maradt; és azt is láttam, hogy az évek során rengeteg pamut maradék gyűlt össze, amivel kezdeni kellene valamit. Vettem a bátorságot tehát, és felülbíráltam a Grafikus kérését: úgy döntöttem, hogy nem párna lesz, hanem egy maradékfaló takaró, a stílusa a leendő tulajdonos színek és minták  iránti fogékonyságát hangsúlyozó boho, a technika pedig a nagy szabadságot adó as-you-go, ami módot ad rá, hogy kedvünknek és pillanatnyi hangulatainknak megfelelően válasszuk meg a haladás irányát és módját - szabad fordításban ahogy esik, úgy puffan. Nem is fogtam mellé, a takaró azóta a gazdája állandó kísérője lett, olvasáskor alábújik, tévézéskor beleburkolózik, rajzoláskor csak úgy a vállára teríti, mint egy dél-amerikai lámapásztor a poncsóját. Elégedett tehát, egyetlen apróság miatt van csupán, mint állítja, hiányérzete. Szeretne egy ugyanilyen, színes-mintás párnát is...

Ravelry
A színek sajnos nem olyan finomak, mint a valóságban,
de a valótlanul lefotózott valóság visszavalóságosítására alkalmas
képbizgető programmal ellátott gépünk még mindig tropa.

Új és érdekes mintákat a Pinteresten keresgéltem, de hasznos segítségem volt Ana Contreras és Julie Harrison leírása is.

Ellenpont, még mindig meghatározhatatlan kékeszöldben

Réges-régen, egy tél végi akcióban vásároltam kétféle színű, puha fonalat, amit aztán hosszú ideig rakosgattam, mire kitaláltam, hogy egy még annál is régebben kinézett és kedvenccé vált mintámat fogom megkötni belőle, aztán jött a nyár, el is múlt, majd jött még egy nyár, aminek a vége felé úgy gondoltam, hogy ha most nem, akkor soha nem fogok nekilátni, úgyhogy nekiültem, és a hűvösebb estéken apránként haladtam is, ősszel már inkább akadozva, mert mindig akadt más, fontos kötnivaló, de azért a szép ráérősen elkészült kardigán teste, jó volt kötni, izgalmas munka egyetlen darabban elkészíteni valamit, amin van gallér, gomboláspánt és még zsebek is; ám ha idáig kényelmesen haladtam, akkor innentől, mondhatjuk, kifejezetten vontatottan és döcögve, a két ujja aztán igazán lassan készült, mint a Luca széke, nem nagy öröm egy fél kilós munkát tekergetni a négy zoknikötőtű körül, amikre az ujjak vannak felszedve, ha valami, hát ez az egyben készült darabok hátránya, nekem legalábbis mindig ilyenkor, az ujjaknál lankad a lelkesedésem, de végül csak elfogytak a leírás utasításai és a szemek is a tű alól. Elkészült végre.

Ravelry

A tavaszi krókuszok elsősorban nagyméretű, csíkokkal tarkított virágaik miatt népszerűek

Egy szempillantás alatt megjött a tavasz, rögtön kellett hát egy könnyű, lótifuti pulcsi, hamarjában feltúrtam az itthoni fonalkészleteket, azonnal találtam is kifejezetten kikeletidéző türkizkék és türkizzöld fonalat, szélsebesen végigpörgettem a mintagyűjteményemet, pillanatok alatt kiválasztottam egy nagyon egyszerű szabású darabot,  egyszeriben láttam, hogy az én két színem nem elég kontrasztos az eredeti mintához, ezért - egyáltalán nem váratlanul - a számunkra egyébként is kedves csíkok mellett döntöttünk, aztán fürgén nekiláttam a kötésnek, és csakhamar kész is lett a könnyű dzsekik alá és önmagában is viselhető tavaszi adu ász.

Ravelry