Nemrégiben szemet szúrt egy blogon, ahogy annak a gazdája gondosan feljegyezte a felhasznált fonal márkája, típusa, mennyisége mellett még a kötőtűje márkáját, pontos típusát is (a vastagsága mellett, amit én olyan trehány módon mindig elfelejtek felírni, de idén majd jobban igyekszem). Én a magam részéről mindig is azokat kézimunkázókat csodáltam inkább, akiknek a blogja nem hasonlít egy kézimunkabolt katalógusára, és nem az jut eszembe róla, hogy hűha, ha nekem is lenne addi klikkelős kötőtűm, biztosan én is tudnék ilyen szépet kötni!, sőt, ellenkezőleg: akiknek a blogjáról az jut eszembe, hogy hűha, ez a lány valószínűleg nyers birkagyapjúból is képes lenne két faággal fair isle csodákat készíteni! Ha négy éve, amikor elkezdtem kötni meg horgolni tanulni, a szigorú, elitista blogokba botlottam volna bele, akkor ma már nagy valószínűséggel nem kötnék, hiszen akkoriban még nem ismertem személyesen olyan embert, aki rendszeresen kézimunkázik, tehát más tájékozódási pontom nem volt, csak a net. Szerencsére a világhálón is találtam olyanokat, akik nem csak a maguk örömére kötnek és horgolnak, hanem a másokét is segítik biztatással, mintamagyarázattal. Akik gondos tanácsokat is adnak, mert nem felejtették el, hogy a kötést a másokról való gondoskodás hívta életre, a szándék, hogy meleg ruhával, és úgy általában, melegséggel ajándékozzunk meg másokat. Akik számára a kézimunka nem a profik kiváltsága, hanem olyan, mindenki számára hozzáférhető közös tudást jelent, amit terjeszteni legalább akkora érdem, mint művelni.
Ebben az új évben tehát szeretnék dilettáns maradni a kötésben, a szó eredeti értelmében: minél többet gyönyörködni a mások és a magam munkáiban.
 |
| Egyelőre még csak csíkok, az év eleji maradékfelhasználás jegyében |
