Folytonosan leselkedik ránk a szépség

A bolond öregasszony a házunkban - mert majd két tucat különféle lakásban éltem eddig különféle városokban, de mindig, mindenütt volt bolond öregasszony, némelyiknek csak túl messze él a családja, mások özvegyen maradtak itt egy gyermektelen házasságból, vannak vénkisasszonyok is, és van köztük kedvesen mosolygó és folyton keserű is, de mindannyian valamilyen rájuk jellemző kényszeres cselekvést dédelgetnek, mintha az lenne a társuk az elszigeteltségben; egyikük mohón kap minden, a liftben együtt töltött percen, hogy emberi lényhez szólhasson végre, ahogy meglát a földszinten várakozva, beszélni kezd, egyre gyorsuló ütemben, mire a harmadikra érünk, már hadar, háromszor köszön el, viszontlátásra, viszontlátásra, minden jót, viszontlátásra, mert elköszönésből is rengeteg feleslege van, muszáj belőle minél többet elhasználnia, még a végén ráromlik a sok elköszönés; a másik óraszám rója a környékbeli utcákat mániás sietséggel télen-nyáron, mintha sürgős dolga lenne, maga a sürgős sietség a dolga; a harmadik naponta felsikálja a gangot a lakrésze előtt, vigyázva kell arra mennünk, nehogy hasra essünk a síkosra csutakolt, kifényesedett köveken; ez a mostani bolond öregasszonyunk meg éppenséggel az egyedüllét Stockholm-szindrómás túsza, az egyedüllétben bízik, ami fogva tartja, s a tolvajoktól és betörőktől rettegve alkalmaz mindenféle praktikákat, kívülről celluxszal ragasztja be az ajtaját, ha elmegy, okos szemű német juhászok képét függeszti ki elrettentésképpen - a bolond öregasszony a házunkban kiakasztott egy vécépumpát nejlonzacskóban az ajtajára kis, kézzel írott levéllel:

"Betörők és tolvajok, ez nem az én pumpám,
hozzátok vissza az enyémet!" 

Szívesen kézen fognék mindenkit, aki azt gondolja, hogy dőreség a költészetet a hétköznapokban keresni, hogy könyvespolcokon és iskolákban van annak a helye, mindenkit, aki azt gondolja, ugyan ki olvas ma már verseket, hisz még az iskolásoknak se lehet a velszibárdokat lenyomni a torkán, kézen fognám tehát őket, és megmutatnám nekik ezt a kis irományt, amivel egy bolond néni állt ki halált megvető bátorsággal a világ elé, hogy lássák;
aztán pedig megnéznék együtt a Versmob filmet, aminél jobbal szerintem nem igen lehet ünnepelni a költészet napját.