Mindig csodáltam azokat, akik hihetetlen lelkesedéssel vágtak bele új dolgokba, akik alighogy eldolgozták az utolsó szálvégeket, máris képesek ráhurkolni a tűre az új kezdőszemet. Akik csak úgy ösztönösen nekikezdenek egy munkának, és nem tépelődnek azon, hogy kerek legyen vagy hosszúkás, egyszerű vagy bonyolult szerkezetű, akik látják a fonal karakteréből, hogy milyen forma áll majd jól neki. Akiknek nincsen szükségük próbálgatásra. Még tavaly történt: ott álltam a Barka boltban a polcokkal szemben, néztem a sok puha színt, amikor Luca odalépett hozzám, és megkérdezte: - Mi ez a kétségbeesés az arcodon?! És jól látta, ott (ott is), akkor (akkor is) szinte kétségbeestem attól, hogy ki kell választanom egyet a sok közül. De sokszor ugyanilyen nehéz a kiválasztott fonalhoz mintát keresnem - és minél kedvesebb, különlegesebb az a fonal, annál nehezebb, annál erősebben élem meg a Wahl ist Qual igazságát. Idővel (és a technikai tudás gyarapodásával) persze ebbe is belejön az ember: minél többet kötök, annál könnyebben nyugszom bele, hogy abban a pillanatban, amikor kiválasztok és elkezdek egy mintát, lemondok sok más (esetleg jobb) lehetőségről - de azért nagyon örültem, amikor nemrég megtaláltam Martin Buber könyvében ezt, az én örökös tipródásomat igazoló részt: "A tett áldozatot és kockázatot foglal magába. Az áldozat: a végtelen lehetőség feláldozása a kiválasztott forma oltárán; mindent, ami akár csak egy pillanattal előbb játékosan felvillant az ember látómezejében, ki kell törölni".
Ez a gyönyörű fonal nagyon nehezen találta meg a maga formáját a kezeim között, Hannah Fettig mintája előtt három másikat is elkezdtem belőle, de egyik se volt az igazi. Lassan készült, nagyon-nagyon lassan, ami talán nem csoda, mert megdöntöttem a saját rekordomat: eddig ez a legvékonyabb fonal, amiből ruhadarabot készítettem. De megérte, mert a lányom szerint ez egy sajátos two in one kardigán lett: rá is jó, és rám is...
 |
| Fonal: Malabrigo Silkpaca (416 Indiecita) Minta: Featherweight Cardigan Több a Ravelryn. |
