Bízvást át fogsz kelni majd ama gázlón

Az idei ősz legnagyobb sikerélményét az jelentette a számomra, hogy oly sok kínkeserv és gyötrelem után sikerült megkötnöm A Tökéletesen Kényelmes Pulcsit, amit a gazdája novemberi születésnapja óta rendületlenül hord, amikor csak teheti. Bíztam benne, hogy ha más nem, akkor a szín majd meggyőzi őt, mivel ez a kicsit fáradt, okkerbe hajló sütőtökszín most az egyik kedvence, ám ennél jóval több történt: ez a kardigán állítólag tényleg kényelmes. Isten áldja Amanda Woegert.

Ravelry 

Katyerina Ivanovna közben megnyugodott egy kicsit

Biztosan mással is megesik, hogy amikor sok hét után végre eljut a mosásokkal szennyeskosár aljáig (a dolgok mélyére mos?!), akkor ott meglepő módon egy hibátlan, bár kissé talán már túlérett banánt talál, ugye?

Családi grafikusunk illusztrációja

A munka megszűnt, jő a sétaóra

Egyszer majd lesz olyan vajon, hogy egy tucatnyi egyforma dolog varrása közben (amely dolgokat tehát ugyanazon műveleteket ugyanolyan sorrendben végezve kell elkészíteni, és a viszonylag nagy számú ismétlés miatt az ember azt feltételezné, hogy legalábbis a fele után valamivel automatikussá válik a munka, mi több, automatikussá válik a zökkenőmentes munka), egyszer majd lesz olyan tehát, hogy egy ilyen vállalkozás során egyszer sem fordul elő, hogy a színét varrom a visszájához, vagy ez genetikus, és tanuljak meg együtt élni vele?