Ideális karácsonyi ajándék úgy szemét liberálisnak, mint igaz magyarnak*

Apróságok készülnek esténként, ha a főnöknő már aludni tért: egy lóimádó kislánynak cuki gyereklovacska, a kutyabolond barátnőnek széles pofájú terrierlány, a fiatalos nagyinak kézzel varrott csatos tárca vidám anyagból, a politúros asztalát féltő nagyinak meg egy garnitúra mosható poháralátét.

* A jelenlegi, szokásosnál is feszültebb, karácsonyhoz közeledve még mindig szokatlanul átpolitizált szülünk - nem szülünk közhangulatban nem merem nem hangsúlyozni, hogy a cím (mint általában) nem véleménykifejezés, hanem - ez éppen már az eredeti helyén is ironikus - idézet; mottó vagy zenei aláfestés.

Erőt merít abból a bizalomból, amely a lányból feléje sugárzik

- Zöld és sárga? Jól néz ki, szeretem a zöld-sárgát, mi lesz ez?
- Egy jó hosszú pulcsi vagy tunika neked, attól függően, hogy meddig tart a fonal.
- Értem, köszönöm, és mivel szeretnéd egy kicsit csajosabbá tenni?
- Öööö... egy kis szürkével...? Meg főleg veled, ha majd viseled.

Ravelry

További csajosító eljárásként derékban szűkül, csípőben bővül kissé, 

és a hosszú passzé felhajtva is, kézmelegítőként is viselhető.

And it's hard to hold a candle in the cold November rain

A november sose volt az én hónapom. Ilyenkor a szokottnál is gyakrabban érzem úgy, hogy a párhuzamos egyenesek széttartó görbékké válnak, hogy nem vagyok képes szépen kifeszülni az idő és a tér repedései fölött, és az életünk csipkemintázata gyűrötten csüng alá rólam.

Az ajándékba készített Cameo kendőt csak blokkolás előtt volt időm lefotózni

Beethovennél vannak, kisfiam, ilyen pillanatok, a fokozás elviselhetetlenségei

Hatásvadász, kissé túlfokozott beszámoló a börzsönybeli sátorozásról:
- Az nagyon rossz volt, amikor elindultunk a kiránduláson a patakhoz, de nekem annyira fájt sérült a lábam, hogy nem bírtam, és vissza kellett mennem a sátorhoz. Egyedül! Fájós lábbal.... A félhomályos erdőben. Sokat! Naaaagy sárban ...!

*

Ugyanonnan egy hatékonyságában megkérdőjelezhető, de energiatakarékos problémamegoldó stratégia:
- Nem volt hideg a sátor? Nem fáztatok?
- Hát, hajnalban iszonyúan fáztam!
- Igen? És mit csináltál?
- Erősen összegömbölyödtem...

Az első hideg napok egyikén rájöttünk, hogy kell egy új kardigán,

és a már jól bevált minta alapján el is készült

Az ihlet patakjai egybeszakadnak

Háromféle fonalam volt még a "maradék, színekben már hiányos boltkészletből akciósan vásárolt, valamire csak jó lesz" dobozban, így amikor a lányom előállt azzal, hogy kéne neki "valami zöldes pulcsi", akkor a színek mellett a mennyiségekhez is hozzá kellett igazítanom a mintát (a sárgából csak két gombóc van, a zöldből kicsit több és a finom középszürkéből a legtöbb). Eléggé meg volt tehát kötve a kezem a tervezéskor, és kételkedtem is abban, hogy ez a hármas jól működik majd együtt. Az előbb azonban rájöttem, hogy a kényszer adta lehetőség éppen ötvözi a színeket az Árnika Műhely izgalmas Colortrend játékának első és második színpalettájáról: száraz gyógynövények kavarognak a viharos szürkében.

A színek persze nem élethűek,
a szürke melegebb, hamuszürke inkább, a sárga okkeresebb,
képzelje el ki-ki tehetsége szerint

Tudomásul vettem, hogy ő ezt akarja, és én sem akartam mást*

Órákig lehetne beszélgetni arról, hogy ki miért szereti jobban a kötést vagy éppen a horgolást, hogy mikor melyik a nyerő, hogy milyen darabokat érdemes inkább kötni, és miket inkább horgolni - mindenesetre nálam az elmúlt hetekben azzal a jellemzőjével tett szert teljes kizárólagosságra a horgolás, hogy bármikor azonnal letehető, ha szólít a kötelesség.

* Egy kedves ismerősöm mesélte nemrég, hogy a koraszülött babája az első két hónapban kizárólag a hasán volt hajlandó aludni, akár éjjel, akár nappal, és ő alkalmazkodott ehhez. Szerintem ennél a szépséges mondatnál semmi nem írja le jobban az első hetek, hónapok légkörét, a végtelenül gyenge, tehetetlen és törékeny, az anyai test és szív felett mégis korlátlan zsarnoksággal uralkodó, bámulatos érdekérvényesítő képességgel rendelkező újszülöttek zavarbaejtő, erőszakmentes hatalmát.

Itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet

Látom a sokakkal megosztott képeket a fészbukon: szép, fekete-fehér ünneplőkben lefotózott, európai iskolásokról, akik mosolyogva vagy durcásra húzott szájjal indulnak neki az új iskolaévüknek. Aztán pedig látok másfajta képeket, Európán kívüli, színes és véres ruhákban lefotózott, meggyilkolt gyerekekről, akik már soha nem indulnak sehova, nem mosolyognak és nem is lesznek durcásak többé. És látom azokat a gyerekeket is, akik eljutottak idáig és most az utcakövön alszanak,  és bár nem ismerem őket, hálát adok Istennek, hogy ők megmenekülhettek. Látva ezeket a kontrasztokat, egyre növekszik bennem a szeretteim zsigeri féltése, amit nem csitít, csak a fohász, hogy nekik soha ne kelljen még csak közvetetten se megélniük ilyesfajta borzalmakat. Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet erre másképpen reagálni, mint alázatos részvéttel. Nem tudom, hogyan kell intézményesen, európai szinten kezelni egy ilyen krízishelyzetet, nem tudom, milyen politikai erő tudna beavatkozni és hogyan; megértem azokat az embereket, akiknek a megszokott, boldog vagy boldogtalan európai hétköznapjait így vagy úgy, de kényelmetlenné teszik a menekülő emberek, de ha szokás nagy mellénnyel pozitív jelzőként használni a szót, európai, kicsit lenézve minden és mindenki mást, ami vagy aki nem az, akkor vegyük észre, hogy ez a - jogos vagy ok nélküli - felsőbbségtudat kötelez is: emberségre, részvétre, konstruktív problémamegoldásra. Egy tál levesre, meleg takaróra, puha párnára.

A szerencsés, európai nagylányomnak kezdtem el még két éve,
de most, hogy végre befejeztem, mégis a szerencsés, európai fiam kérte tőle el magának,
és meg is kapta

Ott ültek egymás mellett a ládán, a ruhákat válogatták s vitatkoztak

Tapasztalataim szerint a kötős-horgolós szubkultúra képviselőiben dolgozik egy nagyon erős, talán csak a várandós nők híres fészekrakó ösztönéhez hasonlítható drive, ami azonnal beindul, ha kisbabát szimatolnak a környezetükben. Várandós kézimunkázóként a "most azonnal babaholmit kötni-horgolni!" duplán sürgető parancsa nagyon hamar elért tehát, de egy késő őszi és egy téli gyerek mamájaként kisebb közvélemény-kutatást kellett lefolytatnom, hogy megtudjam: hogyan is kell öltöztetni egy nyári babát nagy melegben. Végül összeállt a kép: legyen puha pamut, legyen alul-felül szellős, és persze lehessen benne úgy pelenkát cserélni, hogy nem kell lecibálni szegény dedről az egész hóbelevancot. És mivel a babák természete - ha jól figyelünk - már azelőtt megmutatkozik, hogy kibújnának a világba, nem volt kérdés, hogy ez a temperamentumos, tüzes-piros fonal nagyszerűen illeni fog kisebbik lánykánkhoz. Az ingyenes minta rugdalóznak nevezi ezt a ruhadarabot, de szerintem ennél többről van szó: ez, kérem, egy trendérzékeny, de öltözékét mindenkor a saját személyiségéhez kreatívan hozzáigazító, egyedi ízléssel ruházkodó nőszemély első nyári, rövid overálja!

Ravelry

Láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt

A múlt héten - köszönhetően az elmúlt hónapok sokszor nagy energiákat kívánó előkészületeinek - megtisztelő, különleges és nagy odafigyelést igénylő feladatot kaptam: egy szívünknek nagyon kedves, tekintélyes vendéget kellett megérkezése után kísérnem és segítenem. Sajnos először csak a személytelen és túlzsúfolt Szülészet Szállóban kaptunk helyet, ahol a vendégünk szerint csak az általam szállított külön koszt volt első osztályú, minden más viszont pocsék (és csak egyetérteni tudtam vele), ám néhány nap múlva szerencsére át tudtunk jelentkezni a minden szempontból kiváló ellátást kínáló, barátságos Otthon Panzióba, ahol külön négyfős személyzet lesi vendégünk minden kívánságát, s olyan exta figyelmességekkel is szolgálnak neki, mint például a kizárólag az ő részére készített, puha takaró.

Ravelry

A fürdőruha maradványai meg mehetnek szépen a rongyoszsákba, hátha egyszer még jók lesznek valamire

Rutinosan válogatunk már kinőtt gyerekruhákat, mert minden évszakváltáskor több nagy zsákkal érkezik ilyen a házba az idősebb unokatestvérektől. Külön kupacokat alkotnak ilyenkor az átalakítás nélkül hordható, klassz darabok; másikat a varrásra várók (amelyeket egy kicsit be kell venni, le kell vágni vagy éppen kiengedni belőle); egy továbbit azok a szerencsétlenek, amelyek az ízlésbeli különbségeknek esnek áldozatul ("én ezt föl nem veszem!"), de minőségi gond nincs velük, ezért tovább adományozhatók; aztán azok, amelyeket már nem lenne ildomos elajándékozni, de nagyszerűen használhatók törlőruhának vagy pólófonalnak; és végül a rongyoszsákba se való kukáraítéltek. A legutóbbi transzportból különválogattuk a térden alul selejtes farmereket is, mert rátaláltam erre az egyszerű, képes tutorialra, és rögtön tudtam, hogy ezt muszáj lesz kipróbálnom. A lányom pedig azt is tudta rögtön, hogy a mi verziónkat horgolással kell díszíteni. Hogy ez most refashionnak vagy upcyclingnek számít szakszóval, azt nem tudom, de csinos újjászületése egy elborzasztóan ronda hímzéssel díszített (?) szárú, trapéz szabású farmernek.

Tekintetével követi a mozgó tárgyakat, főleg az élénk színűeket

Kánikulában az ember nem vállalkozik nagy dolgokra, de aprócskákra azért igen. Meiju felkérését olvasva például gyorsan lecsaptam a legkisebb, három hónapos babáknak való méret tesztkötésére (babaholmiból sosem készíthet eleget az ember, a babák rendíthetetlenek a megszületésben ezen a szép, kerek világon), aztán elővettem a hűs bambusz kötőtűimet meg a kedvenc pamut-gyapjú gombócaimból azokat a színeket, amiket nyári koktélban is szívesen meginnék, és  - hála a jól követhető, korrekt leírásnak - egykettőre el is készültem.

Ravelry  

A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik

Amikor a fiúk még kisfiúk, pontosabban lélekben még kisfiúk, életkorban viszont már nem annyira, hogy ne mehetnének komoly, nagyfiús, egy egész éjszakás ottalvós erdei iskolai kirándulásra (ahonnan a tanítónénik kedves tájékoztató esemesekben biztosítják a szorongó szívű és az üzeneteket egymásnak csatárláncban továbbító szülőket arról, hogy hogy finom palacsinta volt az ebéd, és néhány órával később arról is, hogy továbbra is mindenki jól van, este pedig tábortűz lesz), akkor szükséges lehet, hogy a Nagy Utazásra funkcionálisan bezacskózva csomagoljuk a szükséges holmit, jól érthető tájékoztatókkal látva el az egyes csomagokat: napocskát ragasztva a napos időre szánt rövidnadrágok, rövidujjúak csomagra, esőfelhőt és felfújt pofájú szeleket a hideg időre való melegítőre, esőkabátra, alvó holdat a pizsamás-fogkefés különítményre  - nem mintha harmadikban gondot jelentene az olvasható feliratok értelmezése, de ki mondana le az anyai kézzel rajzolt ikonok hordozta érzelmi többletről?
Amikor viszont a fiúk - több tucat ottalvós alkalommal a hátuk mögött - már legalább annyira nagyfiúk lélekben is, mint az életkoruk szerint - és tényleg hosszú, több száz kilométeres utazásra indulnak idegen országba, idegen emberek közé -, de azért megőriznek valamennyit az egészséges kisfiússágból is (hadd higgyük úgy: még jó sokáig), akkor elegendő egy aprócska, maroknyi  útitársat készíteni, adni neki egy igazán vagány nevet, és csupán felügyelni, hogy a bőröndbe tényleg minden egyéb fontos holmi is bekerüljön.

Ice Cube, a világjáró (és nagy füleiből ítélve valószínűleg génhibás) jegesmedve

Amikor aztán a világjárók hazaérkeznek, a gondos lánytestvér még ruhát is varrhat az útitársnak, vagány nevéhez illő vagány sildes sapkával.

Kézirat sosem ég el

A fonalakban az is szerethető, hogy fokozottan érvényes rájuk az anyagmegmaradás törvénye: fonal nem vész el - legfeljebb átalakul.
Az egynyári Ladik fonalból még két éve vettem néhány gombóccal, és azon nyomban el is kezdtem szép kis csipkés négyzeteket horgolni belőle, hogy összeillesztve klassz nyári fölsővé alakuljanak majd. Aztán, megesik az ilyesmi, sehogy se akart kialakulni az összkép, és ősz felé közeledve bevágtam az egész félkész holmit a szekrénybe, hogy onnan csak idén tavasszal kerüljön elő ismét.
Valószínűleg minden fonalas átélte már az ölni tudnék az anyagért érzését - na pont egy ilyen pillanatban találtam meg a Ladikot meg a kész kockákat, éppen nem volt kéznél más köthető, horgolható anyag, én meg az addikció révületében nekiestem, lefejtettem, ami megvolt, és megkönnyebbült sóhajjal nekiláttam egy - most már óvatosabb elvárásoknak megfelelő, körben horgolt - új pulcsinak. Találtam egy jól variálható alapmintát is hozzá, amit kisebb-nagyobb változtatások mellett háromnegyedes ujjakkal is megtoldottam (igaz, ez nem ment zökkenőmentesen), méghozzá kötött ujjakkal, mert mire idáig eljutottam, a fonalam már a végét járta, és a kötés ugyebár anyagtakarékosabb, márpedig a fonalnak, ezt is tudjuk, minden métere aranyat érhet.

Ravelry

Mindenféle szeszélyes kanyarulatokat tesznek

Biztosan vannak, akik szívesen feltennék a (bizonyos értelemben jogos) kérdést: minek vásárol meg valaki egy mintát, ha utána nem is azt köti vagy horgolja meg, hanem csűri-csavarja, itt elvesz belőle, ott hozzáad egy kicsit - de szerintem a fonalas műfajban (többek között) éppen az a jó, hogy a racionális, precíz lelkek éppúgy megtalálhatják benne az örömöt, mint a hebrencs különutasok. Sőt, a játéktér még ennél is tágasabb: akinek például a munkája nagy pontosságot követel, ám kevés kreativitást enged meg, az itt szabadon szökkenhet ötletről ötletre, akit meg az zavar, hogy az élete éppen túlságosan sokszínű és széttartó, az megnyugvást találhat egy lépésről-lépésre követhető, részletes mintaleírásban.
Az új fehér nyári kendőm horgolása közben, úgy látszik, mindkét állapoton áteshettem, mert három egységen át híven követtem az eredeti mintát, de az utolsó szakasz egyre nagyobb ívű csipkéi helyett egy sokkal egyszerűbb, szolid lezárást választottam, ami szerintem jobban illik a Barka Patakjához, ehhez az egyáltalán nem nagyratörő fonalhoz: simán megismételtem a második szakasz mintáját, most már csak középen szaporítva.

Ravelry

Nescius occepto!

Könyörgöm, valaki, egy kellően hozzáértő személy, szórjon rám villámgyorsan "ne tudj új dologba kezdeni, amíg legalább egyet be nem fejeztél előtte" átkot!

Ha szép idő volt, az út könnyű és a hold fényes, az igazi, jó gyaloglást választották a kétes pihenők kockázata helyett

A Grafikus, aki persze zsenge korára való tekintettel még nem grafikus, nagyjából akkor lehet az, ha majd kétszer ennyi idős lesz, de mert négyéves kora óta töretlen elszánással állítja, hogy ő rajzolással fog pénzt keresni  (igaz, időközben annyit finomodott az elképzelés, hogy a dínókat rajzoló tudós-grafikusból mostanra történész vagy grafikus lett), tehát szívesen emlegetjük őt ezen a becenéven - szóval a Grafikus egy új párnát kért névnapjára. Horgoltat, természetesen. Vörös színekben, ha lehetséges. Elővettem hát a pamutfonalas zsákomat, és rögtön láttam, hogy egy szabályos mintákból álló vörös-variációra ebből bizony nem futja, mert hiába van még a tűzpirosból egy egész gombóc, ha a sötétbordóból csak tíz méter maradt; és azt is láttam, hogy az évek során rengeteg pamut maradék gyűlt össze, amivel kezdeni kellene valamit. Vettem a bátorságot tehát, és felülbíráltam a Grafikus kérését: úgy döntöttem, hogy nem párna lesz, hanem egy maradékfaló takaró, a stílusa a leendő tulajdonos színek és minták  iránti fogékonyságát hangsúlyozó boho, a technika pedig a nagy szabadságot adó as-you-go, ami módot ad rá, hogy kedvünknek és pillanatnyi hangulatainknak megfelelően válasszuk meg a haladás irányát és módját - szabad fordításban ahogy esik, úgy puffan. Nem is fogtam mellé, a takaró azóta a gazdája állandó kísérője lett, olvasáskor alábújik, tévézéskor beleburkolózik, rajzoláskor csak úgy a vállára teríti, mint egy dél-amerikai lámapásztor a poncsóját. Elégedett tehát, egyetlen apróság miatt van csupán, mint állítja, hiányérzete. Szeretne egy ugyanilyen, színes-mintás párnát is...

Ravelry
A színek sajnos nem olyan finomak, mint a valóságban,
de a valótlanul lefotózott valóság visszavalóságosítására alkalmas
képbizgető programmal ellátott gépünk még mindig tropa.

Új és érdekes mintákat a Pinteresten keresgéltem, de hasznos segítségem volt Ana Contreras és Julie Harrison leírása is.

Ellenpont, még mindig meghatározhatatlan kékeszöldben

Réges-régen, egy tél végi akcióban vásároltam kétféle színű, puha fonalat, amit aztán hosszú ideig rakosgattam, mire kitaláltam, hogy egy még annál is régebben kinézett és kedvenccé vált mintámat fogom megkötni belőle, aztán jött a nyár, el is múlt, majd jött még egy nyár, aminek a vége felé úgy gondoltam, hogy ha most nem, akkor soha nem fogok nekilátni, úgyhogy nekiültem, és a hűvösebb estéken apránként haladtam is, ősszel már inkább akadozva, mert mindig akadt más, fontos kötnivaló, de azért a szép ráérősen elkészült kardigán teste, jó volt kötni, izgalmas munka egyetlen darabban elkészíteni valamit, amin van gallér, gomboláspánt és még zsebek is; ám ha idáig kényelmesen haladtam, akkor innentől, mondhatjuk, kifejezetten vontatottan és döcögve, a két ujja aztán igazán lassan készült, mint a Luca széke, nem nagy öröm egy fél kilós munkát tekergetni a négy zoknikötőtű körül, amikre az ujjak vannak felszedve, ha valami, hát ez az egyben készült darabok hátránya, nekem legalábbis mindig ilyenkor, az ujjaknál lankad a lelkesedésem, de végül csak elfogytak a leírás utasításai és a szemek is a tű alól. Elkészült végre.

Ravelry

A tavaszi krókuszok elsősorban nagyméretű, csíkokkal tarkított virágaik miatt népszerűek

Egy szempillantás alatt megjött a tavasz, rögtön kellett hát egy könnyű, lótifuti pulcsi, hamarjában feltúrtam az itthoni fonalkészleteket, azonnal találtam is kifejezetten kikeletidéző türkizkék és türkizzöld fonalat, szélsebesen végigpörgettem a mintagyűjteményemet, pillanatok alatt kiválasztottam egy nagyon egyszerű szabású darabot,  egyszeriben láttam, hogy az én két színem nem elég kontrasztos az eredeti mintához, ezért - egyáltalán nem váratlanul - a számunkra egyébként is kedves csíkok mellett döntöttünk, aztán fürgén nekiláttam a kötésnek, és csakhamar kész is lett a könnyű dzsekik alá és önmagában is viselhető tavaszi adu ász.

Ravelry

A napevő sárkány végül kiköpte zsákmányát, úgyhogy idén is lesz virágos tavasz

Lassan kivirul az időjárás, és bár az igazi virágokra egy keveset még várni kell, a  jókedv meg az alkotókedv már kivirágzott errefelé. Amikor megláttam ezeket a karkötőket, nem bírtam ellenállni, vettem gyorsan többféle színű, sújtáshoz használatos zsinórt meg gyöngyöket, és kipróbáltam, tudok-e nagyon apró méretben is dolgozni. Hát tudni éppen tudok, az elkészült karkötővel - a hibáival együtt is - elégedett vagyok, és a legtöbb gondot nem is a zsinórok egyben tartása és összefogása okozta, hanem azoknak a fránya pici kapcsoknak és karikáknak a felszerelése a végzáró apparátusra - ám most még biztosabb vagyok abban, hogy aki rendszeresen és napi sok órában egy bizonyos, normál lépték alatt (vagy fölött) tevékenykedik, nagyon apró (vagy nagyon nagy) méretű anyagokkal dolgozik, annak előbb-utóbb sérül a valóságérzéke. Esetemben valószínűleg az előbbnél is előbb, én legalábbis biztosan hamar megkattannék, ha végleg erre a műfajra kellene váltanom. Tavaszi kirándulásnak viszont üdítő volt.
A hímzőfonalból horgolt rózsás fülbevalóból viszont örömmel vállalkoznék sorozatgyártásra is: az ingyenes minta egyszerű, könnyen követhető, és utolsó pillanatos ajándékként hamarabb elkészül, mint ahogy a hóvirágok kinyitják a szirmaikat reggelente.

Kézi erővel végzett bontás, nagy tapasztalattal

Minta nélkül próbálok egy pulcsit horgolni éppen, körben, és annyira erősen koncentráltam a nyakkivágás megfelelő ívére, hogy elfelejtettem szétválasztani az ujjaknál az elejét és a hátulját. Most van egy nagyon szép csövem ujjak nélkül, de gyönyörű ívvel a nyaknál.

Csak legkisebb, legkedvesebb lánya részére nem találta meg a megígért ajándékot

A január jelentős részét ágyban töltöttem - nem mintha úgy döntöttem volna, hogy minden eddiginél komolyabban veszem a téli álmot, hanem mert nem állt módomban kikelni onnét. A rám szabaduló idő egy részében képes voltam némi értelmes tevékenységre, dolgoztam, kiolvastam néhány könyvet, befejeztem néhány kézimunkát; más részében (inkább bávatagon, mint értelmesen) számomra addig ismeretlen sorozatokat néztem a neten; a harmadik részéről meg inkább ne is beszéljünk.
Így ismerem meg Lady Emily-t az egyik helyes sorozatból, akinek számtalan gyermeke született, ám a forgatókönyvírók kegyetlensége folytán e számtalanból éppen azt a kettőt veszíti el, akiket bevallottan a kedvenceinek tart. A film végeztével gyorsan megkérdeztem a gyerekeimet, hogy szerintük nekünk melyikük a kedvencünk, mire kifejezetten értetlenül néztek rám, mondván: természetesen egyikük sem (ami megnyugtató visszaigazolása annak a lassan évtizedes igyekezetünknek, hogy az egyébként nagyon is különböző, ezért különbözően kezelendő gyerekeink mégis egyenlőnek érezzék magukat), és okosan megállapították azt is, hogy ennek a kérdésnek két gyerek esetében, főleg, ha különböző neműek, nincs is igazából létjogosultsága: szerintük inkább azoknak lehet kedvencük, akiknek több (vagy egyenesen sok) gyerekük van.
A másféle gyerekeim közül viszont egyáltalán nem nehéz kedvencet választanom. A legutóbb elkészültek közül egy meleg, mégis légies gyapjúkendő az, amit még augusztusban kezdtem el Nina csodás árnyalatú fonalából. Először úgy gondoltam, hogy egy kisebb méretet kötök, ám a minta elragadott, és jóval nagyobb lett a kendő test, mint eredetileg gondoltam. Nina szerencsére nem ijed meg az ilyesfajta kihívásoktól: bár az eredeti, feketecseresznyés-csokoládés színkeverék pontos összetétele már nem volt meg, mivel ezt a fonalat nagyon régen vásároltam, egy darabka neki küldött maradék alapján ahhoz nagyon hasonló, de kérésemre nem pontosan egyező árnyalatúra festett még 400 méternyi fonalat a szegélyhez. A különbség élőben nem olyan szembetűnő, mint a képeken, és a színek is sötétebbek, teltebbek - de egyáltalán nem bántam, hogy a sok szobában töltött nap után végre szikrázó napsütésben sétálhattam és fotózkodhattam újra.

Még több kép és ingyenes minta: Ravelry

Alszom, aztán ismét evezek*

Ki ne gondolta volna annak idején a suliban, hogy mégis, mi a fenének kell engem a kovalens kötéssel nyaggatni, mikor soha az életben nem leszek kémikus, és nem fogom használni a kémiát?! Aztán jön egy felnőttkori hóbort, az ember nekiáll mondjuk szappant főzni, és mégis csak elmélyed az állati zsírok, növényi olajok és lúgok érdekes világában. Mások meg, az igazi realisták, bosszankodva dobták félre a szöveggyűjteményeiket, mondván, csak érettségizzek le, és soha többé nem veszek a kezembe verseskötetet! - aztán az esküvőjük környékén lázasan keresgélik a megfelelő idézetet a meghívóra, később pedig a gyerekeiknek segítenek az Ágnes asszonyt biflázni. Az élet olykor nem várt feladatokat sodor elénk, néha olyasmit is, amiről azt hittük, hogy már soha nem lesz közünk hozzá. De a váratlan kihívások mellett szerencsére újra és újra felbukkannak a megbízható állandó teendők is, a biztonságot adó megszokások, amiket soha nem kell levenni a műsorról. Babapulcsit kötni például bármikor lehet, saját gyermeknek, unokahúgoknak, unokaöccsöknek, barátnők babáinak, unokáknak, dédunokáknak.

Ezt itt éppen a fiam legjobb barátjának a kishúga kapja

* Föníciai tengerészfohász

S minden nap közelebb hoz a tavaszhoz

Leszedtük a gyönyörű sötétzöld fenyőt, bár a levelei még frissek és üdék voltak, de a sárga fényű gyertyákat még elöl hagytam, hogy esténként meggyújthassuk őket. Ma, miközben reggeliztünk, meglepően világos volt már, s innentől kezdve elkezdhetjük várni a tavaszt, a kizöldülő fű és a sárga boglárkák idejét.

A várakozás közben viszont nem árt, ha egy darabig még kéznél van egy jó meleg és vidám zokni