Az egynyári Ladik fonalból még két éve vettem néhány gombóccal, és azon nyomban el is kezdtem szép kis csipkés négyzeteket horgolni belőle, hogy összeillesztve klassz nyári fölsővé alakuljanak majd. Aztán, megesik az ilyesmi, sehogy se akart kialakulni az összkép, és ősz felé közeledve bevágtam az egész félkész holmit a szekrénybe, hogy onnan csak idén tavasszal kerüljön elő ismét.
Valószínűleg minden fonalas átélte már az ölni tudnék az anyagért érzését - na pont egy ilyen pillanatban találtam meg a Ladikot meg a kész kockákat, éppen nem volt kéznél más köthető, horgolható anyag, én meg az addikció révületében nekiestem, lefejtettem, ami megvolt, és megkönnyebbült sóhajjal nekiláttam egy - most már óvatosabb elvárásoknak megfelelő, körben horgolt - új pulcsinak. Találtam egy jól variálható alapmintát is hozzá, amit kisebb-nagyobb változtatások mellett háromnegyedes ujjakkal is megtoldottam (igaz, ez nem ment zökkenőmentesen), méghozzá kötött ujjakkal, mert mire idáig eljutottam, a fonalam már a végét járta, és a kötés ugyebár anyagtakarékosabb, márpedig a fonalnak, ezt is tudjuk, minden métere aranyat érhet.
