Arthur Kato Kezi-Rokka furcsa hangzású, egzotikus nevét magyar származású édesanyjának köszönhette, de rokonai és ismerősei egytől-egyig rövid, kedves becenevén szólították: Art-nak. Életvidám, adakozó és tevékeny édesanyja a születése pillanatától másképpen nevelte őt, mint ahogyan az úri házak csöndes, szabályozott világában megszokott volt. Nem bízta dadusok és nörszök gondjaira, helyette saját kezével kapta fel, amikor csak kedve tartotta, simogatta, szeretgette, órákon át foglalkozott vele, a fegyelmezést viszont nem tartotta fontosnak, s egy-egy közös mókázás után tovább engedte a gyermeket saját, szabad útjára. Arthur mindezt alaposan ki is használta, erre-arra tekergett, csavargott, akkor evett, amikor kedve tartotta, ott hajtotta álomra a fejét, ahol végképp legyűrte a fáradság, szilaj és zabolátlan, önfejű ifjúvá serdült. Természetének bizonyos jellegzetességei egészen vaskossá lettek, míg más tulajdonságai alig észrevehető, finom szálakként szőtték be jellemét. Extravagáns egyéniségét feltűnő, jellegzetes színekkel szerette hangsúlyozni, de ezen túl nem fordított nagy gondot a megjelenésére, hol az inge lógott rendetlenül, hol egy öreg, bolyhos kabátot kapott magára. Barátai rajongtak a meleg szívű, bátor fiúért, aki mindig meg tudta lepni őket egy-egy bolond ötletével.
A két fiatal valószínűleg soha nem találkozott volna egymással, ha Debbie egy fülledt augusztusi reggelen véletlenül nem nyitott volna be rossz terembe abban a drága, Camden-beli művészeti iskolában, ahová édesanyja azért íratta be, mert meggyőződése volt, hogy a fiatal úrilányok megfelelő nevelésének a művészettörténet tanulmányozása és a festészet alapjainak elsajátítása is része kell, hogy legyen. Art - akit ösztöndíjjal vettek fel, miután a felvételi bizottság tagjainak egy csoportja komoly vitába bonyolódott néhány hevesen ellenkező konzervatív mesterrel, akik személyes sértésként tekintettek a fiú sajátos hangulatú, expresszív, különös képeire - Art tehát ott ült a teremben, felnézett, és ennyi elég is volt, hogy sorsuk örökre megpecsételődjék.
Természetesen meg kellett
küzdeniük mindkettejük családjának határozott tiltakozásával, ám (miután Debbie, életében először, konok szilárdsággal tartott ki a
választása mellett, és Art, szintén életében először, állhatatosan
ragaszkodott ahhoz, hogy a lánnyal való kapcsolatát hivatalosan is
megerősítse) a szülők egy idő után belátták, hogy a legjobb, mit
tehetnek, ha segítik az ifjú pár boldogulását. A kezdeti kétkedést
szerencsére semmi nem igazolta: a két, oly annyira különböző jellem
azóta is meglepően nagy harmóniában, simogatóan puha boldogságban él együtt. Debbi finom kiegyensúlyozottságával tökéletesen ellensúlyozza Art hullámzó kedélyének gyors változásait, amelyek viszonzásul kellő
változatosságot és izgalmakat visznek mindkettejük életébe. A felsőbb társaság is hamar a szívébe fogadta kettősüket, s ma már hajlamosak őket egyszerűen úgy emlegetni: a tökéletes páros.
 |
| Ravelry oldal |
