Egyszer azt is látták, hogy babaruhát hímez, ragyogó, pompás aranyfonállal

Ha azt írnám, hogy az idei adventben nem a karácsonyi ajándékok készítése kötötte le az energiáimat, akkor a mondat írása közben bizonyára keserűen kacagnék ezen az eufemizmuson, ami jó, mert kacagni még keserűen is érdemes. Mondjuk inkább úgy, hogy az idei év végén bebizonyosodott, hogy régebben nevetségesen naiv elképzeléseim voltak az egyedülálló anyaságról a valósághoz képest, mert egészen más hosszabb-rövidebb ideig egyedül tartani a frontot a háttérben egy társsal, mint tartósan berendezkedni erre az állapotra, a háttérben legfeljebb nagy halom mosatlan ruhával és mindenféle fenyegető határidőkkel. Az mindenesetre biztató, hogy ha a munkával, betegségekkel és ünnepi készülődéssel súlyosbított decembert ügyesen abszolváltam egymagam a gyerekekkel, akkor a január, a február, a közelgő tavasz és a következő évek is menni fognak.
Egyetlen ajándékot mégis be tudtam fejezni, igaz, ez még egy novemberi névnapra készült volna, de végül annak is mérhetetlenül örültem, hogy a Szenteste előtti éjszakán elkészültem a ruhácskával is, így odatehettem a fa alá a legkisebbnek. Régen okozott valami, pláne ilyen apróság, ilyen nagy sikerélményt - ugye nem csoda, ha ezek után végül is derűlátóan várom a következő évet?

Ha nem fűtünk be, megfagyunk, mint a kutyák. Megértettétek?

A hideg meglehetősen egyértelmű dolog. Ha egyszer bekúszik a kabát alá, egykettőre befészkel a bőrünk alá is, onnan meg már nagyon nehéz kikergetni; jobb tehát elkerülni az ilyesmit. Egy téli fonaltól az ember azt várja, hogy hasonlóan egyértelmű legyen: magától értetődően meleg, kézenfekvően praktikus és nyilvánvalóan puha is.
A klímaberendezések és fűtött garázsok ellentmondásos világában persze már a hideg sem a régi, legalábbis az nem, ahogyan viszonyulunk hozzá. Manapság senki nem lepődik meg, ha az üzletek nyáron hosszú ujjú ruhákat kínálnak a hűtött irodákban dolgozóknak, télen meg papírvékony, béleletlen kabátokat a meleg buszokon zötykölődőknek. De legkésőbb ilyenkor, novemberben eljön az igazság pillanata: a pillanat, amikor - központi fűtés ide, izzasztó metrószerelvény oda - elkezdünk vágyni valami megbízhatóan meleg, védelmezően puha holmira, és az sem árt, ha az a holmi gyorsan elkészül. Az ilyen pillanatokban jön jól a téli fonalakkal szembeni elvárásoknak tökéletesen megfelelő Phil Looping. Holott nem tartalmaz alpakát, finom bolyhossága, melegsége és puhasága miatt kifejezetten alpaka-érzetű fonal, igazán szép kötésképpel. Dolgozni vele és viselni egyaránt élmény, a csavart minta pedig annyira jól áll neki, hogy volt merszem blokkolás nélkül fotózni, holott az még rendezettebbé tehette volna az összképet.

Köszönöm az 1001 fonalnak a kipróbálás lehetőségét!

Ravelry

Az idő szóra az angyal kuncogni kezdett

Gyerekkoromban egy tündéri doktornénim volt, akihez nagyjából tizenkét éves koromtól egyedül hordtam gyulladt mandulákat, fájós fület, csikaró hasat. A találkozásaink rendre azzal kezdődtek, hogy alaposan megnézett magának, megállapította, hogy nyúzott vagyok és pihennem kellene, majd azzal végződtek, hogy a betegség gyógyulásához szükséges időt megfejelte még 3-4 nap szabadsággal, hogy pihenni is legyen időm a gyógyulás után. A "betegszabadságaim" tehát nettó egy hétről indultak, de a két hetes hiányzás sem volt ritka.
Manapság nem divat sokáig betegeskedni, se gyereknek, se felnőttnek. Taknyos ovisok ballagnak be reggel a csoportszobába, lázas gimnazisták sietnek a matekórára, nehogy lemaradjanak az anyaggal, és a munkahelyeken is gyakori, hogy a köhögős kolléga sorra fertőz mindenkit ahelyett, hogy otthon iszogatná a mézes teát - a félelem, hogy elveszítjük a fonalat (vagy a munkahelyünket), hogy pótolhatatlanok vagyunk, ezért tengernyi felhalmozódott munka vár majd, amikor visszatérünk, vagy éppen, hogy pótolhatóak vagyunk, és ez a távollétünkben ki is derül, a félelem tehát erősebb, mint az alapvető ösztön, ami még a beteg állatokat is irányítja, amikor elvonulnak a többiektől, elbújnak, elfekszenek a gyógyító időtlenségben.
A múlt héten borogatást cseréltem, forró teákat töltöttem bögrékbe, kedvenc ételeket főztem, és kötöttem egy nagylányos, bohókás sálat, remélve, hogy jó időben dekorációs elemként, rossz időben, többször megtekerve melengető darabként segíti majd a visszatérést az iskolai hétköznapokba. Akkora sikere lett (amit én a mókás kukacformának és mindenekelőtt a gyönyörű, látványos színátmenetekkel operáló fonalnak tulajdonítok, amit a megadottnál sokkal vastagabb tűvel kötöttem), hogy megrendelést kaptam egy fiús verzióra is.

Ravelry

Tragédia egy képben

A pillanat, amikor harmadszor is elkezdem radikálisan visszabontani ugyanazt a hónapok óta készülő csipkekardigánt.

A sárgarigók se járnak iskolába, a gyíkok se járnak, mégis egészen jól megélnek

Minden évben depressziós leszek, amikor elkezdődik az iskola. Szeretem a gyerekeim társaságát, különösen, ha sem őket, sem engem nem szorít semmilyen időkényszer vagy feladatteljesítés  - és mi másról kéne szólnia a nyári szünetnek (vagy legalábbis egy részének), ha nem erről: a nemszorításról meg a társaságról.
Manapság, ha egy terméket vagy szolgáltatást el akarnak adni nekünk, két kifejezést kiabálnak felénk nagy hangon: rugalmasság és a személyre szabottság (feltételekben, választható terméktulajdonságokban, ügyintézésben). Óvatlanul azt hihetnénk, hogy az egész világ (legalábbis a pénzért megszerezhető része) olyan ütemre táncol, amilyenben fütyüljük alá a dallamot, de elég egy pici egyéni (fizikai, szellemi, esetleg esztétikai) érzékenység, ami miatt nem felel meg a "kifejezetten az igényeinkre kifejlesztett, speciális" izé, ráébredünk, hogy a valóban szabad választásnak komoly gátjai vannak, és sokszor a mindennapos megszokásaink se alakíthatók kedvünk szerint, inkább úgy kell a sokféle kötelezettség és kényszerítettség közé betuszkolni őket, ahogyan a japán metró tömegsűrítő szakemberei tuszkolják be szegény utasokat a szerelvényekbe.
A nyárban, a szünetben tehát az a jó, hogy az életritmusunk sátorvasait végre nem oda cövekeljük, ahol éppen van hely a nagy zsúfoltságban, hanem oda, ahová valóban szeretnénk - ahol éppen elfáradunk, vagy ahonnan jobb rálátás nyílik a csillagokra -, hogy szabadon hurkolhatjuk szépséges mintákba a rendelkezésünkre álló időt, és a napokat kedvünk szerint színezhetjük együtt tarkára. Nem könnyű mindettől elbúcsúzni, úgyhogy bánatomban készítettem egy kicsi táskát, amiben elfér egy könyv, pénztárca és telefon az iskolaév tankönyvkupac nélküli, szabadabb napjain.

A szünet utolsó ajándéka a nyári napokra emlékeztető,
de egész évben hordható kistáska

Nem felejtettem el az érdemeit, ámbár tudom, hogy van egy sajnálatos jellemhibája

– Nagyon megérdemlik a győzelmet ezek a lányok! – mondja a sportriporter a tévében a magyar kajakos olimpikonokra, és nem lehetetlen, hogy a német sportriporter is hasonló szavakkal méltatja a második helyezetteket, mondván, nagyon megérdemelték volna, ők is, az aranyat. Mert ki nem, ugye, aki négy évig (s előtte sokszor évtizedekig) hajt, dolgozik, küzd, áldozatot hoz, lemond, salátát választ somlói galuska helyett, fájdalomcsillapítóval edz, infúzióban kapja a csodás és lehetőleg legális izomnövelő szereket, szponzorokkal kedveskedik, kamerába mosolyog, s világversenyeken futam után zihálva nyilatkozik okosakat. Tömérdek erőfeszítés azon az egy szem dobogón, csoda, hogy össze nem roskad.
Nem szeretem az érdem-retorikát. Egyrészt, mert meggyőződésem, hogy a világ általában nem az a hely, ahol a javakat érdem szerint adják; másrészt, mert ahol jutalmat osztanak, oda mindig kell egy osztó is - s ki legyen az, aki - sokszor érzelmileg terhelt helyzetekben - megmondhatja, mit érdemel a másik, vagy mit nem? Magunkról beszélve is szebb lenne a mert megérdemlem frázisa helyett arról beszélni: mert szeretném, mert vágyom rá, mert jó volna nagyon.
Ezt az egyszerű nyári felsőt tehát nem azért kötöttem a nagylányomnak, mert megérdemelte, hanem mert szeretem látni az örömét, és nem is azért, mert én megérdemeltem a flow-élményt, hanem mert baromira jól esett.

Ravelry

Nos, tegye a kezét a szívére, és mondja meg őszintén

– Szerinted megcsal? – kérdezte szorongva a barátnőm tizenhét éves koromban, és én láttam a szemében, hogy nem akarja tudni az igazságot. Életemben először azt éreztem, hogy olyasmiben kérik a véleményemet, ami meghatározza egy másik ember boldogságát, de legalábbis középtávú közérzetét. Nem volt könnyű pillanat, mert szerintem ugyan nem csalta meg az illető, de azt biztosra vettem, hogy már nem szereti. Azóta, ahogy az évek múlásával a legtöbb emberé, az én véleményalkotói habitusom is sokat változott és finomodott. A kamaszlányos, a másik fájdalmának elkerülése érdekében a hazugságtól sem visszariadó mellébeszélésen túl formáltam már brutálisan őszinte véleményt, bölcsen visszafogottat, tényszerűt, hevesen érvelőt, részrehajlót, elragadtatottat, cinikusat, kizárólagosat, megengedőt, és még ezer félét, pillekönnyű és mázsás súlyú ügyekben egyaránt.
Most, hogy az 1001 fonal lehetőséget adott egyik fonalának a kipróbálására, könnyebb dolgom van, mint akkor, fiatal lányként: biztos vagyok benne, hogy a Scheepjes Bloom fonalában nem könnyű csalódni, és nyugodt szívvel állítom, hogy aki felfigyel érdekes egyéniségére és a flörtnél messzebb merészkedve komoly kapcsolatba kezd vele, az sokoldalú, szórakoztató partnerre talál benne.
A  csomagom négyféle színt rejtett, amiből a zöldet, a pirosat és a szürkét azonnal megszerettem, a sárga láttán viszont egy cseppet megriadtam: a sárgához eleve kurázsi kell, kalandvágy és elszántság, ez a markáns napraforgósárga pedig hajlamos elnyomni a tulipán pirosát, a krizantém levelének zöldjét vagy a bokrok alatt megbújó több éves avar szürkéjét, vagyis a többi gombolyagom színeit. Magamtól biztosan nem raktam volna össze ezt a négy színt, mégis - ahelyett, hogy egyszerűen elhagytam volna a sárgát - kihívásnak tekintettem, hogy összekomponáljam őket. Blokkokban mindezt nem tudtam elképzelni, ezért végül a színeket soronként váltva kissé angolos jellegű, nagyon egyszerű , szövethatású mintát* horgoltam, hozzá még annál is egyszerűbb formát választva.

Ravelry

A Bloom érdekes, kötött struktúrájú pamutfonal (az a fajta ami már a gombolyagban is úgy néz ki, mintha valaki már előkötötte volna a szálat), kifejezetten rugalmas, és a vastagságához képest határozottan könnyű. Bár maga a szál fogásra és viselkedésre is kissé zsinórszerű, a kész horgolt és kötött munka ebből a merevségből már csak annyit tart meg, amennyi  pamutokra általában jellemző.
Hogy a kötésélményt is kipróbáljam vele, készítettem egy olyan babaholmit, amiből mindig jó, ha van a háznál.

Ravelry

Ötös tűvel, pillanatok alatt elkészült, és ezen a kis darabon is jól látszik, hogy a Bloom jó pajtása a rövidített soroknak, a csipkeminták alapjait is jelentő jobbra és balra dőlő fogyasztásoknak vagy az i-cordnak is. Bár a Ravelryn látható adatlapja szerint főleg táskák, takarók, terítők és játékfigurák  készülnek belőle, ez a szép és látványos pulóver jól mutatja, mi mindenre képes egy kis kreativitással új játszópajtásom, a Bloom.

* A minta lényege nagyjából: az alapsorban egyráhajtásos pálcák és láncszemek váltakoznak, a következő sorban pedig az egyráhajtásos pálca fölé láncszem kerül, a láncszem fölé pedig úgy horgolok egyráhajtásos pálcát, hogy az eggyel lejjebbi sor egyráhajtásos pálcájának a tetejére hurkolok. Talán bonyolultnak hangzik, de a Ravelryn ráközelítve szerintem látszik a képeken a minta felépítése. 

E koczkákat töltsük meg dióval, melyet előbb czukor-szirupban megforgattunk, azután hajtsuk össze kis kifli alakban

Ha az ember megkíván egy kis édességet, rengeteg választása van: boríthatja cukormázzal a répatortája tetejét, de főzhet tejbegrízt gyulladáscsökkentő hatású sztíviával is, vagy gyúrhat mákos pitét alacsony kalóriatartalmú nyírfacukorral, dagaszthat kalácsot immunerősítő mézzel, süthet zabsütit rézben gazdag melasszal, s akár önthet magas nyomelemtartalmú juharszirupot is a palacsintájára.
Mon Petit Violon mintái szerintem leginkább omlós hókiflire hasonlítanak, amit megszórhatnak gondos kezek házi készítésű, igazi vaníliával ízesített porcukorral, és tárolhatják birsalma illatú kamrában, de készülhet vanilincukorral, mélyfagyasztott gesztenyemasszával, és várhatja a vendégeket műanyag dobozban is: egyszerre vintage és mai hangulatúak, jól hordható, praktikus darabok, a régi idők nosztalgikus bájával fűszerezve.

Ravelry

Ezt a bájos arcot összehasonlítottam a magamról készített rajzzal

- Nekem is barna szemem van! - állapította meg a villamoson a helyes, göndör szőke fürtös, ovis korú kisfiú, miután hosszasan szemlélte az ölemben ücsörgő babát, aki ugyebár lány, egyenes szálú haja barna, és messze van még az ovitól, mégis, a kisfiú a sok szembeszökő különbség mellett talált egy közös vonást is, mert a gyerekek a felnőtteknél sokkal inkább hajlanak rá, hogy ne a különbségeket lássák egymásban, hanem a hasonlóságokat. Ennek aztán annyira megörült, hogy továbbiakat kezdett keresni, míg végül feltűnt neki a pici szájban a két aprócska alsó fog. - Nekem is két fogam van! - vágta ki, majd a kérdő pillantásomat látva helyesbített: - Nekem is van két fogam is.
Néhány nappal később egy pikniken odajött hozzánk egy kislány, és meglátva a baba horgolt ruháját, egyetlen mondatra egyszerűsítette a köszönés, bemutatkozás és udvarias társasági csevegés bonyolult formuláit: - Nekem is van fehér ruhám otthon.
A sokfogú kisfiú és a fehér ruhát is birtokló kislány példáját követve egy ideje azzal játszom, hogy közös vonásokat keresek mindenkivel, akivel találkozom a boltban, az utcán, a szülői értekezleten vagy a kormányablak irodájában. Nem mindig könnyű játék, de nagyon jó hatással van az empátiára.

Ravelry

Ezért nemcsak szabadságot, erőt, életörömöt érzett, hanem megérezte a jónak minden hatalmát

Gyerekkoromban a nagymamám néha rám bízta, hogy szedjem össze a tojásokat az udvaron, amiket a családalapítási szándékaikban rendszeresen akadályoztatott tyúkok ide-oda elrejtettek, hátha nagy titokban sikerül végre kikölteniük néhányat; és olyan is előfordult, hogy a még meleg tojásokból hamar rántottát sütött nekünk, körülötte lebzselő unokáknak, reggelire. Azóta sem ettem olyan rántottát, pedig néha hozzájutunk "kapirgálós tojáshoz", ahogy a gyerekeim nevezik, de az is messzebbről érkezik, legalább néhány napos állás után.
Nem nehéz amellett érvelni, hogy alapanyag és alapanyag között ég és föld lehet a különbség - és ez bizony a fonalakkal is így van. Annás vérszilvával festett selyem-merinó keveréke bársonyos, mint a frissen sütött tükörtojás tökéletes, lustán csordogáló sárgája, acélkék színe pedig, amiről nehéz elhinni, hogy nem mesterséges festőanyaggal készült, minden egyes szem lekötésekor megmutatja a természet bámulatos alkotó erejét.

A kötéseket és fonalakat már nem csak a macskától kell féltenem,
más is szívesen játszadozna velük

A válasz a kérdéstől függ

Előbb vagy utóbb minden szülő életében eljön a pillanat, amikor a gyermekére tekintve felteszi a kérdést: hogyan lett ilyen?! Jó esetben a csöndes, introvertált, szerepléstől irtózó mama vagy papa gondol erre álmélkodva, miközben hitetlenkedve csodálja a dedet az anyák napi műsor főszerepében lubickolva az ovis ünnepségen, rosszabb esetben a kamaszkor környékén bukkan fel a kérdés, megidézve a csavargó hajlamú nagypapa, a karcos természetéről elhíresült, mindenkivel összetűző nagynéni, vagy a mérhetetlenül lusta unokatestvér képét.
Olvasom, hogy már a szüzesség elvesztésének időpontjáról is kiderült: nemcsak a személyiségjegyek, hanem a gének is hatással vannak rá. Másokkal beszélgetve azt is látom, hogy különösen az anyák szokása azon töprengeni, vajon ők rontottak el valamit, vagy a csúnya gének miatt hajlamos a gyermek a matekházi ignorálására, a koszos ruha ágy alá gyűrésére, az éjszakai viháncolásra a pihentető alvás helyett, a feleselésre, a rosszkedvűsködésre és arra, hogy a vasárnapi ebédhez megterített asztalon fintorogva szemlélje a salátát, de repetát kérjen a csokitortából.
Tudományos kísérletek egész sora vizsgálta már, hogy a személyiségünket a gének vagy a neveltetés határozza meg jobban, és legalább annyi kísérlet bizonyítja az egyik meghatározó voltát, mint a másikét - erős a gyanúm, hogy ebben a kérdésben a tudomány kevésbé mérvadó, mint a személyes meggyőződés. Én magam genetikapárti vagyok, ami persze nem azt jelenti, hogy a családi környezet hatását lekicsinyleném, sőt: úgy vélem, a gyerekeinket segíthetjük abban, hogy a magukkal hozott alapanyagokból jól főzzenek, és megtaníthatjuk őket arra is, hogy a készen kapott rosszat hogyan tartsák kordában.
A tél végi hónapokban három olyan kendő született nálunk, minek nagyon hasonló a genetikai állománya: mindhárom a Serenity minta és Bilum csodaszép Slika fonalának házasságából származik, de azért mindegyiknél más-más elrendeződésű a DNS lánc, így aztán három eltérő karaktert tisztelhetünk bennük.

Érzékeny, álmodozó természet, a konvenciókkal mit sem törődik

Gyakorlatias típus, aki jól tudja tálalni előnyös tulajdonságait

Rendszerető, ambíciózus személyiség,

szereti egy csepp pompával fűszerezni a hétköznapokat

Ha kocsiba ülhetett, arcát az ablakhoz szorította, hogy mindenki lássa, az ő lánya nem akárki, és az anyját is autóval viszi.

Nem én horgoltam, de büszkébb vagyok rá, hogy a nagylányom a tanársztrájk váratlanul jött szabadnapján kért egy gombolyag fonalat meg hozzáillő horgolótűt, és másnap az új szettjében ment iskolába, mint ha az az én tűm alól került volna ki.

A legjobb megoldás talán az, ha a kritikus megszemléli a romokat, aztán szépen teszi tovább a dolgát

Az, hogy nekem nem tetszik a Barka Fonal új, pajtáskodónak szánt, valójában időnként rejtetten agresszív hangneme, hogy szerintem egy ideje valódi kedvezmények helyett látszat akciókkal ügyeskednek, hogy az új, saját márkás fonalcsaládok színválasztéka egy kicsit sem trendi, inkább ernyedtnek, fáradtnak látom - az mind szubjektív megítélés dolga,

az viszont objektív tény, hogy bonyolultabb lett a törzsvásárlói kedvezmények számítása, hogy az "új" honlap bizonyos fonalaknál még mindig önkényesen pakolász a kosaramba olyan színeket, amiket pedig nem is választottam, hogy a régi vezetés révén megszokott, valóban baráti, személyes kapcsolatnak nyoma sem maradt, pedig nagyon hiányzik, hiszen a kötésnek, a fonalaknak és minden velük kapcsolatba hozható dolognak (például cicák, például gyerekek, például ajándék, például elismerő szavak, például fonalbolt) az volna a lényege, hogy megmelengesse az ember szívét. Pont mint a tavaszi barkaágak. Az igaziak.

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme

Ugyan ki volna az, aki szemrehányást tehetne, amikor az első igazán tavaszi, de még téli felszerelésben megtett sétából hazaérve - mert a húsvéti napsütésben kigombolt kabát, ledobott pulóver egyértelművé tette, hogy a téli holminak mennie kell, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a cuki, mókust imitáló, bélelt sapkát, ami annyira a szívünkhöz nőtt pusztán azért, mert minden egyes alkalommal elragadtatással néztük a kis fejet, amire felhúztuk, azt is el kell csomagolni már, vagyis, értelemszerűen, kell gyorsan egy tavaszi darab - ugyan ki volna tehát az, aki szemrehányást tehetne, amiért hazaérve nem a kollégák által kért, de nehezen alakuló munkaanyagon dolgozik tovább az ember, hanem a fonalas szekrénykéhez siet megfelelő pamut-gyapjú keverék után kutatva, és nekilát egy új sapkának? És ha akadna olyan kaján férj, aki finoman célozgatni kezdene rá, hogy tán mégis azt a nemszeretem stratégiát kellene megírni, ami jelen formájában, saját bevallásom szerint a vele töltött munkaórák ellenére sem az igazi, akkor az a kaján férj vajon nem hallgatna-e el rögvest az érvek súlya alatt meghajolva a válasz hallatán: édesem, ősi asszonyi kötelességemnek teszek eleget, amikor felruházom gyermekeimet, ráadásul, kellő alázattal, ezt a saját érdekeim, munkahelyi előmenetelem és a léha pénzszerzési törekvések elébe helyezem, szem előtt tartva az írás szavait, amely szerint, ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.

Ravelry

Aki kopog az ajtón, hallja a választ

Az Ajtó zárva volt.
A lány, aki már nem tudott visszafordulni, az utolsó lépcsőfok előtt megtorpant. Annak a szélén hüvelyknyi széles sárgaréz pánt futott végig, megkülönböztetve a többitől, és mert a fényesre lakkozott fa lépcsősor fölött az út már kővel volt burkolva, egyfajta határt is jelölhetett - talán azt, ahonnan már nem lehet visszafordulni. A lány tétovázott. Végiggondolta a lehetőségeit: a csúfos bukást és azt, mi minden várhat rá a sárgaréz csíkon túl. Sóhajtott egyet. Összeszedte minden erejét, és megtette az utolsó, szükséges mozdulatokat. Átlépett a határon. Fönt volt végre az Ajtó előtt - de az zárva volt. A lány, aki már nem tudott visszafordulni, finoman rátette a kezét az ajtó homokfúvott üvegére, és végigsimította. Azután megint, de már erősebb mozdulattal, mintha azt várná, hogy attól az Ajtó végre föltárul és szabad utat enged. Ám az Ajtó mozdulatlan maradt. A lány elfordította a fejét, és óvatosan visszanézett. Mögötte a lépcsősor, amit innen nézve már nem a lehetőségek felfelé vezető, széles útjának látott, hanem félelmetes, szédítő szakadéknak, ami, mert visszafordulni már képtelen lett volna, elválasztja őt a régi, biztonságos világától. A lány leült a kőkockákra és sírni kezdett. Aztán hirtelen megérezte, hogy nincs egyedül. Széles árnyék vetült rá, ahogy az a másik a közelébe ért. A lányt hirtelen nyugalom töltötte el. Nem félt többé. Felszegte a fejét. Magasra nézett, egyenesen a mamája szemébe, aki a karjába kapta és visszavitte, lefelé a nappaliba vezető három lépcsőfokon. A lány megkereste a kedvenc piros rágókáját, a szájába tette, és derűsen rágcsálni kezdte.

Az Annás receptje után készült takarót aznap kezdtem el a lánynak, aki nem tud visszafordulni,
amikor megtudtam, hogy a világra készülődik. Az itthon fellelhető maradék Barka Gilicékből készült,
és kedves barátnők küldtek még piros színűeket az ő készleteikből.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül

A kisbabás lét egyik legjellemzőbb vonása az idő érzékelésének sokfélesége és egyben ellentmondásossága: a napok mozdulatlannak tűnnek az ismétlődő, sokszor monoton feladatok közepette, az öntudatlan újszülött mégis szélsebesen fejlődik saját célokra törő, izgő-mozgó, a környezetét megszólító gyermekké; egy-egy egymásra mosolygós, kimerevített, az örökkévalóságot rejtő pillanatban pedig összeölelkezik a mozdulatlan időtlenség és a szárnyas, eltűnő idő. Nem nehéz tehát eltévedni a napok erdejében és a hetek ösvényein. A keresztelőre készített ruhácskával például úgy jártam, hogy elkezdtem, és mire - nem is nagyon sokára - befejeztem, addigra ki is nőtte a ma éppen fél éves leányka.

Ravelry

Mint egy virág, oly egyszerű lett minden

Van az úgy, hogy a legegyszerűbb dolgok is óriási erőfeszítést kívánnak. Sajgó derékkal is kimenni a konyhába kakaót főzni a hazaérkezőknek. Megölelni, aki haragszik. Az ébren töltött éjszakai órák dacára sem ledőlni egy kicsit délután, hanem megvarrni egy elszakadt nadrágot. Válaszolni egy levélre. Kötni gyorsan egy meleg pulóvert, és felmérve a teljesítőképességünk határait, megelégedni egy egyszerű mintával.

Az egész pulcsi alig több, mint tíz deka, elképesztő
Ravelry