Amikor a fiúk még kisfiúk, pontosabban lélekben még kisfiúk, életkorban viszont már nem annyira, hogy ne mehetnének komoly, nagyfiús,
egy egész éjszakás ottalvós erdei iskolai kirándulásra (ahonnan a tanítónénik kedves tájékoztató esemesekben biztosítják a szorongó szívű és az üzeneteket egymásnak csatárláncban továbbító szülőket arról, hogy hogy finom palacsinta volt az ebéd, és néhány órával később arról is, hogy továbbra is mindenki jól van, este pedig tábortűz lesz), akkor szükséges lehet, hogy a Nagy Utazásra funkcionálisan bezacskózva csomagoljuk a szükséges holmit, jól érthető tájékoztatókkal látva el az egyes csomagokat: napocskát ragasztva a napos időre szánt rövidnadrágok, rövidujjúak csomagra, esőfelhőt és felfújt pofájú szeleket a hideg időre való melegítőre, esőkabátra, alvó holdat a pizsamás-fogkefés különítményre - nem mintha harmadikban gondot jelentene az olvasható feliratok értelmezése, de ki mondana le az anyai kézzel rajzolt ikonok hordozta érzelmi többletről?
Amikor viszont a fiúk - több tucat ottalvós alkalommal a hátuk mögött - már legalább annyira nagyfiúk lélekben is, mint az életkoruk szerint - és tényleg hosszú, több száz kilométeres utazásra indulnak idegen országba, idegen emberek közé -, de azért megőriznek valamennyit az egészséges kisfiússágból is (hadd higgyük úgy: még jó sokáig), akkor elegendő egy aprócska, maroknyi útitársat készíteni, adni neki egy igazán vagány nevet, és csupán felügyelni, hogy a bőröndbe tényleg minden egyéb fontos holmi is bekerüljön.
 |
| Ice Cube, a világjáró (és nagy füleiből ítélve valószínűleg génhibás) jegesmedve |
Amikor aztán a világjárók hazaérkeznek, a gondos lánytestvér még ruhát is varrhat az útitársnak, vagány nevéhez illő vagány sildes sapkával.
