Az égi színeket talán az érzékenység nevezhetné meg

Mire sorra kerültünk a kormányablak ügyünknek megfelelő számú fülkéjénél, már valamennyi trükkömet bevetettem, elfogyasztottuk a magunkkal vitt tízórait, utána ittunk finom vizet, rajzoltunk, papírhajót hajtogattam és azt játszottuk, hogy a padló a tenger, meséltem a cicáról és a kutyáról, akik egymás legjobb barátai, megcsodáltam, milyen szépen tud a két és fél évesem balettozni (igaz, ezen a ponton kisebb konfliktusunk is támadt, mert követelte, hogy én is mutassam be a tánctudásomat, én viszont tekintettel voltam a többi hajszolt, ügyintéző állampolgárra, és határozottan nemet mondtam), énekeltünk (nagyon halkan), megnéztük a családi fotókat a telefonomon, szóval amikor végre sorra kerültünk, mind a ketten nagyon megkönnyebbültünk. Gyorsan elhadartam, miért jöttünk, odaadtam a hiánytalan dokumentációt (muszáj hozzátennem, mielőtt valaki emberfeletti képességeket tulajdonítana nekem, hogy a dokumentáció azért volt hiánytalan, mert ugyanezen ügyben két hosszas telefonos egyeztetés után harmadszor mentünk vissza személyesen, az első két alkalommal sajnos nem sikerült teljesítenem az állami bürokrácia lakcímbejelentéssel kapcsolatos magas elvárásait), utána pedig teljes figyelmemmel a ded felé fordultam, próbálva elérni, hogy a papírok kitöltésének ideje alatt viszonylag halkan és viszonylag nyugodtan üldögéljen az ölemben. Nehezen tudnám felidézni a beszélgetésünket, aminek az elején az ügyintéző hölgy még szívélyes mosollyal hallgatott minket, kis, egyetértő kacagásokkal kísérve a párbeszédet, arra viszont pontosan emlékszem, melyik volt az a mondat, ami után a hölgy tekintete megkeményedett, ajka szigorú vonallá zárult, modora rideggé és elutasítóvá vált: - Igen, a vízilovak határozottan kevésbé rokonszenves állatok, mint a tigrisek! Utólag belátom, hogy ez kétségtelenül diszkriminatív és akár rosszindulatúnak is mondható kijelentés, szégyellem is magam miatta, talán nem is mentség (és ha az is, ezt az ügyintéző hölgy nem tudhatta), hogy éppen előző nap olvastam egy cikket a Kolumbiában elszaporodó agresszív vízilovakról, és az sem, hogy a lánygyermeknél egy ideje igyekszem jó színben feltüntetni a tigriseket, amiktől sajnos néhány hete fél. Mindenesetre az ominózus mondat után a pecsétet már kifejezetten bosszúsan nyomta rá a papírunkra, az új okmányainkat pedig egyszerűen letette elém, egyetlen szó nélkül. Talán csak egy hajszálon múlt, hogy nem talált megint valami hibát az anyagokban, ha egy perccel előbb mondok csúnyát a hippopotamusról, lehet, hogy megint dolgunk végezetlenül kulloghattunk volna el. Sosem tudhatjuk, kiben mi lakik, kinek mi az érzékeny pontja. Azt ajánlom tehát, hogy akinek elintézendő ügye van az önkormányzatnál, postán, bankban, földhivatalban vagy bármely intézményben, az igyekezzék kellő elismeréssel szólni Isten minden teremtményéről, nem kizárva semmilyen színt, semmilyen formát, ha nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni!
A nagyobbik lánynak készült tavaszi pulcsi ilyen megengedő darab: sokszínű, változatos, jól megférnek rajta az eleje-háta hullámvonalai, az ujjak X-szemekből felépülő csíkjai és a kézelők áttört csipkéje.

Ravelry