Folytonosan leselkedik ránk a szépség

A bolond öregasszony a házunkban - mert majd két tucat különféle lakásban éltem eddig különféle városokban, de mindig, mindenütt volt bolond öregasszony, némelyiknek csak túl messze él a családja, mások özvegyen maradtak itt egy gyermektelen házasságból, vannak vénkisasszonyok is, és van köztük kedvesen mosolygó és folyton keserű is, de mindannyian valamilyen rájuk jellemző kényszeres cselekvést dédelgetnek, mintha az lenne a társuk az elszigeteltségben; egyikük mohón kap minden, a liftben együtt töltött percen, hogy emberi lényhez szólhasson végre, ahogy meglát a földszinten várakozva, beszélni kezd, egyre gyorsuló ütemben, mire a harmadikra érünk, már hadar, háromszor köszön el, viszontlátásra, viszontlátásra, minden jót, viszontlátásra, mert elköszönésből is rengeteg feleslege van, muszáj belőle minél többet elhasználnia, még a végén ráromlik a sok elköszönés; a másik óraszám rója a környékbeli utcákat mániás sietséggel télen-nyáron, mintha sürgős dolga lenne, maga a sürgős sietség a dolga; a harmadik naponta felsikálja a gangot a lakrésze előtt, vigyázva kell arra mennünk, nehogy hasra essünk a síkosra csutakolt, kifényesedett köveken; ez a mostani bolond öregasszonyunk meg éppenséggel az egyedüllét Stockholm-szindrómás túsza, az egyedüllétben bízik, ami fogva tartja, s a tolvajoktól és betörőktől rettegve alkalmaz mindenféle praktikákat, kívülről celluxszal ragasztja be az ajtaját, ha elmegy, okos szemű német juhászok képét függeszti ki elrettentésképpen - a bolond öregasszony a házunkban kiakasztott egy vécépumpát nejlonzacskóban az ajtajára kis, kézzel írott levéllel:

"Betörők és tolvajok, ez nem az én pumpám,
hozzátok vissza az enyémet!" 

Szívesen kézen fognék mindenkit, aki azt gondolja, hogy dőreség a költészetet a hétköznapokban keresni, hogy könyvespolcokon és iskolákban van annak a helye, mindenkit, aki azt gondolja, ugyan ki olvas ma már verseket, hisz még az iskolásoknak se lehet a velszibárdokat lenyomni a torkán, kézen fognám tehát őket, és megmutatnám nekik ezt a kis irományt, amivel egy bolond néni állt ki halált megvető bátorsággal a világ elé, hogy lássák;
aztán pedig megnéznék együtt a Versmob filmet, aminél jobbal szerintem nem igen lehet ünnepelni a költészet napját. 

8 megjegyzés:

  1. Jó olvasni téged, sőt szerintem egyre jobb. Ez most viszont nagyon szomorú is, a magány és a belezavarodás - ki tudja, lehet, hogy sokszor eleve a kezdődő "bolondság" vezet az elmagányosodáshoz aztán meg már csak megy lefelé a spirál.
    A linket köszönöm, őket nem ismertem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szomorú is, és biztos, hogy van úgy is, ahogy te írod. De a szépség és a szomorúság amúgy is kézenfogva járnak sokszor, azt hiszem, ha másért nem, a mulandóság miatt.

      Törlés
  2. Nálunk is volt bolond öregasszony, nem szabadott mögötte menni, mert 2 lépésenként megállt, elszámolt kb. ezerig, mielőtt tovább ment volna. Függőfolyosós ház volt, ha mögé kerültél, nem lett aznap vacsora :-) A férjemet különösen kedvelte, vele beszélgetni is próbált. Mufurc ember az én uram idegenekkel, de nehezen rázta le, mert közben meg udvarias is.
    Most bolond legény van, reggelente iskolába menet Emmával mindig összefutunk vele, szó szerint, mert minden reggel vállán 1-2 hátizsákkal fut valahova lobogó hajjal, csak fut, fut, fut, néha futtában ellenőríz egy kukát a buszmegállókban, de meg nem áll hosszan, és közben dünnyög.

    Jól írsz, abba ne hagyd :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Mindenütt vannak, és sokszor nagyon nehezünkre esik azzal az elfogadó tisztelettel kezelni (nézni) őket, ahogy régen megszokott volt.

      Délután látjuk egymást! :-)

      Törlés