A dilettantizmus dicsérete

Nem szeretek évösszegző leltárt készíteni, mert nincs az a teljesség, amiben ne lenne ott a hiány is (és fordítva, persze). Nem számoltam a múlt évben se az elhasznált fonalak hosszát, se a kötéssel töltött órákat, de még az elkészült darabokat sem. Nem is biztos, hogy számba tudnám venni őket, hiszen a tárgyak jó esetben külön életet élnek, gazdát cserélnek, megtetszenek valakinek és hozzászegődnek, vagy elbújnak egy kosár mélyén, hogy csak évek múlva kerüljenek elő. Évösszegzés helyett tehát arról gondolkodtam el, hogy mit várok a kézimunkától a következő évemben.
Nemrégiben szemet szúrt egy blogon, ahogy annak a gazdája gondosan feljegyezte a felhasznált fonal márkája, típusa, mennyisége mellett még a kötőtűje márkáját, pontos típusát is (a vastagsága mellett, amit én olyan trehány módon mindig elfelejtek felírni, de idén majd jobban igyekszem). Én a magam részéről mindig is azokat kézimunkázókat csodáltam inkább, akiknek a blogja nem hasonlít egy kézimunkabolt katalógusára, és nem az jut eszembe róla, hogy hűha, ha nekem is lenne addi klikkelős kötőtűm, biztosan én is tudnék ilyen szépet kötni!, sőt, ellenkezőleg: akiknek a blogjáról az jut eszembe, hogy hűha, ez a lány valószínűleg nyers birkagyapjúból is képes lenne két faággal fair isle csodákat készíteni! Ha négy éve, amikor elkezdtem kötni meg horgolni tanulni, a szigorú, elitista blogokba botlottam volna bele, akkor ma már nagy valószínűséggel nem kötnék, hiszen akkoriban még nem ismertem személyesen olyan embert, aki rendszeresen kézimunkázik, tehát más tájékozódási pontom nem volt, csak a net. Szerencsére a világhálón is találtam olyanokat, akik nem csak a maguk örömére kötnek és horgolnak, hanem a másokét is segítik biztatással, mintamagyarázattal. Akik gondos tanácsokat is adnak, mert nem felejtették el, hogy a kötést a másokról való gondoskodás hívta életre, a szándék, hogy meleg ruhával, és úgy általában, melegséggel ajándékozzunk meg másokat. Akik számára a kézimunka nem a profik kiváltsága, hanem olyan, mindenki számára hozzáférhető közös tudást jelent, amit terjeszteni legalább akkora érdem, mint művelni.
Ebben az új évben tehát szeretnék dilettáns maradni a kötésben, a szó eredeti értelmében: minél többet gyönyörködni a mások és a magam munkáiban.

Egyelőre még csak csíkok, az év eleji maradékfelhasználás jegyében

10 megjegyzés:

  1. ez a baloldali milyen gyönyörű mármost is!

    az elég dilettáns, ha én mindent négyes tűvel kötök? nem a tűt cserélem, hanem a kötés szorosságán / lazaságán változtatok. azt hiszem, nem érdekel eléggé a tűméret.

    VálaszTörlés
  2. Ha azt nézzük, hogy a magad örömére kötsz, akkor szerencsére dilettáns vagy. :-))
    Nekem is a négyes tű a kedvencem. Sokat kipróbáltam a kettestől a nyolcasig, de nekem a 3,5-4,5 közötti tartomány esik jól.

    VálaszTörlés
  3. Néha az ötös is nagyon jó, főleg a szőrös-bundás mohereknél :)
    És a csíkok is tetszenek!

    VálaszTörlés
  4. Mohert még nem mertem, merthogy nehéz (nem lehet) bontani. A csíkokkal egy ideje nem tudok betelni.

    VálaszTörlés
  5. Kontrázom :) Még a nagymamámé voltak azok a tűk, amiket használok, legyen az kötő- vagy horgolótű. A többit még elő sem vettem soha, csak a négyest. De az mostanra már elég lestrapált. Jó kis dilettáns netező kézimunkázókat gyűjtöttél magad köré. Maradjon ez így (és ezt most tekinthetjük újévi jókívánságnak is szerintem)!

    VálaszTörlés
  6. De jó, hogy idekeveredtem! A Ravelry-ről, a Spearmint Teától...) És most mindent szépen végigolvasok :)

    VálaszTörlés
  7. Isten hozott, örülök, hogy idetaláltál, Szaberka!

    VálaszTörlés
  8. Most megint idekeveredtem, és tényleg döbbenet, hogy 3 éve ősszel, mikor merő véletlenségből bekerültem a blogvilágba, én se ismertem senkit, aki rendszeresen kézimunkázik!
    Most meg az az érzésem, hogy CSAK ilyeneket ismerek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Na, ez is közös tapasztalat. :-)

      Törlés
  9. Eszter, mi lett végülis ezekből a csíkokból?

    VálaszTörlés