Csak azokat a színeket vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékezünk

Sose öltözködtem különösebben merészen, sőt, egy  időben én is azoknak a fiatal lányoknak a táborát gyarapítottam, akik legbiztosabb választásként folyton feketében járnak, esetleg némi sötétbordóval vagy military zölddel kiegészítve. Meg volt olyan időszak is, amikor hipófoltos lila farmerem volt, narancs-zöld batikolt pólóval - de igazából egyik végletben sem éreztem jól magam, fiatal felnőttként sokáig néhány jól megválasztott, nem feltűnő színhez ragaszkodtam, ha ruhát kellett vásárolni.
Aztán jött a hobbim, és a kiváltságos néhány mellett szép lassan a elkezdtem más, új színeket is beengedni az életembe. Mert ami kész ruhában nem tetszik, vagy egyenesen taszít, az egy adott fonalban nagyon is vonzó lehet. Az egyik első darabom kötése közben jöttem erre rá: Bucilla festett gyönyörű, az őszi erdő színeit hordozó fonalat, amiben volt egy lilás árnyalat is. Lila, amivel engem addig ki lehetett kergetni a világból, mert csak azokat a ronda, mesterséges lilákat láttam meg, amik beleüvöltöttek az arcomba a fast fashion üzletek kínai olcsóságából - de nem volt szemem rá, hogy észrevegyem az éretlen padlizsán világos liláját, a tavaszi jácint sokféle bódító liláját, vagy nyári kánikulában a hófehér házfalak csöndes lila árnyékát.
A szín szó eredetileg azt jelentette: 'felület, külső'. Az, amit először, a legelső pillantásra észreveszünk. Csakhogy amikor az ember dolgozik egy fonallal, akkor a színe mellett ezer más dolgot is érzékel, a tapintását, a szagát, a rugalmasságát, a szerkezeti sajátosságait: nemcsak kötünk azzal a fonallal, hanem jó esetben egyre jobban kötődünk is hozzá, és így szeretünk meg szép lassan új színeket is, ahogyan az általunk szeretett emberek bosszantó tulajdonságait is eleinte csak elnézzük, később megszokjuk, aztán akár meg is tudjuk szeretni, elfogadva, hogy az is a lényükhöz tartozik. Ez, a fotón nem kifejezetten, de a valóságban nagyon is lila kendő a lányom egyik legkedvesebb tanárnőjének készült Nina simogatóan puha fonalából. 

Fonal: Nina festette Barka Cinege, 100 gr, 466 m, 4-es tűvel kötve
Minta: Spearmint Tea, ami Gumipóknak köszönhetően magyarul is elérhető

7 megjegyzés:

  1. De szép!!!
    És ahogyan írtál!!!! Az is szép:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, hogy mesélsz, ahogy írsz! Nemkülönben a kendő, gyönyörű darab!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öröm volt kötni a fonalat, olyan simulékony, engedelmes, és csöndes szépség!

      Törlés
  3. Nem tudom, olvastad-e nálam, de írsz nekem egy e-mailt? Nem találtam a profilodban a címed. :)

    VálaszTörlés
  4. Itt bolyongok a blogodon percek óta, egyik ámulatból a másikba esem és fejem ingatva azon gondolkodom, hogy nem esett le, hogy a kedves kommentjeid mögött lévő blogot nem ismerem. Mindenesetre most marha gyorsan beraktalak a google readerbe, mert... mert jó itt lenni! :)

    (és akkor már csak az a szebb, ha közös fészbuk-csoportban is vagyunk, mert az ottani valós nevek már végképp összezavartak, sokakról nem tudom, ki kicsoda. Julcsiról legalább tudom.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És akkor mennyire zavarba jön az ember, amikor kötős találkozókon élőben is találkozik a többiekkel?! Vagy nem merek megszólítani olyanokat, akikkel jó blogbarátnők vagyunk, mert élőben idegen, vagy azzal indítunk, hogy "neked melyik is a blogod"? :-)

      Törlés