Először és utoljára, avagy mégsem bírom ki, hogy ne mondjam

Szerintem a FB nem kifejezetten rossz dolog. Ha baj van vele, akkor nem az, hogy létezik. Sokkal inkább az, hogy sokan másnak kezelik, mint ami, és nem látják a veszélyeit. De egyre jobban zavar, hogy a bloggerek sorra szedik a cókmókjukat, és felköltöznek a FB-ra: nem a blogolás mellett, hanem helyette. Tehát amikor az imént az egyik kedves blogomon is azt olvastam, hogy a blogíró egyre ritkábban blogol, inkább a FB-ra jár, mint mindenki, akkor gyorsan megnéztem a FB oldalát. Hát mit mondjak.
Mondjuk úgy, hogy a blogbejegyzés egy szelet kenyér amin egy kis vaj is van, és azt a blogíró teljes, nyitott jó szívvel kenegette rá arra a kenyérszeletre, hogy az éhes blogolvasó rávethesse magát, míg a FB poszt az csak néhány morzsa, ami ebből a szelet kenyérből megmaradt, és amit az ablakon betévedő első fuvallat szerteszór. A FB széttördeli a közlést, itt rövid mikroposztokat, frappáns meghatározásokat, vizuális információkat szokás keresni meg találni, és ezek hihetetlenül gyorsan ömlenek, az Index napi négy-nyolc alkalommal frissített főoldala egy masszív kőszobor a FB felület vibráló változékonyságához képest. Egyfajta virtuális fast food étterem ez, ami úgy növeli az ingeréhségünket, hogy közben üres, látványosra puffasztott karakterekkel tömi a fejünket. Eközben pedig radikálisan csökken a szövegterjedelem, amit hajlandóak vagyunk megemészteni, a közlések egyre rövidülnek, a FB a "gyorsan, sok kicsit" igényre épül, s ebből a szempontból nem sokban különbözik a tévétől, ahol szintén nagyon gyorsan váltakoznak a képek.
Tök jó, hogy néhány karakterben megoszthatjuk egymással a pillanatnyi hangulatainkat, kiadhatjuk a csalódottságunkat vagy szétkiabálhatjuk az örömünket, sőt az is szuper, hogy erre sokan reagálnak is - ha tisztában vagyunk azzal, hogy az a négy, hatvan, háromszáz vagy ötezer ember, aki lájkolja a bejegyzésünket, az nem azért teszi ezt, mert szeret minket, hanem azért, mert hirtelen meglátott valamit, ami az adott pillanatban megtetszett neki, gyorsan kattint, mint a japán turista a menő fényképezőgépével, és már rohan is tovább, hiszen más látnivaló vonja el a figyelmét. A közösségi média fő ellentmondása a nevében rejlik: ugyanis nem közösségi. A közösség fogalma szoros összetartozást feltételez, és valamilyen közös ügyet, amiért a közösség tagjai közösen tesznek is.
A FB egyik előnye, hogy valódi, off-line közösségek (civil szervezetek, politikai közösségek, hobbicsoportok) számára biztosít olyan nyilvános információs felületet, ahol tarthatják egymással a kapcsolatot, ahol megjelenhetnek mások előtt, képviselhetik az ügyüket és előre is mozdíthatják azt, és ez jó; a FB jó célok elérésében jó eszköz lehet.
Ugyanebből következik viszont az egyik nagy hátránya is; az, hogy elbulvárosítja a magánéletet - ha nem közösségi felületként használják, hanem egyféle dekadens, virtuális szalonként, ahol egy idő után túl sokan öntenek fel a garatra és vetkőznek meztelenre idegenek előtt. A nyilvános szereplés régebben a közszereplők és művészek kiváltsága és nyűgje volt, a FB-on viszont bárki érezheti magát bulvárcelebnek. És még csak azt sem állítom, hogy ez a cél, bulvárcelebnek lenni, de kellő mennyiségű elfészbukozott idő után könnyű elveszíteni a kontrollt. A nyilvános szereplés egyfajta kényszerré válik, ami nem nyilvános (nincsen a kirakatban), az nem is létezik.
A társadalmi beágyazottságunknak az a finom felépítését, hogy van a közvetlen családunk (jelentsen az egyetlen embert vagy népes nagycsaládot), vannak a barátaink,  a jó és kedvelt ismerőseink, az egyéb ismerőseink, a különféle körök, amikben mozgunk (iskola, munkahely, sportklub stb.), a városunk lakói és így tovább, azt a FB megpróbálja imitálni, de sikertelenül. Márpedig az lenne a természetes, hogy a jó ismerőseimmel még megosztom az új frizurám fölötti örömömet, de a gyerekem tornatanárával már nem feltétlenül - mert a kapcsolataimat megtisztelem azzal, hogy mindegyiket a természetének megfelelően kezelem. Igen, tudom, hogy be lehet pakolni a FB-ismerőseimet is dobozokba, de egyrészt ezt kevesen teszik meg, másrészt az élő kapcsolataimat sem tudom dobozokba pakolni, mert mindegyik egyedi és sajátos.
A következő gondom az általános kontroll hiánya, ami alatt természetesen nem cenzúrát értek. Arról a jelenségről beszélek, amit leginkább a rosszindulatú pletykához lehetne hasonlítani. Mivel az egész gombokkal irányítható automatizmus, ezért tömegek osztanak meg vagy lájkolnak mindenféle kritika nélkül régi, érvényüket vesztett vagy hamis szövegeket és képeket, mert valódinak vélik, és mert a forrásuk nem ellenőrizhető. Az, hogy valamit minél többen lássanak, öncélú törekvéssé lett, mert amit sokan lájkolnak, az biztosan jó - és ezzel el is jutottunk oda, hogy a FB tulajdonképpen üzleti vállalkozás, ami más üzleti vállalkozásoknak is fóruma. Ez megint csak nem baj, a baj azzal van, hogy itt is elmosódnak a határok a személyes kommunikáció és az üzleti kommunikáció között, hiszen a cégeknek gazdasági érdeke, hogy informális keretek között, barátként szóljon - tömegekhez. A közvetlenség jó dolog, de ha egy bank a junior bankkártyájáról ír fesztelen hangon, miközben a Balaton Soundról tesz fel partivideókat, az nem közvetlenség, hanem kommunikációs eszköz, amit fel kell tudni ismerni.
A viszonyra törekvés a világgal olyan ősi késztetés, ami már a csecsemőn is megmutatkozik, aki "tompa tekintetet vet a még fel nem tisztult térbe, valami határozatlan felé", s kis kezeivel örökösen és még céltalanul keresi azt a Másikat, legyen az tárgy vagy személy* . Nem hiszem, hogy ezt a törekvésünket fel kellene adni, de azt sem hiszem, hogy a FB az a hely, ahol sokat érdemes keresgélnünk.



* Martin Buber fogalmaz ilyen szépen az Én és Te című esszéjében.

16 megjegyzés:

  1. Tény, hogy a FB sokkal pörgősebb, mint egy blog, ezzel nem is lehet versenyezni... Én a blogomat azért kezdtem el írni ano, hogy magamnak legyen egy naplóféle a hobbimról, ami szenvedéllyé fejlődött, és a blogom olvasókra talált. Eszemben sincs abbahagyni, a FB soha nem tudné helyettesíteni :) De az is igaz, hogy én is nézem a FB-ot napi szinten, többször is... Viszont, személyes dolgokkal nem pakolom tele egyik felületet sem... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Nina, a blogoknak általában van egy alapcélja (napló, jegyzőkönyv,mintagyűjtemény, kapcsolattartás távoli rokonokkal), ráadásul az egy olyan saját tér, ami (a FB-kal ellentétben) nem uniformizál: hiába írsz te is meg másvalaki is a keresztszemesről, nem lesz ugyanolyan a blogotok, sőt.

      Törlés
  2. Igen, igen! Manapság már egyre keserűbb szájízzel nézegetem az FB-t, ezért én is elgondolkoztam a napokban, hogy mit generál vagy mi a célja.

    Igazából bármiféle véleményt próbálok megfogalmazni a témában, azt már ebben a bejegyzésben nagyon frappánsan megfogalmaztad, ami szintén alátámasztja, hogy a) a személyes blog jobban ellátja feladatát és b) maximálisan egyet értek veled.

    Köszönöm ezt a bejegyzést, nagyon passzolt, ahhoz amit magamban boncolgattam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokan nagyon tudatosan használják a FB-ot, jó arányérzékkel, és nyilván a fiatalok, kevésbé tudatos felhasználók vannak nagyobb veszélyben, akik viszont nem gondolkoznak el azon, hogy (ahogy írod) mi a célja és mit generál.

      Törlés
  3. olyan is van, hogy valaki blogot ír, de mindent (!) belinkel a fb-ra. ott több komment érkezik, így aztán megvan a jó érzése, hogy ő még igenis mindig blogot ír.na, ezen nevetnem kell nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, engem pontosan az szokott felbosszantani, hogy a még több lájk vagy a még több komment az öncél. Ez is csak hiábavaló habzsolás, aminek értelme nem sok van - csak éppen most divat, hát nem nagyon kérdezik meg, hogy oké, de miért kell nekem még több felszínes komment?! Egyébként, ahogy nálad is írtam, amikor erről posztoltál: a blog is alkalmas arra, hogy elszálljon az ember, csak a Fb-on még külön síkosítják is a felszállópályát... :-)

      Törlés
    2. most, hogy visszamenőleg (és ezután már majd folyamatosan) elkezdtem felépíteni egy szakmai blogot, azon gondolkodom, hogy igen, azokat a blogbejegyzéseket, amelyek olyasmiről szólnak, amit később el akar adni az ember, fel kell majd tenni a céges fb oldalra, mert az hatékonyabb reklám. És igen, végülis ez erre jó, a fb nem más mint reklámfelület. ez így helyénvaló is, hogy marketingeszköz legyen... a faramuci az, amikor személyes dolgok kerülnek így reklámozásra... mert az tényleg öncélú celebkedés...

      Törlés
    3. Szerintem ez pontosan így van. Én a mai napig nem bírom megérteni, hogy számomra kedves, felnőtt emberek miért számolnak be a családi életük intim részleteiről a fb-on, fotókkal illusztrálva.

      Törlés
    4. igen, ez érthetetlen... azaz... azt hiszem, sajnos értem is én ezt valahol, mert ez nem csak a beteges exhibicionisták szokása... van pl. egyfajta zártság és frusztráció, amiből az ember szabadulni igyekszik, amihez akár ez az eszköz jó ötletnek tűnhet...az ilyen pótcselekvésre való kísértést bizony magamban is éreztem már, zárt blog keretein belül is.
      Ez a mondatod annyira jó hasonlat: "viszont az egyik nagy hátránya is; az, hogy elbulvárosítja a magánéletet - ha nem közösségi felületként használják, hanem egyféle dekadens, virtuális szalonként, ahol egy idő után túl sokan öntenek fel a garatra és vetkőznek meztelenre idegenek előtt." - hogy szinte definícióként lehetne használni.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Hű, Gabi, betegen?! Egy hős vagy :-)
      Na persze te hosszú szövegekkel tartod magad edzésben, mi ez a poszt egy rendes, teljes benedekelekhez?! :-)

      Törlés
  5. Hogy ezt mennyire igazul jól megírtad! A terjedelemért meg külön tisztelet:)

    VálaszTörlés
  6. Hogy nekem mennyire jó érzés, hogy nem az én készülékemben van a hiba...! :-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon élveztem olvasni, mert én is írhattam volna, ha ilyen "írókám" lenne, mint neked :)
    Nekem persze könnyű ebbe az irányba húzni, mert remete vagyok, a fb-on csak leginkább zárt csoportokban vagyok jelen, és boldogan írom a blogot a törzsközönségnek, újabban már Neked is...

    VálaszTörlés
  8. Ó, hát persze, élethelyzettől is függ, hogyan viszonyul az ember az ilyen eszközökhöz, lehetőségekhez: emlékszem, mennyit vitatkoztam dühödten az nlcafé fórumán gyes-es koromban, amikor néha az volt egy-egy nap összes interakciója (a kiborult spenót meg a felfordult lakás mellett), hogy valaki válaszolt egy hozzászólásomra! :-)
    A blogot nagy örömmel olvasom is, nemcsak nézem!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon frappánsan megfogalmaztad a lényeget! Végig míg olvastam csak bólogatni tudtam. Így van, sajnos vagy nem , de így van. Sajnos, mivel én is csalódottan vettem tudomásul, hogy sok jó kis blog költözött fel a Fb-ra. Elveszítve ezzel a lelkét. A blog és a Fb között kb akkora a különbség mint egy szép kézzel írott postán küldött IGAZI levél, s egy sms között.

    VálaszTörlés