Öko-textil rovat

Az elmúlt tizenegynéhány év alatt, amit a gyerekeim társaságában töltöttem, és ezzel együtt lyukas térdű nadrágok,  kimoshatatlan gyümölcsfoltokkal mintázott pizsamák, "de ezt apa hozta nekem Berlinből, mentsük meg!" típusú kedvencpólók társaságában is, sokféle módját kipróbáltuk a textíliák újrahasznosításának. Eleinte az is újrahasznosításnak számított, hogy a lányom kinőtt mályvaszínű melegítőjét szemrebbenés nélkül ráadtam a fiamra is (könnyű dolgom volt, sokáig a rózsaszín és a lila volt a két kedvenc színe). Aztán amikor egy Röltexben vettem egy nagy csomag farmeranyagból készült rávasalható foltot, elindult a foltozós karrierem is. Megtanultam stoppolni, lyukat alábélelni, levágott harisnyaszárat hímzőfonallal kicsipkézni, a végképp menthetetlen zoknikból zoknibábot készítettünk, a legkedvesebb ovis ünneplőből párnahuzatot, szép mintájú maradékokból textilrózsát csavartunk. Legutóbb egy ajándékba kapott pamutpólót sikerült felújítani, aminek a nyakkivágása túl mélynek bizonyult: háromféle kékes-zöldes hímzőfonallal, három sorban horgoltam rá az Attic-féle Neat Ripple mintát.


A régi pólókat egy ideig a takarításhoz használatos törlőruháknak szabtam fel - ám minthogy takarítani nem takarítok annyit, mint amennyi pamutholmi fogy, fakul, rongyolódik el a családban (ami nem azt jelenti, hogy nagyon sok pamutholmink van, hanem sajnos azt, hogy a takarítás az a tevékenység, amit önszántamból általában csak végső kétségbeesésemben űzök), ezért egy ideje megtanultam a T-shirt yarn készítését is, és azóta nálunk senkit nem kell figyelmeztetni, hogy a fürdőkádból ne a hideg kőre lépjen ki, hanem a puha szőnyegre.

9 megjegyzés:

  1. Csak azt kérdezném, hogy hova teszed a pólók oldalvarrásait?

    VálaszTörlés
  2. Az is benne van, Julcsi, de igyekszem úgy forgatni a szálat, hogy ne felülre kerüljön. Bár, aki egy fürdőszobaszőnyeget annyira közelről néz meg, az meg is érdemli, hogy lássa az oldalvarrást is! :-))

    VálaszTörlés
  3. A póló nagyon tetszik , különlegesebb mint eredetiben .Szép rajta a horgolás .:)A pólókat csak simán csíkokra vágod ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, csíkokra, de nem annyira simán: belinkeltem azt a tutorialt, ahonnan tanultam, így egyben fel lehet vágni a pólótestet, nem kell utána a szálakat csomózgatni. A maradék meg még mindig jó törlőrongynak.... ;-)

      Törlés
    2. Köszi !Nagyon ötletes a felcsíkozás .Szoktam néha szövögetni , s gondoltam már rá , hogy a pólókat felcsíkozom .Meg fogom próbálni .

      Törlés
  4. Jaj de nagyon szeretnék én is egy ilyen fürdőszobaszőnyeget horgolni!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mondjam azt a szanálás közepette, hogy gyűjtsd a pólófonal gombolyagokat, és akkor előbb-utóbb úgyis nekilátsz…? :-)

      Törlés
  5. Ja, az lemaradt, hogy egy szőnyegbe vajon hány póló "megy bele"? Egy kád-előtti kilépő gondolom kb akkora területű, mint egy lábtörlő... Te mekkorát készítettél hány pólóból?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, most nehezet kérdezel, mert nem vagyok otthon, de egy kb. 40x25-ös méretű aprósághoz tíz kicsi póló kellett, kicsi, értsd: 128-as méretig. Ráadásul ezek lánypólók, amik általában szűkebb szabásúak is,mint a fiúkéi. Ha vannak apapólók, azok igazán nyerők lesznek.

      Törlés