Ha belső csend nincs, bevárni azt, amit csak az idő hozhat meg

Az elmúlt, iskolakezdéssel, majd rengeteg munkával eltöltött hetekben kizárólag azért vettem a kezembe kötőtűt vagy horgolótűt - általában késő este -, hogy aztán kis sóhajjal le is tegyem szinte azonnal, és elmenjek inkább aludni. Végül annyira kiéheztem már a kézimunkás sikerélményre, hogy amikor végre sikerült valamennyit javítanom a krónikus alváshiányomon, nem voltam hajlandó folytatni a félbe-szerbe hagyott régebbi munkákat, hanem vettem a hétvégére két gombóc jó vastag Morbidone gyapjúfonalat azzal a kettős szándékkal, hogy egyrészt kipróbálom az újdonságot, másrészt sürgősen, egy ültő helyemben kész holmit állítok elő, és azután nagyon örülök majd az élménynek, hogy végre befejeztem valamit. Egy horgolt és egy kötött sapka lett az eredmény.  A horgolt mintáját már régen ki akartam próbálni, egyszerű volt, és gazdát is gyorsan talált a nagymama személyében.


 A kötött darab mintája egy évekkel ezelőtt vásárolt sapi, amit nagyon szeretek - azt próbáltam lemásolni, és igazán büszke vagyok rá, hogy egyetlen darabban, varrás nélkül sikerült előállítani egy simlis fejfedőt.

Részletek a Ravelryn


14 megjegyzés:

  1. De jók lettek! Én is a napokban ismerkedtem a Morbidonéval (jóban leszünk!), zöld színű kapucnis ujjatlan kesztyű lesz majd, csak kell még hozzá fonal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm - a fonalat én is nagyon megkedveltem, horgolni is, kötni is jó volt!

      Törlés
  2. Nekem a nagymama tetszik. Azt, hogy Te ilyen ügyes vagy, tudjuk rég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nagymama szerintem is vagány a sapkában, örültem, hogy pont illett rá és tetszett neki. :-)

      Törlés
    2. Meg fogom mondani neki! :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Örülök, és köszönöm, hogy benéztél! :-)

      Törlés
  4. Először is: megértelek. :)

    másodszor meg: de jók!!! egyik klasszabb, mint a másik! remélem, hamar lesz időd és nyugalmad a félkész munkák befejezésére is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam, hogy hasonló cipőben jársz, úgyhogy neked is "jobbulást", Kató!

      Törlés
  5. Szuper mindkettő! Nekem ezekre az estékre ott az Odette, a testénél az utolsó csavarásnál járok, az ujjak meg talán hamar elkészülnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lesz már készen látni, de az se rossz, hogy fáradtan is tudsz komoly munkán dolgozni, mert az Odette az bizony komoly.

      Törlés