Kalapácsával tüzesre vert gorombán, s belemártotta szívem a jéghideg patakba

Nem szeretem a varrógépeket. Biztosan vannak közöttük rendes, tisztességes, empatikus masinák is, de én ilyennel még nem találkoztam. A mostanival is konfliktusos, se veled, se nélküled kapcsolatban élek, nagy néha pedig megpróbálom rendezni a viszonyunkat. Amikor hosszú idő után leülünk egymással szemben, eleinte általában minden jól megy, hamar megtaláljuk az összhangot, s olyankor nem is értem, miért töltöttünk el ilyen hosszú időt egymás nélkül. Aztán egyszer csak észreveszem, hogy valami nem stimmel, valami felszínessé vált - olyan lazán hurkolódnak egymásba a szálak, hogy a kész varrást simán ki tudom húzni a anyagból. Vagy éppen fordítva, a masina bekeményít, megfeszül - ráncolódni kezd az anyag. Óvatos kézzel állítgatom a szálfeszességet, fent vagy lent, a hiba jellegétől függően. Egy darabig megy, aztán valamelyikünk elveszíti a türelmét: a szál pattanásig feszül és elszakad. Újrafűzöm. Óvatosan indítom a gépet, de megint szakad. Harmadszor is. Belátom, hogy a konfliktuskezelésnek ez a gyors, spontán módja most nem fog segíteni, sajnos le kell ásni az alapokig, elmélyedve a részletekben, úgyhogy szétszedem a hurokfogó házat, alaposan megtisztogatom a gépet, a legutolsó kis szöszt is kitörölgetem. Összerakom, befűzöm, óvatosan próbálgatom. Működik. Juhé, kezdhetjük újra a közös életünket, varrjuk tovább az anyagot. Kifogy a felső szál, pedig amióta leültem, még alig varrtam.... Gyorsan elő egy új cérnagurigával, befűzöm, indítok. Két hosszú varrásvonal után a cérna egy hangos csattanással újra elszakad. Az én türelmem se végtelen, rákiabálok a gépre, és otthagyom egy időre, hátha észhez tér. Egy idő után (ki vagyok neki szolgáltatva) visszasomfordálok, leszedem a lámpatakaró lemezt és ott is megtisztogatom, sőt - próbálok a kedvében járni - a biztonság kedvéért a bobin környékét is, megint. Egy hatalmas, kemény szöszcsomó esik ki valahonnan - ezek szerint megint megszabadultunk egy régi sérelemtől, hurrá. Varrok. Egy hosszú pántot varrok végig éppen, az elején bizonytalankodva, aztán egyre bátrabban, a végén már mosolyogva. Mikor a végéhez érek, akkor veszem észre, hogy a művelet egyharmadánál kifogyott az alsó szál. Nem, suttogom kétségbeesve, nem hagyhatsz cserben, ezt nem lehet! De, lehet. Csévélek, befűzök, mindjárt kész, mindjárt. És tényleg kész is lesz egyszer, de addigra már úgy érzem hogy a varrással töltött idő legnagyobb részét problémaelhárítással és javítással töltöttem, az idegeim pedig legalább olyan ziláltan csavarodnak egymásba, mint a rosszul befűzött alsó és felső szál. Nem, azt hiszem, a hangos rosszfiú varrógépek a csendes, nyugodt, derűs nőknek valók, én a magam részéről maradok inkább a kedves, hűséges fonalaimnál, akikkel ugyan néha unalmas az élet, de legalább kiszámítható.

16 megjegyzés:

  1. Csodálatosan, gyönyörűen, varázslatosan szép, mint a valóságban :)

    VálaszTörlés
  2. érdemes lenne még közelebbi barátságot kötni a rosszfiúval :) a táska valóban gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem adtam fel, bevallom. Bizonyos típusú charme-nak nem lehet ellenállni... :-)

      Törlés
  3. Jájjj! Igen, tudnak ilyenek is lenni, főleg, amikor a legjobban kellene dolgozniuk. Tűcsere, olajozás is jót tehet a lelküknek, én adnék neki még esélyt... A táskákon nyoma sincs a viharos viszonynak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan bennem van a hiba, nem vagyok elég türelmes, vagy efféle, de az esetek többségében így járok. De azért próbálkozom még, mert az eredmény a legtöbbször tényleg kárpótol - legalábbis, ha megfelelően hosszú idő után tekintünk vissza a viszontagságokra. :-)

      Törlés
  4. Nagyon vidám darab ez a táska, kellenek a vad színek (is)!
    A varrógéppel kapcsolatos indulatokat megértem :-) egy varrodában nőttem fel, fél tucat ipari varrógép között. Ezek is elromlottak olykor, de alapvetően erősek, megbízhatóak voltak, remekül működtek. Itthon most két kölcsön áskavarrógépppel szerencsétlenkedem néha, nem győzök csodálkozni, és bosszankodni azon, hogy mennyire nyamvadtak, szerencsétlenek, gyenge, vacak kis nebántsvirágok. Nem is varrógép az ilyen... számtalanszor vágtam oda a rongyot, és hagytam ott az egészet dühöngve :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen! Látom, érted, miről beszélek, kedves hasonló temperamentumú barátném...!

      Törlés
  5. És milyen igaz :) én is mindig emiatt állok fel a varrógép elől (anélkül, hogy megtanulnék varrni, mert az idegrendszeremet nem erre találták ki). A táskád viszont nagyon jól jön az ilyen szürke napokhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Annamari, majd mutatom a teljes kollekciót, de előtte muszáj volt még kiírni az indulatokat magamból. :-)

      Törlés
  6. jaj ezek a színek! és nahát, hogy a fonalak unalmasak?! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, kérem szépen, nem írtam, hogy a fonalak unalmasak volnának - hanem, hogy az élet a fonalakkal néha unalmas. Kifejezetten azokra az órákra gondoltam, amikor az ember egy szép nagy kendő vége felé járva 3-400 szemes sorokat ró egymás után. :-))

      Törlés
  7. Nagyon szép a táskád ! A varrógépekkel én is mindig így járok .Nehezen is szedem elő . :)

    VálaszTörlés
  8. Hát igen, szóról szóra ugyanez. Idén karácsonyra egy alapos varrógépszervízt kértem, de már csak mértékkel hiszek benne, hogy ez segít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ezt javasolták, egy próbát megér - végül is a gondoskodás általában mindenkinek jót tesz.

      Törlés