Úgy is mondhatnám, hogy utálom a hideget, kivéve, amikor szánkózni megyünk

A téli álom a társadalom egyes, mérsékelt és hideg égövbeli egyedeinek a téli hónapokban kialakuló,  évről-évre ismétlődő nyugalmi állapota, amelybe az illető egyedek akkor kerülnek, ha a hőmérséklet a számukra kritikus pont alá süllyed. Ilyenkor az egyed beszünteti összes feleslegesnek tűnő külső élettevékenységét: a túléléshez feltétlenül szükséges helyváltoztatásokat úgy tervezi meg, hogy azok a lehető legkevesebb időt és felszín feletti közlekedést igényeljék, egyébként pedig semmiképpen és semmilyen külső helyszínen nem mozog, csak ha erre kényszerítik. Táplálékot kívülről nem vesz fel, inkább az otthon lévő alapanyagokból készít kreatív fantáziával ehetőnek tűnő fogásokat, vagy fajtársait veszi rá a bevásárlásra. Ha csak teheti, mély álomba, vagy ha úgy tetszik, tetszhalálba merül, s abból csak bizonyos idő múlva ébred fel. Az álomba merülés előtt a fokozott mérvű táplálkozás folytán nagy mennyiségű tartalékanyagot, zsírt halmoz fel testébe s az alvás idején ennek fogyasztásával tartja fenn életét. Az alsóbb rendűek (például az alacsony vérnyomású, napfényfüggő városi nők) ilyenkor fokozott mértékben választanak ki testük körül védőtokot, szabályosan betokozódnak meleg gyapjaikba. A téli álom időtartama fajonként eltérő. Némely egyedek a nyugodt álmot azzal is biztosítják, hogy ún. álomcsapdákat készítenek, amelyek a rossz, ijesztő rémálmokat hivatottak távol tartani a hosszú, sötét éjszakákon.


Az álomcsapdákhoz főképpen financiális és technikai segítséget biztosítottam,
egyébként a lakásban élő fiatalabb hímnemű egyed vásárfiái lesznek
a hónap végi iskolai sütivásáron

7 megjegyzés:

  1. Az álomfogók is, de te és az írásod: zseniális és vicces és jókedvrederítő! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Julcsi, ahogy a tieid is nagyon sokszor. :-)

      Törlés
  2. Ezt akár én is írhattam volna - ha ennyire nagyon jó "írókám" lenne nekem is :)))

    VálaszTörlés
  3. :) szerencsére már február.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, és idén igazán elkényeztetett minket ez az alig-tél, meg a rengeteg napsütés, de azért nagyon várom a tavaszt. :-)

      Törlés
  4. Fajtársait küldi bevásárolni - hát igen :)

    VálaszTörlés