Amint vidáman játszottak egymással, mint a macskák

Aki azt hinné, hogy az élet egy saját és két kölcsönbe kapott macskával egyszerű, az súlyosan téved. Aki azt hinné, hogy a magamfajta madzagos nőszemély* szabadsága úgy telik, hogy idilli csöndességben, a lombok lágy susogása mellett üldögél a hintaszékben, és különb-különbféle pihe-puha madzagokkal játszadozik, akárcsak a különb-különbféle pihe-puha macskafélék körötte, az megint csak súlyosan téved. A kedves, pihe-puha macskafélék ugyanis féltékenyebbek egymásra, mint a kétéves gyerekek, így aztán hajnalonként, amikor az ember még aludna, a macska viszont már nagyon is éber, és az éberségével csak a bendőjében lakozó éhség vetekszik, rendszeresen ébredünk állati visításra, mert a kedves, pihe-puha macskafélék úgy verekszenek össze a tányérkákban fellelhető utolsó falatokon, mintha az ádáz Erünniszek keltek volna életre a közvetlen közelünkben. S bár kifejezetten figyelünk rá, hogy egyiküknek se kedveskedjünk túlságosan a másik kettő jelenlétében, ám a mi saját Milánunk mégis megkapja a neki kijáró külön gondoskodást, valamint arra is, hogy tartsuk magunkat a kialakult szokásokhoz, amiket két vendégünk távollévő gazdája gondosan felírt nekünk, például hogy Cipő csakis tiszta tányérkából hajlandó elfogadni az ételt, Cila esetében pedig ügyeljünk rá, hogy a reggeli tejecskéje mindig friss legyen (bár ez a fajta túlzottnak tűnő urbánus gondoskodás idegen az én konyhai maradékon nevelkedő falusi macskákhoz szokott gondolkodásomtól), így is résen kell lennünk, mert minden egyes simogatást vagy külön falatot éber és sértett tekintetek figyelnek. Egyetlen szerencsém, hogy a kedves, pihe-puha macskák eredeti vadállati természete nemcsak az ételért és a figyelemért vívott harcban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a nap jó részét nagymacska rokonaikhoz hasonlóan alvással töltik, így aztán a folyton kiújuló konfliktusok határolta időből azért mégis jut elég egy kis madzagozásra is.


* - Hát téged minden reggel mindenféle madzagok között talállak meg?! - kérdezte a szabadságunk negyedik napján későn kelő természetű férjem.

19 megjegyzés:

  1. Kicsit meglepődtem erre a mondatra, hogy "csakis tiszta tányérkából fogadja el"... :-) a férjem erre azt mondaná, hogy akkor az a macska túl van etetve (látom olykor, hogy a mi parasztmacskánk miféle korábban fogott egerek és patkányok gusztustalan, kétnapos maradékát képes jóízűen elfogyasztani...) - de talán nem is a macskák, mintsem a gazdáik különböznek ennyire egymástól...

    Mindenestre a készülő művek kicsi részleteikben is nagyon kíváncsivá tettek, főleg a lilaság, olyan izgis a felülete!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A macskák is csak olyanok, mint az emberek: a túlzott, elkényeztető gondoskodás hamar finnyás zsarnokot farag belőlük is.

      Törlés
    2. Igen,biztos így van... közben ma hallottam is jónéhány sztorit ilyen macskákról,akik tényleg éhségsztrájkot folytattak egy bizonyos konzerv híján és sehogy se lehetett józan belátásra bírni őket,az éhhalálig kitartottak (volna).

      Törlés
    3. na erről én regényeket tudnék írni :)

      Törlés
    4. Olyat is hallottam, hogy a gyártók állítólag addiktív anyagokat is kevernek a cuccba, sokszor szegények nem is tehetnek róla, hogy követelőznek...

      Törlés
  2. Az alsó hímzés nagyon izgalmas! Mi készül belőle?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A helyzet az, hogy fogalmam sincs: egyszerűen jól esik csinálni, és új öltésfajtákat tanulok vele - aztán majd csak megtalálja a végső formáját.

      Törlés
  3. Engem a két felső kötés csigázott fel, muti muti nagyban is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fonalhiány okán mind a kettőt félbe kellett hagynom, de azért remélem, nemsokára mutathatom! :-)

      Törlés
  4. A macskakényeztetés már önmagában is kényezteti a lelkemet, tőlem akár uralkodhatnak is rajtam a kis négylábú zsarnokok :)
    A kötött valamik nagyon kíváncsivá tettek, remélem, hamar kész leszel velük és akkor megnézhetjük őket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, nehéz nekik ellenállni - de ebben az esetben is könnyebb a más macskájának szemében meglátni a szálkát, mint a magunkéban... :-DD

      Törlés
    2. :-) igen, tényleg, hogy ez mennyire így van! meg például a más neveletlen kutyája is ugye mennyivel szálkásabb... és a többi :-DDD

      Törlés
    3. az egyik kis (nyolckilós) zsarnok éppen kint nyekereg a konyhában. nem kéri a szárazat, a konzervet, a mááááájkrémes kenyeret sem. szerintetek tényleg éhes, vagy csak unatkozik?

      Törlés
    4. Ilyenkor simiterápiát szoktam alkalmazni vagy előkeresem valamelyik
      sarokból A Játékot, és ha nem javul a helyzet, akkor csak a szigor
      segít, Milán, tele van a tányérod, nem adok mást, ha nem tetszik, menjél szépen aludni!, és akkor megsértődik és megy....

      Törlés
  5. ...és megint kedvemet leltem ebben a megszokottan gördülékeny és szórakoztató mondatfűzésben :)

    VálaszTörlés
  6. :) Hát igen , cicákkal nem egyszerű az élet , de igencsak vidám . Nagyon szép a hímzésed .:)

    VálaszTörlés