A cella egyetlen ablaka nyitva állt, és friss, hűvös levegő volt bent

Néha nem elég rendet tenni magunk körül, nem elég megválni a morzsával borított aljú fiókok mélyén meglapuló lomoktól, a soha nem hordott ruháktól, nem elég elajándékozni az örökké olvasatlanul maradó könyveinket, nem elég felületes gesztussal új dobozokat venni a polcok aljára betuszkolt tárgyak áttekinthető rendszerezésére; néha mindez kevés, mert szívünk szerint egy fehérre meszelt falú cella hűvös kimértségében keresnénk azt az egyensúlyi pontot, ahová tekinteni érdemes, négy fal, egy ágy, egy kisebb asztal és néhány falba vert szög több is, mint elég az élethez, de cella híján a mindennapos tereink megszokott mintázataiban kutatjuk mégis ezt a pontot; játszótereken a homokszemek végtelen, látszólagos egyformaságában, a csapból megeredt víz éles sugarában, a gangos udvar kánikulában felforrósodott betonpadlatán, szürke lépcsősorok geometrikus árnyékában, villanyvezetékek megnyugtató párhuzamosaiban, megbízható négyzetekké összeálló, egyforma fehér sorok horgolt szemeiben.

Ravelry, az ötlet pedig innen 

11 megjegyzés:

  1. a konmarizásnak köszönhetem, hogy kevesebb holmival egyszerűbb, de szebb lett az életem. mert a kevesebb több. mint ahogy ennél a pulóvernél is bebizonyosodott újra ez az állítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a tárgyaktól való megszabadulás örömét érdemes felfedezni, akár konmarizva, akár egy költözés miatt, mert tényleg szabaddá tesz. Az oma Koppa blog meg tele van ilyen egyszerű, de egyenesen zseniális szépségekkel, mint ennek a pulcsinak az előképe. :-)

      Törlés
    2. igen, ismerem ezt a blogot, nagyon tetszenek a dolgai.

      Törlés
  2. Nagyon szepen fogalmaztad meg!! Szeretheto sorok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kitartó, kedves figyelmedet, Kata!

      Törlés
  3. Ez a stílusos minimalizmus nagyon bejön nekem - a hiperszínes hippi hnagulatok mellé sok más napon pont ilyen kell. Nem kizárt, hogy egy ilyet is a listámra teszek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont tegnap kezdtem el követni az Instán valakit, aki csupa-csupa gipsy-boho-hippie cuccot horgol - ez a két véglet olyan klasszul kiegészíti egymást, hogy az ember bízvást ringatózhat a kettő között biztonságos egyensúlyban. :-)

      Törlés
  4. Nem is tudom mit szeretek jobban...ahogy írsz...vagy amit alkotsz...
    vagy lehet egyáltalán választani? Valami azt súgja: nem... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehengerlően kedves vagy, köszönöm! :-)

      Törlés