Hová megyünk most, s mit tartogat számunkra a jövő?

Mindjárt becsengetnek.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, nekem nem nagyon könnyű útravalót találni és adni a tanévhez. Van, ami idővel talán sokaknak könnyebb lesz - bár az épp most tanulók számára inkább bosszantóak az afféle  híresztelések, hogy az utánuk jövő szerencsések már megúszhatják a kémia- és fizikaórák gyötrelmeit (bezzeg nekik még kémiai képletek tömegét kell bemagolni!), de van, ami nehezebb. A mi szüleinknek elég volt szembenézni a "de minek kell a kromoszómáról tanulnom, amikor ötéves korom óta tudom, hogy menő fagylaltárus leszek?!" típusú könnyes kirohanásokkal, a mai fiatal elmék viszont, akik gyerekes illúzióikat már gyakorlatias belátásra és ehhez igazított érvkészletre cserélték, könnyedén félresöprik a leckeírást sürgető vasárnap esti szülői buzdítást olyasféle komoly kijelentésekkel, miszerint jövőkutatók állítják, hogy bő egy évtized múlva a ma létező szakmáknak nagyjából 15 százaléka marad csak meg, és a helyükbe vagy a mesterséges intelligencia lép, vagy olyan megoldások, amiket mi még el sem tudunk képzelni. A régi világhoz igazított iskolarendszerben szinte lehetetlen nap mint nap motiváltnak maradni, vagy a tudatos pályaválasztásra készülni, miközben körülöttük számtalan felnőtt példa bizonyítja, hogy az emberek nagy része nem azzal foglalkozik, amire évekig vagy évtizedekig készült, és hogy lassan az válik általánossá, de legalábbis kívánatossá, ha valaki tízévente rugalmasan alkalmazkodik a munkaerőpiaci elvárásokhoz, és ügyesen szakmát cserél.
A divatos sztár-történész szerint a legjobb tanács, amit egy olyan 15 évesnek adhatunk, aki egy elmaradott oktatási rendszerben próbál felkészülni a jövőjére, az volna, hogy ne támaszkodjon túlságosan a felnőttekre, akik maguk is meglehetősen elveszettek a soha nem látott gyorsasággal átalakuló világban, és fogalmuk se lehet a holnapot alakító folyamatokról. Hiába vagyok hajlamos egyetérteni, szívesebben fogalmaznék tagadás helyett állító formában. Így aztán, azt hiszem, a legjobb tanács, amit a saját gyerekeimnek adhatok a tanévre készülve, hogy - megadva a császárnak, ami a császáré - próbáljanak ellenállni a tanagyag vad nyomásának, vegyék annyira komolyan a saját, iskolán túli életüket, amennyire csak bírják; formáljanak belőle színes, szivárványos, varázslatos matériát, amiből magukra szabhatják a saját jövőutazós köpönyegüket.

A bal felső kép bizonyítja, hogy egy ilyesféle köpönyegben nemcsak ők,
de a jövőutazáshoz asszisztáló anyák is igen komfortosan mozoghatnak
Még sokkal több kép: Ravelry

6 megjegyzés:

  1. Nahát, nem is olvastam még ezt a bejegyzést! Egyrészt, már megint ámulok, hogy micsoda nagyszabású, nagyvonalú darabokat tudsz te készíteni, és azt micsoda lezser eleganciával tudjátok magatokra ölteni, hát ez egy csoda, kérem! Nagyon finom az összkép, először azt hittem kötve vagyon ez a csipke! Ez a szivárványfonal meg milyen érdekes! Sohasem jutna eszembe használni, és közben pedig így, már az elkészült csodakardigánban mégis annyira tetszik - talán így van ez a jövőképekkel, sok-sok jövőről szóló jóslattal kapcsolatban is, az is tűnhet elsőre idegennek, de ki tudja, mire megszövődik belőlük a jövő idő, és mi belebújhatunk, talán nagyon is komfortosnak, kényelmesnek és szépnek fogjuk találni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, eszembe éppenséggel nekem se jutott használni, csak megláttam, és haza kellett hoznom - a többi meg jött magától. :-)

      Törlés
  2. (((Elolvastam a cikkeket is, és az elsőről az jutott eszembe, hogy ha elsorvadnak a természetismereti tantárgyak, mi lesz az olyan gyerekekkel, mint az enyémek, akik élnek-halnak a biológiáért, a fizikáért és a kémiáért? Inkább az értelmetlen információkat és azok bemagoltatását kellene csak kihajítani belőlük, de a többi tantárgyból is, és az élményszerű, felfedező megismerésre helyezni a hangsúlyt, és akkor minden tantárgy élvezetes csoda lenne....

    másodikról meg ambivalens érzéseim vannak, egyrészt hogy hű, ez okos, fontos, sokkoló, de reális - fel is olvastam a 13 éves gyerekemnek több bekezdést belőle - másrészt meg érzem azt a szánalmat is, amit a híres Zorán szám hallatán érzek minden alkalommal, amikor azt énekli, hogy "hiszek a mikrobarázdában" ... szegény Zorán.

    Persze, én az átlagnál is statikusabb lelkialkat vagyok, de annak ellenére, hogy sok másikkal egyetértek, ezt a mondatot pl iszonyatosnak érzem: "Ha megpróbálsz ragaszkodni egy stabil identitáshoz, álláshoz vagy világképhez, a lemaradást kockáztatod, miközben a világ elsuhan melletted."

    Valami miatt úgy sejtem én, hogy nemcsak az válik zombivá, aki hagyja, hogy a technológia uralkodjék felette, vagy az, aki képtelen alkalmazkodni az új világ új kereteihez, hanem az is, aki a folyton körülményekhez szabná a világnézetét meg az identitását, és őszintén szólva, némi ellentmondást érzek is ezen ajánlás meg aközött, hogy az ember ismerje meg önmagát, és legyen érzelmileg stabil, mert akkor fog túlélni ép emberként a változó világban.... sztem pont a stabil világnézet és identitás segít ebben, de persze elképzelhető, hogy mást értek ezen fogalmak alatt, mint ő. Mindamellett nagyon elgondolkodtatott ez a cikk (szégyenszemre még sose hallottam a szerzőről) nagyon bölcs gondolatok ezek, és sokmindenben meg is erősítettek.

    A jövő miatt viszont nem aggódom: ha belegondolok, hogy száz vagy pártíz évvel korábban mit képzeltek a jövőről, hát... technikailag bőven túlszárnyalt a mostani valóság minden akkori elképzelést (akkor is, ha nem repkednek az autók a levegőben) viszont a régi tudásból, értékekből és kompetenciákból, eszmékből sokkal kevesebb avult el mára, (ha egyáltalán) mint ahogy akkor képzelték. Szóval talán nem eszik olyan forrón a kását.)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit az első bekezdésben írsz, azt fél évszázada nem bírjuk megcsinálni, sajnos. Pedig a kémiában, fizikában is van olyan, ami egy humán érdeklődésű gyereknek is érdekes lehetne, megfelelő tálalásban, a biológia meg maga az élet, mi más lenne érdekesebb - ha nem tantárgyként kezelik.

      A stabil identitás hátráltató voltát szerintem simán olyan merev önmeghatározásként értelmezi a cikkíró, mint "negyvenes családanya, aki a hagyományos kereskedelemben dolgozik" - merthogy ennek ugye bármely eleme változhat, és bizonyos elemeinek változtathatónak is kell lennie (pl. nyitni az online kereskedelem felé, stb.) Azzal teljesen egyetértek, hogy a személyes stabilitásnak feltétele a stabil identitás, világkép - de ezek is alakulnak, finomodnak, szerintem csak ennyit jelent, hogy nem lehet változatlan.

      Törlés
    2. Ez esetben egyetértek, persze!

      Törlés
  3. ...egyébkent pedig zseniális az utolsó mondatod, mind tartalmában, mind a kardigánnal való szép összefüggésében!

    VálaszTörlés