Virágzó fák árnyékában nincsenek vadidegenek

Juharlevél hull - 

Látod? Egyszer az arca, 

Egyszer a háta. 

Ha már munkaköri túladagolást nem védhetem ki, magánemberként legalább alig fogyasztok médiatermékeket - kivéve persze a gyerekeim által küldözgetett YouTube videókat és Insta képeket, amiket nemcsak kötelességtudóan megnézek, hanem hasonló élvezettel viszonzok is. Így esett, hogy teljesen elképedtem, amikor nemrég, valami otromba, főfájdító megfázással birkózva a reggeli teám és a bevásárlás között engedélyeztem magamnak még negyed óra bambulást, és rákattintottam az egyik legnépszerűbb életmód portál főoldalára, lazításképpen.
A címek ugyanis egy rendkívül hatékony, ám meglehetősen ellenszenves, szabályelvű tanárnő pattogó utasításait idézték fel, aki következetes szigorral préselné ki a legjobbat az egyelőre hibát hibára halmozó  tanítványaiból. "Így válogasd helyesen a szelektív hulladékot" (ha már eddig rosszul csináltad), "5 hiba, amit sose kövess el edzés után" (hibák, ejnye!), "Tíz hely, amit látnod kell!" (ha mégsem, igazolhatatlan mulasztás!) - és így tovább, fölényes cikkek sora arról, hogyan legyen megfelelően lapos hasad, hogyan moss hatékonyan, hogyan gondozd igényesen a háziállataidat, milyen tánctanfolyamra iratkozz be, de rögtön - miközben olyan szavak és kifejezések záporoztak a fejemre tompa puffanással, mint a hiába, hatékony, fejben dől el, felkészülés, fejlődj, tökéletes, küzdelem, halogatás. A portál fő üzenete nagyjából az volt, hogy tökéletlennek lenni megvetendő bűn, ami ellen szüntelenül küzdeni még álmunkban is kötelességünk.
Ahogy végiggörgettem az oldalt, először szorongani kezdtem, éreztem, ahogy a stresszhormonok szétáradnak a testemben, amiért az elmúlt öt percben semmiben nem fejlődtem, passzívan ücsörgök, vélhetően az orromat se fújom elég hatékonyan, és minden bizonnyal a C-vitamint is rossz időben vagy helytelen adagban veszem be. Utána dühös lettem, legvégül pedig azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon csak a napi szerkesztő adrenalinfüggő, vagy tényleg, hivatalosan is eltűnt túlszabályozott életünkből a spontaneitás, az ösztönösség, a hibázás kedélyes esetlegessége, és a célelvű eredménycentrikusság vajon végleg legyűrte-e a létezés öncélú örömét.
Tegnap aztán, amikor kézbe vettem, és (egy kicsit sem hatékony, jócskán elhúzódó vacsora-fürdetés-altatás szeánsz után) még az éjjel ki is olvastam Annás gyönyörű könyvét az ecoprint fonalfestésről, megnyugodtam. Nemcsak azért, mert a könyv szépséges képeinek, természet adta színeinek bámulása felér egy kiadós erdei sétával, ami után valósággal újjászületik az ember, és nem is csak azért, mert szép fonalakat nézegetni bármikor jó, teljesen függetlenül attól, hogy fogok-e valaha is ecoprintelni vagy sem, hanem azért is, mert végigolvasva a hihetetlen könnyedséggel megírt, kifejezetten szórakoztató könyvet (szakácskönyveket lehet még ilyen élvezettel lapozgatni!), az embernek meggyőződésévé válik, hogy ha ráhagyatkozunk a természet titkos erejére, amit uralni soha nem fogunk, de kiismerhetünk, és kellő alázattal együtt is dolgozhatunk vele, akkor ezzel a végtelenül egyszerű módszerrel gyakorlatilag bármint csinálunk bármivel, az gyönyörű lesz. Ha mégsem, akkor is. Hogy bármihez nyúlunk, az ragyogóan széppé válhat pusztán a jelenlétünktől, a figyelmünktől, a neki ajándékozott időnktől és bizalmunktól.  Ennél szebb üzenetet pedig nem nagyon tudok elképzelni.

A kép forrása: Ecoprint fonalfestés, Annás kertje