Minden motring olyan, mint a többszörösen megcsavart végtelen

Azt figyeltem meg, és másoktól is azt hallom, hogy sokszor éppen a legutolsó simítás, egy szegély meghorgolása, egyetlen rövidke varrás, néhány gomb állnak a befejezettség útjában - és nemcsak azért, mert ezek az aprómunkák gyakran unalmasak. Miközben alig várom, hogy készen lássam a munkámat, hogy viselhessem vagy viselje az, akinek szánom, hogy betölthesse a rendeltetését, valami mégis visszatart, valami elnehezíti bennem a szándékot. Mintha attól félnék, hogy a végeredmény nem fog tetszeni, hogy nem fogom tudni elfogadni a kisebb-nagyobb hibákat, amelyek nélkül nem létezhet semmilyen élő vagy élettelen teremtmény. Vagy mintha attól tartanék, hogy amikor készen, a maga teljességében pillantom meg azt, amit létrehoztam, nem olyan lesz, amilyennek részleteiben vagy a terveimben láttam. És persze benne van ebben a késlekedésben az alkotás öröméről való lemondás kínja is: a kész munka után nem mindig jönnek azonnal új tervek, nem mindig van kéznél új alapanyag, és néha nincs miből új erőt meríteni, hogy nekikezdjünk valami másnak.
Talán ezért is szeretem nézegetni a még megkezdetlen gombolyagokat, az új motringokat (azon túl, hogy gyönyörűség nézegetni őket): mert egyszerre hordozzák a végtelen lehetőségeimet, a szabadságomat a választásban, és legfőképpen a bizonyosságot, hogy minden lezárás után megadatik az újrakezdés lehetősége.

A legfelsőt Peony Anett festette, a három alsó pedig Nina munkája.


10 megjegyzés:

  1. Az utolsó félmondatodat elraktam magamnak. De az is lehet, hogy felírom egy szép papírra és kiragasztom majd, hogy mindig szem előtt legyen...

    VálaszTörlés
  2. Az utazás - élet, a megérkezés - halál. Igen, amíg nincs készen benne van még a fantázia lehetősége, hogy ebből "bármi" lehet még és az alkotás lehetőségének öröme. Amikor elkészült, akkor bármilyen örömmel viseli aki viseli, már csak egy kötött cucc, nem a "kötés".
    (Édesanyám rengeteget kötött, néhány nap alatt elkészült egy pulcsi darabjaival, azután az összedolgozás ... , nos hónapokig is elhúzódott :) )

    Egybe kellene gyűjteni valamilyen formában a kötésről, alkotásról szóló írásaidat, sokan örülnénk neki.

    VálaszTörlés
  3. Igen, igen! Én is mindig azért jövök, mert itt minden, azon túl, hogy szép, nagyon mély ...és magas.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, lányok - a közös tapasztalatról beszélgetni nagy öröm nekem. :-)

    VálaszTörlés
  5. Ó, Eszter, ez az írásod is mennyire jó!
    A dolog tényleg olyan sokszor így áll...
    Az jutott eszembe, tudod, amikor készítek egy kerámiát, mázazom és kiégetem, és utána meglátom... hiába már nincs vele tennivaló, mégis, mire elgyászolom a terveimet, amit akartam látni eredményként, és mire megbarátkozom a kész tárggyal, amely a tűzben olyan lett, amilyen lenni akart, tök másmilyen, nos az az utolsó gomb, aminek halogatom a felvarrását. Tényleges tennivaló nincs már,m csak az "újra befogadás", de ez sokszor nagy falat. És akkor nézegetem, elteszem, haragszom rá, előveszem, megsimítom, nézem, nézem, próbálom más szemmel nézni... és legtöbbször lassan hozzáváltozom, és megszeretem, úgy ahogy van. Ez a legnehezebb az egészben. (Az Egészben) Elengedni az ábrándokat, és megszeretni a valóságot.

    VálaszTörlés
  6. Igen, a te esetedben még nagyobb bátorságra van szükség, még nagyobb ráhagyatkozásra, a te anyagod még akaratosabb, még önállóbb, az egész folyamat nagyobb léptékű.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon kíváncsian várom, mi szépeket kötsz majd mindből :)
    Én mégcsak most kezdelek olvasni... ahogy idpm engedi, az elejéről :)

    VálaszTörlés