A csoport mint szuperorganizmus

Azt tapasztalom, hogy ha az ember örömet akar szerezni valakinek, akkor hirtelen nagyon sok önzetlen segítője akad. Így esett ez most is, amikor egyik pillanatról a másikra nagy szükségünk lett egy olyan személyre, aki fel tud díszíteni különféle tárgyakat sújtásos technikával - megesik az ilyen, kinek jó fogorvos kellene, kinek könyvelő, nekünk most valaki, aki ehhez ért. Mert az természetes  dolog, nemde, hogy ha egy olyan pedagógusnak keresünk ajándékot, akinek szívügye a digitális nevelés, ám mellesleg ügyesen kézimunkázik is, és a neten megtaláljuk neki az ideálisnak tűnő, de több szempontból sem elérhető ajándékot, akkor mindent elkövetünk, hogy mégis valami hasonlót szerezhessünk be. A blogján keresztül szólítottuk meg Timit, akit rögtön felvillanyozott a feladat, és nemcsak elvállalta az osztály ajándékaként beszerzett bambusz pendrive elkészítését, de még azt is kikötötte, hogy ő a maga munkáját csak úgy, szívességből tenné hozzá. A munka során a zsinórok kiválasztásától a végleges ragasztásig folyamatosan küldte a fázisfotókat, kérdezte a véleményünket, amitől én kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a mestercukrász megkérdezi a kuktát, aki addig csak a nyársat forgathatta, de a lisznek, tojásnak meg a cukornak a közelébe se ment, hogy szerinte megfelelő-e a piskótatészta állaga. A pendrive persze gyönyörű lett, az átadás óta minden alkalommal ott lógott a gazdája nyakában, amikor találkoztunk, ami vélhetően azt jelenti, hogy neki is tetszik. Ráadásul még ajándékot is kaptam, amitől meglehetősen zavarba is jöttem, de hát úgy látszik, a sújtásos lányokban a kedvesség is úgy kacskaringózik zabolátlanul, ahogy a színes zsinórok a kezükben.

A fotózásra már nem maradt időm, a képeket is Timi készítette

Köszönjük itt is, Timi!